AkkuLog

„Komoly pandémiás operatív intézkedési tervet dolgoztunk ki” – interjú Demény Árpáddal, az Aeroplex Közép-Európai Kft. ügyvezető igazgatójával

„Komoly pandémiás operatív intézkedési tervet dolgoztunk ki” – interjú Demény Árpáddal, az Aeroplex Közép-Európai Kft. ügyvezető igazgatójával

A néhány évvel ezelőtti reorganizáció egyik fontos stratégiai eleme volt a több lábon állás, aminek meghatározó szerepe van abban, hogy az Aeroplex Kft. a koronavírus-járvány idején is majdnem teljes kapacitással működik, nyilatkozta lapunknak Demény Árpád. A társaság ügyvezető igazgatója optimista, és a cég eredményességébe vetett hitét nem törte meg a járvány, amely szerinte akkor lenne negatív hatással az Aeroplex működésére, ha a repülőgépipar és benne a személyszállítás több mint 7 hónapra leállna. De erre az esetre is felkészültek, kidolgozva egy pesszimista forgatókönyvet annak érdekében, hogy a társaság folytathassa munkáját.

– Hogyan érinti a társaságot a koronavírus-járvány, és milyen válaszok születnek a cég részéről a helyzet kezelésére?

– Az Aeroplex Kft. a 2016-os reorganizáció óta egy új operatív értéket és kultúrát képvisel, pozitív trendet vett, amely megalapozza stabilitását és fejlődését (növekedését) az európai légipiacon. Társaságunk ennek köszönhetően mára egy kiemelkedő magyar stratégiai vállalattá vált, Közép-Európában, a légiipari szektoron belül mi vagyunk az egyik legnagyobbak. A reorganizáció egyik fontos stratégiai eleme volt a több lábon állás. Ezt külön szeretném kiemelni, mert meghatározó szerepe van abban, hogy a cégünk jelen pillanatban is majdnem teljes kapacitással működik. A több lábon állás a korábbi üzletágainkban párhuzamos vagy új stratégiai projektek elindítását jelentette, amikre nagyon nagy hangsúlyt fektettünk. Ilyen kiemelt projektünk például a Honvédelmi Minisztériummal kötött stratégiai megállapodások, a cargoüzletágban való megerősödés – aminek keretében stratégiai és hosszú távú megállapodást kötöttünk a DHL és az ASL cargocégekkel –, vagy a GE-hajtóműalkatrész-gyártás, ami egy teljesen új szegmens. A koronavírus-járványra tekintettel egy nagyon komoly pandémiás operatív intézkedési tervet dolgoztunk ki, amelynek segítségével a fertőzés beütése esetén is tovább tudnánk működni. Ennek lényege, hogy a céget 22 jól behatárolt zónára osztottuk, és mindegyik mellé dedikált közlekedő útvonalat jelöltünk ki. A zónák közötti átjárás, illetve a dedikált útvonalakról való letérés és a zónák elhagyása szigorúan tilos. Ennek megszegése a legsúlyosabb következménnyel jár. A speciális pandémiás operatív folyamataink fő célja az esetleges fertőzések zónánkénti lokalizálása, így tudjuk elérni, hogy a fertőzött zóna karanténba helyezése után is tovább működhessen a társaság. Gyakori fertőtlenítésekkel és védőeszközökkel próbáljuk a megbetegedés kockázatát csökkenteni. Összhangban a központi intézkedésekkel, mindent megteszünk a munkavállalóink egészségének megőrzése érdekében. A járványnak az Aeroplex Kft. működésére és eredményére akkor lenne negatív hatása, ha a repülőgépipar – és benne a személyszállítás – hosszú távra, több mint 7 hónapra leállna. Erre az esetre is kidolgoztunk egy pesszimista forgatókönyvet, hogy a társaság tovább tudjon üzemelni, folytatva az elmúlt évek pozitív trendjeit.

– A három üzletág hozza az előirányzott terveket?

