NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Komoly büntetésre számíthat, aki elszalasztja a tachográfcserét – interjú Márkusné Riss Erikával, a Trans-Automat Kft. ügyvezetőjével

Komoly büntetésre számíthat, aki elszalasztja a tachográfcserét – interjú Márkusné Riss Erikával, a Trans-Automat Kft. ügyvezetőjével

Kevesebb mint egy évük maradt a fuvarozóknak, hogy elvégezzék a smart2 tachográfokra történő átállást. A szakemberrel, akinek a Continental VDO tachográfok hazai vezérképviselőjeként kivételes rálátása van a témára, amelyet minden fuvarozó hasznosíthat, az ideális szervizpartnerek felkutatásáról, a várható beszerelési költségekről és időkről, valamint az esetleges szankciókról beszélgettünk.

– Az idei év legfontosabb jogszabályváltozásai között szerepel a smart2 tachográfok kötelezővé tétele. Hogy állunk ebben a kérdésben Magyarországon? Mit kell tudniuk az üzemeltetőknek?

– A tachográfok cserekötelezettségét még a Mobilitási Csomag elfogadásával írták elő, amit teljesíteniük kell a fuvarozócégeknek: a 2019. június 15. előtt beszerelt analóg és digitális tachográfokat 2024 végéig minden nemzetközi fuvarozásban használt járműben cserélni kell az új intelligens tachográfra. Mindig felröppennek hírek, hogy biztosan eltolják, vagy elhalasztják az időpontot, de jelen állás szerint erről nincs szó: ez a kötelezettség érvényben van, meg kell tenni. Cégünk természetesen segítséget tud nyújtani a felkészülésben. Vezérképviseletként az a feladatunk, hogy ellássuk Magyarországon a cégeket, illetve hogy megteremtsük számukra a legnagyobb biztonságot az utakon. Küldetésünk továbbá, hogy támogassuk őket a versenyképességük megőrzésében a hazai és európai jogszabályok betartásával. Ezt több mint 32 év tapasztalattal mindennap igyekszünk elvégezni.

– Mennyire vannak tisztában a fuvarozócégek ezzel a kötelezettséggel?

– Úgy látom, hogy a cégek kezdenek ébredezni, és mi is rengeteg energiát fordítunk arra, hogy tájékoztassuk az ügyfeleinket. Mindemellett a műhelyeink is tájékoztatják az ő partnereiket arról, hogy időben tudjanak lépni. A tachográfok cseréjéhez szükség van egy szakműhelyre, ráadásul nem akármilyenre, hanem olyanra, amely megfelelő felszereltséggel és felkészített személyzettel rendelkezik. Ezenkívül fontos, hogy elegendő tachográf és jeladó álljon rendelkezésre, hiszen 27 tagállamban kell elvégezni ezt a cserét, vagyis több millió eszközről van szó. Jelen pillanatban nincs fennakadás a Continental VDO tachográfgyártónál, így nálunk sincs készlethiány. Azokat a vállalkozásokat, akik most fordulnak hozzánk, maradéktalanul ki tudjuk szolgálni.

– Magyarországon hány olyan szakszerviz van, amely felkészült a smart2 tachográfok beépítésére?

– Nekünk körülbelül 200 szerződéses partnerünk van a szervizhálózatunkban, jelenleg ennek körülbelül a fele rendelkezik a szükséges technikai felszereltséggel és képzettséggel. Most tehát nagyjából 100–110 céget tudnék mondani, de nyilván a konkurens cégnek is megvan a saját maga hálózata. Velük együtt hozzávetőlegesen 150–160 műhely lehet országszerte, amely egyáltalán képes a szakszerű cserére. Ez borzasztóan kevés.

– Ezek szerint megnövekedett várakozási idővel kell számolni idén? Ha egy üzemeltető most dönt a csere mellett, mire készüljön?

– Úgy gondolom, hogy a legtöbb felhasználónak az évek során kialakult a saját preferenciája a szervizek terén. Nálunk, a Continental VDO-nál elérhető egy egész Európára kiterjedő partnerkereső szolgáltatás. Ha tehát valaki itt rákeres egy adott területre, akkor megtalálhatja, hogy a közelében elérhető-e olyan szerviz, amely rendelkezik a szükséges technikai tudással és a megfelelően képzett személyzettel a smart2 tachográf beépítéséhez. A nagyobb cégek számára esetleg könnyebbség lehet, hogy ők előre meg tudják venni a szükséges technikai eszközöket, így a tachográfokat, plombákat vagy a jeladókat. Egy nagyobb flottával rendelkező társaságnak feltehetőleg van saját tachográfműhelye, ahol el tudják végezni ezeket a munkálatokat. Itt azokkal a szállítmányozókkal vagy buszos cégekkel kell foglalkozni, akiknek nincs saját műhelye; nagyon sok ilyen cég van a piacon. Úgy látom, hogy januárban sokan realizálták, hogy ennek eljött az ideje, de már így is kialakult egy kéthetes várakozási idő. Biztos vagyok benne, hogy ahogy haladunk előre az év vége felé, úgy fog szűkülni az a lehetőség, hogy azonnal időpontot kapjon valaki. Ha valaki szeptemberben vagy októberben cselekszik, az nagyon nagy bajban lesz, mert akkor már végesek lesznek a kapacitások.

