KözútVilág konferencia

„2024 elején kezdjük az e-teherautók sorozatgyártását” – beszélgetés Alexander Vlaskamppal, az MAN elnök-vezérigazgatójával

„2024 elején kezdjük az e-teherautók sorozatgyártását” – beszélgetés Alexander Vlaskamppal, az MAN elnök-vezérigazgatójával

Az MAN idén februárban bemutatta az új elektromos tehergépkocsi prototípusát, melynek sorozatgyártása az eredetileg tervezettnél egy évvel korábban, 2024 elején kezdődik. A német haszonjárműgyártó cég elkötelezett az e-mobilitás irányában, már javában készülnek az akkumulátorcsomagok is az elektromos járművek teszteléséhez. Ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb szabású kutatásokat végez a hidrogénalapú mobilitás terén. A részletekről Alexander Vlaskamp, az MAN elnök-vezérigazgatója nyilatkozott a NavigátorVilágnak.

– Mi indokolja a nehézkategóriás elektromos tehergépjárművekre való átállást?

– Iparágunk folyamatosan változik. Arra számítunk, hogy az e-teherautók iránti kereslet az évtized közepén felgyorsul. A fenntarthatósági megbeszélések és az azokat kísérő politikai és társadalmi elvárások, valamint a haszongépjármű-flottákra vonatkozó szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási célok a mi ügyfeleinkre ugyanúgy közvetlen hatással vannak, mint az ő partnereikre, és ezáltal a technológiai és szolgáltatási tervünkre is. A növekvő üzemanyagköltségek és a szabályozás további szigorítása miatt az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az elektromos meghajtású tehergépkocsik és a dízelüzeműek teljes birtoklási költsége 2025-re azonos lesz. Az e-teherautók hatótávolsága néhány éven belül elérheti akár az 1000 kilométert is, akkumulátoraikat pedig kevesebb, mint egy óra alatt fel lehet majd tölteni. Ez összhangban van a közúti fuvarozásra vonatkozó európai uniós előírásokkal, mivel a gépjárművezetőknek 4,5 óránként 45 perces szünetet kell tartaniuk, illetve a teherautókat be- és ki is kell rakodni.

– Hol tart jelenleg a gyártás-előkészítés?

– Az MAN mintegy 4 ezer négyzetméter alapterületű müncheni e-mobilitási központjában a gyártásban dolgozók valós körülmények között tesztelik az akkumulátoros teherautók sorozatgyártását, és folyamatos képzést kapnak az iparág következő generációs technológiáiról. Az a célunk, hogy 2023 végéig a müncheni teherautógyártási részlegünk minden érintett szakembere megszerezze a szükséges képesítést az elektromos teherautók sorozatgyártásához.

– Mikor gördül le az első elektromos jármű a gyártósorról?

– Az MAN 2022 februárjában mutatta be a nagyközönségnek az új elektromos tehergépkocsi prototípusát. Münchenben az e-teherautók gyártása a tervek szerint 2024 elején kezdődik, és nagyon rövid időn belül szeretnénk átadni az első 200 járművet. Ez egy ambiciózus célkitűzés, hiszen az időpont majdnem egy évvel megelőzi az eredetileg tervezett dátumot.

– Az akkumulátorfejlesztésbe is készek invesztálni?

– A nürnbergi e-mobilitási műszaki központunkban már 2021 tavaszán megkezdtük a saját szakértő csapatunk felkészítését az elektromos teherautók akkumulátorainak összeszerelésére. Ez egy bonyolult gyártási művelet, amely különleges szakértelmet követel a kollégáinktól, akik rövid idő alatt elsajátították a szükséges tudást. Ezt bizonyítja, hogy a nürnbergi üzemben egyedi gyártással már javában készülnek az akkumulátorcsomagok az elektromos járművek teszteléséhez.

– Mivel igyekeznek meggyőzni a logisztika szereplőit – elsősorban a fuvarozókat –, hogy érdemes ilyen típusú járművekbe fektetniük a jövőben?

– Az elektromos teherautók energiaköltsége jóval alacsonyabb a dízeljárművekéhez képest. Ez lehet az az előny, ami sok fuvarozót az e-tehergépkocsik vásárlására ösztönöz majd, mivel az üzemanyag- és energiaköltségek teszik ki a haszongépjárművek teljes birtoklási költségének legnagyobb részét, sokszorosan meghaladva a beszerzésre fordított forrásokat. Minél többet, minél hosszabb ideig és minél rendszeresebben használják ezeket a járműveket, ez az előny annál inkább tükröződni fog a megtakarításokban. Európában az e-tehergépjárművek valószínűleg már 2025-ben megelőzik majd a hagyományos dízelüzemű teherautókat a teljes költség tekintetében. Ehhez azonban egész Európára kiterjedő gyorstöltő-infrastruktúrára van szükség. Az állomásokat a gépkocsivezetők vezetési és pihenőidejére vonatkozó szabályok figyelembevételével kell telepíteni, ezáltal biztosítva, hogy a kamionsofőrök a 4,5 órás vezetést követő 45 perces pihenőben fel tudják tölteni a járműveik akkumulátorát.