– A korábbi évek trendjeinek megfelelően 2020 I–II. hónapját ismét rekorderedménnyel zártuk, és számításaink szerint ez igaz lesz a teljes I. negyedévre is. Az optimizmusomat és az eredményességbe vetett hitemet egyáltalán nem törte meg ez a sajnálatos járvány. Nagyon nehéz lesz, és a korábbiaknál jóval több energia, csapatmunka és a teljes cég részéről megfeszített munka kell ahhoz, hogy az idei tervek is elérhetők legyenek. Mint ahogy korábban hangsúlyoztam, arra is szükség lesz, hogy a külső körülmények pozitívan alakuljanak. Változatlanul bízom abban, hogy ezt az évet is az előirányzott tervünknek megfelelően tudjuk teljesíteni. Mindhárom üzletág jelenlegi működését és annak a lehetőségét, hogy most is szinte teljes kapacitással tudunk üzemelni, a több lábon állás alapozta meg. A légiközlekedési szektorban a járvány megjelenése azonnali hatásokat indukált. A kínai desztinációkat érintő járatok szüneteltetését követően az európai és a transzatlanti járatok nagymértékű kényszertörlésére került sor az utazóközönség elmaradása és a turizmus drasztikus visszaesése, valamint az egyes országok által bevezetett intézkedések következtében. A hangárkarbantartás üzletág tekintetében a partner légitársaságok az utazási kapacitásaik jelentős visszafogása és repülőgépflottájuk részleges (Eurowings), illetve teljes (Air Baltic) leállítása mellett döntöttek. A cargoüzletág viszont maximális kapacitással üzemel. A teherszállítással foglalkozó légifuvarozók (DHL) esetében az általános árucikkek iránti kereslet növekedése a forgalom emelkedéséhez vezetett. A karbantartási igények akár növekedhetnek is a távlati karbantartási szükségletek időben történő előrébb sorolása és kiegyenlítése miatt. A megkötött cargo stratégiai megállapodásoknak köszönhetően (Európa: DHL, ASL, Ausztrália: Pacific) a hangárkarbantartás tevékenysége folyamatos. Még a karbantartási szezonon kívüli időszakban is legalább 2 cargogép karbantartása folyamatos munkát fog adni. Ezenfelül a Honvédelmi Minisztérium egyik A319 gépének a nagykarbantartása is folyamatban van. A pillanatnyi meglátásom szerint az üzletág hozza majd az éves, előirányzott terveket, sőt, nagy esélyt látok arra, hogy ebben az üzletágban terv feletti legyen az értékesítésünk, ami kompenzálhatja a másik két üzletág visszaesését. A válság elmúlásával hatalmas karbantartási igény várható, aminek nyertesei a válságot túlélő karbantartó vállalatok lesznek. A forgalmi karbantartás üzletág a beutazások megtiltása és a személyszállítás leállása miatt csökkentett kapacitással üzemel, ami a stratégiai lábunkat képező cargoüzletágunkat nem érinti. Ennek további növekedésére számítok, bár itt az előirányzott tervtől való elmaradás a legvalószínűbb. A berendezés-javítás üzletágban a megrendelések tekintetében már április eleje óta érződik a járvány hatása. Gyakorlatilag minden légitársasági megrendelőnk (GO2Sky, AIR Explore, Carpatair, Smartwings stb.) leállította a teljes gépparkját, vagy minimálisan működik (Blue Air), így ez az üzletágunk is csökkentett kapacitással üzemel. A későbbi működés itt is a kiépített „második lábnak” köszönhető, amely nem más, mint a csaknem egy éve elindított, GE-vel közös stratégiai projektünk. Ennek az üzletágnak a teljesítménye minden bizonnyal szintén elmarad majd a tervtől.

– A kapacitáskihasználtságot biztosító stratégiai együttműködési projektekben (például DHL, GE) okozott-e törést a járvány?

– Stratégiánk a szolgáltatásportfólió tekintetében a már említett több lábon állásra épül, ami segíthet a jelenlegi helyzet áthidalásában. Az elmúlt években gondosan kialakított stratégiai elemeknek (cargo, VIP, GE hajtóműalkatrészek javítása, Honvédelmi Minisztérium szállítóeszköz-üzemeltetési és helikopterprojekt) köszönhetően a társaság a kritikus járványhelyzetben is közel teljes kapacitással működik. A DHL-lel közös stratégiai projektünk vonatkozásában növekedés várható, ami kiegészül a másik két nagy cargopartner szintén emelkedő árbevételével. Ezen a területen nem csökkenésre, hanem növekedésre számítok. A GE pedig jelezte, hogy bizonyos termékek esetében átmeneti leállás várható, így tehát a járványnak érezhető lesz a negatív hatása.

– Módosult-e a HR-tevékenység, a személyügyi politika vagy a munkatársakkal folytatott kommunikáció?