– Mennyibe kerül a csere? Van különbség egy 3,5 tonnás áruszállító vagy egy nehézkategóriás teherautó esetében?

– Nem függ a jármű méretétől. Egy tachográf beszerelése nagyságrendileg 300–400 ezer forintba kerül, de fontos megemlíteni, hogy ebben nemcsak az új tachográf készülék ára van benne, hanem például amikor a 2019. június 15. előtti készülékeket cseréljük, akkor a DSRC-antenna felrakása és annak kábelezése is. Ehhez jön még hozzá a jeladócsere, ami járműspecifikus. Nem mindegy tehát, hogy milyen méretű jeladót választunk hozzá. A tachográf és a jeladó párban járnak. Analóg készülék szerintem már nem nagyon van nemzetközi forgalomban, de természetesen annak cseréje körülményesebb és költségesebb. A digitálist smart2-re cserélni sok munka, mert egy DTCO 3.0 vagy korábbi verziójú készülék cseréjéhez meg kell bontani a műszerfalat, oda be kell kötni, tehát időben is jóval több ráfordítással jár. Akkor lesz könnyebb munkájuk a szervizeknek, amikor a DTCO 4.0-át kell cserélni DTCO 4.1-re, amelynek határideje 2025 augusztusa. Munkaidő tekintetében legalább 1–1,5 órával nyugodtan lehet számolni, a kalibrálás pedig még plusz 1,5 óra. Vagyis a tehergépjárműveknél egy ilyen művelet legalább 3 órát vesz igénybe, a buszoknál pedig még ennél is több időbe kerülhet.

– Egy okostachográf beszerelése után szükség van-e a járművezető oktatására?

– Az új eszköz a korábbi digitális készülékekhez képest hoz változást, már csak a piktogramok terén is, de nemcsak az ikonok, hanem a szabályok is változtak. Egészen biztos vagyok abban, hogy a járművezetőket képezni kell, ami a vállalkozás kötelező feladata.

– Mennyire felkészültek a hatóságok ebben a kérdésben?

– Az ő feladatuk elsősorban a műhelyek ellenőrzése, auditálása. Úgy gondolom, hogy abban felkészültek, rutinosak. A közúton történő ellenőrzésekkel kapcso-

latban is felkészültek, hiszen ott tachográf-ellenőrzést és műszaki adatletöltést kell végezniük, amiből kiderül, hogy történt-e manipuláció vagy egyéb szabálysértés.  Van egy másik terület is, amire a hatóságnak készülnie kell: 2024. augusztus 21-ig az uniós előírásoknak megfelelően üzembe kell állítani a DSRC-ellenőrző eszközöket. Ez az a kommunikációs eszköz, amivel a hatóság úgy tud kommunikálni a tachográfokkal, hogy nem kell megállítani a járműveket. A megfelelő eszközzel az ellenőrzés során összesen 25 ada-tot tudnak kiolvasni a tachográfból anélkül, hogy megállítanák. A szoftver pirossal megjelöli azokat az adatokat, amelyek manipulációra utalnak, és így szabálytalanság esetén azonnal meg lehet állítani az adott járművet egy következő ellenőrzőpontnál.

– Milyen szankciókkal járhat, ha valaki megfeledkezik a kötelező tachográfcseréről, és nem gondoskodik annak beszereléséről?

– Ha valaki nem cseréli le a tachográfját, akkor például Németországban 1500 EUR büntetéssel számolhat. De nemcsak ott, hanem más országokban, így például Magyarországon is büntetési tétel, ha valaki elmulasztja a hatályos jogszabály által előírt tachográfot használni. Én azt tanácsolom az üzemeltetőknek: már most mérjék fel, hogy milyen állománnyal rendelkeznek, melyik tachográf 2019 előtti, melyik későbbi. Ha ezt nem teszik meg, akkor nagyon nagy késésekkel lesznek cserélhetők az eszközeik. Ezért mindig javasoljuk, hogy fektessenek be a tachográfba, mert a járművek mindig úton vannak. Időben kell gondoskodni arról, hogy minden jármű fel legyen szerelve az érvényben lévő jogszabályok szerint, hogy elkerüljék a büntetést. Fontos, hogy ne hagyjunk semmit az utolsó pillanatra!

 

Aranyi Péter