– Hogyan kíván hozzájárulni az MAN a töltőinfrastruktúra kialakításához és elterjesztéséhez?

– A töltőinfrastruktúra fejlesztése elengedhetetlen a közlekedési ágazat átalakításához, az európai uniós klímacélok eléréséhez, ami természetesen a politikai támogatást sem nélkülözheti. Az infrastruktúra bővítéséből a TRATON cégcsoport, az MAN Truck & Bus anyavállalata is kiveszi a részét, egy nemzetközi közlekedési konzorcium tagjaként szeretne bekapcsolódni a nagy teljesítményű európai töltőhálózat kiépítésébe.

– Az e-mobilitás felgyorsítása mellett milyen egyéb alternatív hajtásokban gondolkodnak, és vannak-e már kézzelfogható eredmények ezen a téren?

– Az MAN-nél és a TRATON cégcsoportnál egyértelműen az akkumulátorról üzemelő elektromos hajtások állnak a középpontban. Ezeken alapulnak a nehézkategóriás elektromos tehergépjárműveink, amelyeket 2024-től vezetünk be a piacra. Egyéb alternatív megoldások – mint például a hidrogénnel hajtott teherautók használata – csak akkor jöhetnek szóba bizonyos alkalmazási területeken, ha elegendő zöld hidrogén és megfelelő infrastruktúra áll majd rendelkezésre, de ez jóval 2030 után várható. Mindazonáltal már jelenleg is egyre nagyobb szabású kutatásokat végzünk a hidrogénalapú mobilitás terén. Például a Bajor Flotta elnevezésű projektben hidrogénnel működő üzemanyagcellákkal hajtott tehergépkocsikat fejlesztünk ipari partnereinkkel, a Bosch, a Faurecia és a ZF vállalattal közösen. A járműveket 2024 közepén 5 ügyfelünknek szállítjuk ki, melyek egy évig valós üzemeltetési körülmények között tesztelik majd a hidrogénhajtású teherautóinkat.

 

MAN–VW-KÉZFOGÓ

Április végétől a Volkswagen haszonjárművek összes típusának (Caddy, Transporter, Multivan, Crafter, Amarok) teljes körű javításával, karbantartásával és alkatrészellátásával is foglalkozik az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. fóti márkaszervize. Ez nemcsak hazánkban, hanem európai szinten is egyedülálló az MAN hálózatában.

A fóti kirendeltség kiemelt feladata az MAN TGE kishaszonjárművek értékesítése és szervizelése. Műhelyének három állását kifejezetten erre a típusra rendezték be, ebből kettő csápos emelővel is felszerelt. „Mivel a Volkswagen Crafter és az MAN TGE ugyanazon a gyártósoron készül, a szinergiák és a jelentős piaci potenciál alapján a Volkswagen haszonjárművek márka felé fordult a figyelmünk, hogy jobban kihasználhassuk szervizünk kapacitását” – mondta Takáts György, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. vevőszolgálati vezetője az április 28-i megnyitó rendezvényen.

A telephely a többletszolgáltatásokat jelentő ServicePlus jogosultságot is megszerezte. Ez többek között a Hozom-Viszem szolgáltatást, a dedikált szerviztanácsadót és szerviztechnikust, a flotta-szerviztanácsadót, a cserejármű biztosítását és a karosszériajavítást foglalja magában. A nehézkategóriás haszonjárművekre is berendezkedett műhely belmagassága lehetővé teszi, hogy a szakemberek a legmagasabb felépítménnyel ellátott kishaszonjárműveket is teljesen felemeljék a szervizműveletek megfelelő elvégzéséhez. A kirendeltség akár 3 napon belüli előjegyzési időkkel áll az ügyfelek rendelkezésére, és a közeljövőben mindezt online időpontfoglalással, 24 órás járműátvétellel és keréktárolással tervezik kiegészíteni. Amennyiben a kísérleti projektként indult tevékenység beváltja a hozzá fűzött reményeket, a későbbiekben az MAN további kirendeltségein is megkezdődhet a Volkswagen kishaszonjárművek hasonló szervizkiszolgálása.

 

ÚJRAINDULT A TEHERAUTÓ-GYÁRTÁS

Az ukrán–orosz háború okozta ellátási hiányok miatt az MAN müncheni és krakkói teherautógyáraiban március közepe óta 6 hétig állt a termelés, de április végén újraindult a teherautógyártás. A nürnbergi és salzgitteri alkatrészgyárak ismét növelik kapacitásaikat, a korábbi termelési volumeneket azonban csak lépésről lépésre fogják megközelíteni. A gyártás továbbra is jelentős bizonytalanságokkal jár. Ha a háború ismét erőteljesebben Nyugat-Ukrajnára tolódik át, akkor az üzemekre újabb megtorpanás várhat.

Azok az ukrán kábelköteg-beszállítók, amelyek az MAN számára gyártanak kábelkötegeket, jelenleg újra képesek gyártani és szállítani, bár alacsony termelési szinten. Ezért az MAN megduplázta a kábelköteggyártást más országokban, viszont még lényegesen szűkebb a termékkínálat, fokozatosan futhat fel a termelés.

 

Dékány Zsolt