– Stratégiánknak megfelelően folytatjuk a repülőgép-szerelő szakemberek keresését és felvételét. Jelenleg a társaság termelése nem teszi lehetővé a csúcsszezonra (aktuális leterheltségre) tekintettel az indokoltnál nagyobb szabadságolást. Az 503 kollégánk közül most körülbelül 50-en dolgoznak otthonról (home office). Nem tervezünk költségcsökkentő intézkedéseket, vagyis elbocsátásokat, bércsökkentést, munkarend-módosítást. Szigorítottuk a rendkívüli munkavégzéshez tartozó túlórák elrendelését. A cégnél dolgozó külföldi kontraktor munkavállalókat hazaküldtük. Az állomány egészségének megóvása érdekében minimálisra csökkentettük a külsősök látogatását. Munkatársainkkal folyamatosan kommunikálunk, minden érdemi információt megosztunk velük mind a járvány alakulása miatt bevezetett intézkedésekről, mind a társaságunk aktuális helyzetéről. Hosszú tárgyalássorozat és megfeszített munka eredményeként megszületett a megállapodás az ACE menedzsment és a szakszervezet között a bérfelzárkóztatási program harmadik eleméről, a motivációs csomag részét képező pótlékrendszerről.

– A duális képzés hogyan folytatható ilyen körülmények között?

– Hátrányt szenved a Kossuth-szakgimnázium, a BGSZC, valamint a társaság által finanszírozott PART-147-es képzés és vizsgáztatás 2020. szeptemberre tervezett beindítása, mivel a beutazási korlátozások miatt a külföldi szakértő nem jelenhetett meg a tan- és vizsgaanyaggal. Az elmaradt külföldi oktatások miatt nem tudjuk májusban elkezdeni a tervezett tevékenységbővítéseket. Nagyon szomorú, hogy a járvány minden képzést, így a diákok gyakorlati képzését is hátráltatja. Az újraindításról akkor tudunk intézkedni, ha már látjuk a járvány és az azzal kapcsolatos korlátozó intézkedések végét. Természetesen az összes elindított közös program (duális képzés, esti képzés, PART-147 képzés és vizsgáztatás) folytatódik, semmit nem állítottunk le, hiszen ezek jelentik a humán stratégiánk egyik alappillérét. Társaságunk kiemelt szerepet szán a szakirányú mérnökképzésnek is, ezért együttműködési megállapodást kötöttünk a BME-vel a repülőgépek karbantartása és javítása specializáció duális képzés keretében történő elindításáról. Mind a középfokú, mind a felsőfokú szakemberképzést – a megállapodások szerint – a humán érték növelése érdekében jelentős anyagi ráfordítással is támogatjuk.

– A jelenlegi vis maior helyzet befolyásolja-e az új hangár építését, jövő év elejére tervezett átadását?

– A társaság gazdaságélénkítési javaslata – kiemelt stratégiai beruházásként – a széles törzsű repülőgépek (Boeing B777, B787, Airbus A330, A350) befogadására is alkalmas új hangárkomplexum megépítése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amellyel a kapacitásaink közel megduplázódnának. Rövid távon (válságkezelésként), a válság ideje alatt megkezdhetjük az új hangárkapacitás megrendeléssel történő lekötését, ami megalapozza a munkaerő megtartását és fejlesztését. A repülést is érintő gazdasági visszaesés lehetőséget biztosít számunkra a repülőgépes szakemberek felkutatásához és szerződtetésükhöz a stratégiai céljaink teljesítése érdekében. Hosszú távon (a gazdaság újraindításával) a társaság tőkeerejének növelésével a mintegy 200 új munkahelyet teremtő új hangár jelentősen javítja a cég versenyképességét, piaci potenciálját, valamint régiós vezető szerepet biztosít a légijármű-karbantartás és -javítás műszaki innovációja és oktatása terén. A projekttel összefüggésben kiválasztottuk a kivitelezőt (Weinberg 93 Kft.), a bérleti jogra vonatkozó, illetve a kivitelezési szerződést a partnerek között véglegesítettük. Az újhangár-projektünk tehát nem állt le, sőt változatlanul része a stratégiánknak. Bár a projekt csúszásban van, de nem a járvány miatt, hanem nagyon sok anyagot, tervet kellett és kell még összeállítanunk. Most azt tervezzük, hogy a hangárt a jövő évben átvesszük, és 2021 végéig megkezdjük benne a karbantartási munkákat. Végezetül a NavigátorVilág hasábjain keresztül is szeretném megköszönni a társaság teljes menedzsmentjének és minden kollégámnak az erőn felüli munkát ebben a nehéz és rendkívüli helyzetben.