NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Magyar közúti fuvarozói toplista 2022

Magyar közúti fuvarozói toplista 2022

A 2022-es évi hivatalos 14,5 százalékos inflációnál kétszer jobban, 30,7 százalékkal nőtt a toplistás közúti fuvarozók árbevétele (a Waberer’s csoport konszolidált számai nélkül 32,8 százalékkal). Ez már egymást követően a második év, amikor a fuvarozók árbevétele az infláció kétszeresénél is gyorsabban nő. A 100 legnagyobb piaci szereplő 2021-ben együttesen 806,4 milliárd forint értékben számlázott, 2022-ben már 1026 milliárd értékben. A közúti fuvarozók eredménye a 2021-es 39,1 milliárd forintról 60,55 százalékkal 62,8 milliárdra nőtt az elmúlt évben. Így 100 forint bevételből 2022-ben már 5,97 forint volt az eredmény, ami egy évvel korábban még csak 4,85 forint volt, azaz nemcsak az árbevétel növekedése miatt bővült tavaly az eredmény, hanem a profitráta növekedése miatt is.

A cikk és annak táblázatai a toplistával ide kattintva letölthető PDF formátumban!

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022-ben 204,7 millió tonna árut fuvaroztak a magyar cégek, 15,2 millió tonnával (7 százalékkal) kevesebbet, mint egy évvel korábban. A tonnák számánál fontosabb az árutonna-kilométer teljesítmény, amiben 0,9 százalékpontos volt a növekedés 2022-ben. Ezzel az átlagos szállítási távolság a korábbi évek csökkenő trendje után 169 km-ről 183 km-re nőtt, elérve a 2018-as és 2019-es évek szintjét.

A 2022-es üzleti évről a közúti fuvarozást fő tevékenységként cégformában végzők közül 6414 cég tett közzé szeptember közepéig pozitív árbevételű beszámolót, együttesen 2384,7 milliárd forintos bevételről, míg 2021-ről 6592 beszámoló érhető el, 1901,7 milliárd forintos összárbevétellel, így az alágazati árbevétel 25,4 százalékkal nőtt, ami nem marad el jelentősen a top 100 piaci szereplő növekményétől.

A legalább 1 milliárd forintos árbevételű fuvarozócégek száma 417 volt 2022-ben, 103-mal több, mint 2021-ben. Az 500 millió forint felettiek száma 818, ami 169-cel nőtt egy év alatt. A már komolyabbnak mondható 100 millió forintos bevételi határt 2545 cég érte el. Az ő 2259 milliárd forintos árbevételük adja a szektor összes bevételének 94,7 százalékát. A toplistánkon szereplő 100 cég együttes árbevétele tavaly 1026 milliárd forint volt, ami a piac árbevételének 44,1 százaléka.

Legalább 1 milliárd forinttal 81 cég volt képes növelni az árbevételét, közülük 11-nek az árbevétele 2021-ben még 1 milliárd forint alatt volt. Körükben a legnagyobb 3 milliárdos árbevétellel a dévaványai Szűcs Tibor Kft., ők azonban már 1992 óta a piac sikeres szereplői, csak nem ilyen cégformában dolgoztak eddig.

Az utóbbi évek „csodacége”, az S.B. Trans & Spedition 8,6 milliárd forinttal bővült, amivel továbbra is tartják a bámulatos, évi legalább 50 százalékos növekedési ütemüket. Ez azonban 2022-ben sem járt a létszám jelentős növekedésével, a létszámuk 61 fő. A cég belföldi és külföldi ömlesztett árufuvarozáson kívül terménykereskedelemmel, tárolással és béraratással is foglalkozik, így árbevételében a fuvarozás (és a szállítmányozás) arányaiban csak kisebb részt képvisel.

A toplistás cégek közül több is van, amelyik az árbevételéhez képest viszonylag keveseket foglalkoztat, de van olyan társaság is, ahol ugyan viszonylag sok a munkavállaló, de ők aránylag keveset keresnek. Ilyen a Sharp Wave International is, ahol a 253 dolgozóra átlagosan, fejenként 280 ezret költenek. Ők a Supernova Intertrans-szal tartoznak egy cégcsoportba, az árbevételük 100 százaléka az anyacégtől érkezik, év végén 253 főt foglalkoztattak sofőrként „hármas foglalkoztatás keretében”, ami miatt ők a Supernova létszámában is szerepelnek – ami indokolja az ottani átlag alatti bérköltséget is. A harmadik cége a tulajdonosoknak (és sofőröknek) az ACTIVE-LOG Kft., amely a maga 3,096 milliárd forintos árbevételével 4 millió forinttal maradt le a toplistánkról.

Lapzártánkig 10 olyan cég nem adott még le éves beszámolót, amelyek 2021-ben még 1 milliárd feletti árbevételt jelentettek be. Közülük a PL Services-ről feltételezhető, hogy akár a toplistára is felkerülhetett volna a 2022-es számaival, de ők kérésre sem küldték meg részünkre azokat.

A 2022-es évről beszámolót leadó cégek közül 5334 volt képes eredmény termelésére, 500-zal többen, mint egy évvel korábban. Az ő együttes eredményük 211,4 milliárd forint volt, szemben a 2021-es 133,1 milliárddal. Legalább 1 millió forintos vesztesége 1032 cégnek volt, összesen 9,1 milliárdnyi mínusz jött össze náluk.

A Waberer’s-t nem számítva egy átlagos közúti fuvarozó 330,6 millió forintos árbevétel mellett 30,3 millió forintos eredményt ért el 9 főt foglalkoztatva (2021-ben 262,7 millió forint volt az átlagos árbevétel, és 17,7 millió a nyereség). Az alkalmazotti létszámuk együttesen 53 055 fő volt, míg ugyanezek a cégek 2021-ben még csak 50 985 főt foglalkoztattak. A 100 főnél többet foglalkoztató cégek közül az INTERNATIONAL ALEXANDER Kft. még nem adta le a 2022-es évi beszámolóját, a REINING TRANSPORT és a BITTER-SZÜCS GARÁZS pedig nem érte el a toplistához szükséges árbevételt.

A toplistás közúti fuvarozóknál dolgozók átlagosan 740,2 ezer forintba kerültek havonta a munkáltatóiknak, ami 17 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi értéket. Így a közúti fuvarozásban dolgozók 2022-ben is megőrizhették a fizetéseik reálértékét.

 

Andó Gergely