NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

„Tudjuk, honnan indultunk, és hova szeretnénk továbbmenni”

„Tudjuk, honnan indultunk, és hova szeretnénk továbbmenni”

Egyetlen használt tehergépjárművel rendelkező, kisautós családi vállalkozásból gigászi cégcsoporttá nőtte ki magát a Galambos Trans Kft. Mi a titkuk? Hogyan váltak komoly véleményvezérré a piacon? Röviden összefoglalva: nem félnek változtatni. Nézzük meg, mit csináltak és csinálnak máshogy, mint mások!

Galambos Tamás és fivére 2003-ban vette át a cég irányítását édesapjuktól. Korábban is egy jól működő, sikeres cégről beszélhettünk, de az idő múlásával az innováció és a fejlődés egyre inkább jellemzi a vállalkozást. Saját bevallásuk szerint ismerik a határaikat, de folyamatosan keresik, hogyan tudnák átlépni azokat.

Sikereik nemcsak a piacon érzékelhetők, ahol egy év alatt 1 milliárd forint értékben nőtt a forgalmuk, hanem a vállalkozáson belül is megjelenik a lojalitás terén és abban, hogy minden változásban abszolút partnerek a munkatársaik.

A cég a megbízók vonatkozásában is azt tűzte ki célul, hogy minél szélesebb körben és minél mélyebb partnerkapcsolatokat alakítson ki és tartson fenn. Ez egyrészt a nehéz gazdasági helyzetekben is támogató hátteret nyújt a feleknek, másrészt erősíti azt a szemléletet, amely mindig is a Galambos Trans egyik alapvetése volt: hosszú távra tervezni és így is gondolkodni.

A generációváltás egyik hozadéka az volt, hogy a fuvarozás mellett egyéb szolgáltatások is bekerültek a cégcsoport repertoárjába. Bár ezeket kiegészítő szolgáltatásként definiálják, valójában mára a raktározási, logisztikai vagy épp a ládamosási tevékenységet is akkora volumenben és olyan magas szinten végzik, hogy önmagukban is megállják a helyüket. Emellett egyre több multinacionális partnerrel kerültek kapcsolatba, egyre több megbízás érkezett hozzájuk, így alakult ki a nemzetközi hosszú túrás csapat is.

Az új szolgáltatások mellett egy új szemlélet is beépült: a digitalizáció. Galambos Tamás szerint céget vezetni kétféleképpen lehet: zsigerből vagy tények alapján. A zsigeri döntések rövid távon tudnak hasznot hozni, de a cég bővülésével, hosszú távon nagyon nehéz úgy menedzselni és az optimális mederben tartani a vállalkozást, hogy nem tények és adatok alapján dolgoznak. Emiatt az évek során számos vállalatirányítási szoftvert építettek be a működésükbe. Az, hogy rendszerben kell dolgozni, könnyen megtanulták, mert hamar rájöttek, ezt így jó csinálni, ez az út vezet az optimális működés felé.

A bevezetett rendszerekről azonban – a sikerektől függetlenül folyamatosan monitorozva és felülvizsgálva a működésüket – előbb vagy utóbb kiderült, hogy nem szolgálják ki őket teljeskörűen. A Galambos Trans sikerei részben ennek a felfogásnak köszönhetők: nem félnek változtatni. Ha úgy látják, hogy hatékonyabb kivezetni a régi, megszokott módszereket és újakat tanulni, akkor félelem nélkül megteszik a szükséges lépéseket – ez a fejlődésük egyik alapköve. „A múltból tanulni szeretnénk, az időnk 10 százalékát szeretnénk a jelenre, 90 százalékát pedig a jövő tervezésére fordítani” – vallják.

Ehhez elengedhetetlen számukra egy professzionális szoftver, amely folyamatosan biztosítja a döntéshozáshoz szükséges adatokat és információkat, és támogatja őket abban, hogy azonnali lépéseket tegyenek vagy szükség esetén új stratégiát alkossanak. Valószínűleg egyetlen fuvarozónak sem ismeretlen az a jelenség, amikor az adott évre kialakított stratégia néhány hónap elteltével már pontatlan, vagy éppen teljesen használhatatlanná válik. Az általuk használt innoTMS fuvarszervező szoftver az előbbieken felül számos olyan, kifejezetten fuvarozókra szabott funkcióval rendelkezik, amelyeket beépítve a folyamataikba még nagyobb versenyelőnyre tehetnek szert a piacon.

A digitális megoldások alkalmazása a cég egy másik fontos célkitűzését is támogatja: a fenntarthatóságot és a környezettudatos működést. A Galambos Trans a fenntartható innovációkat tartja a jövő preferenciájának. Bár csak legfeljebb 1–2 évet látunk előre, és valószínűleg még távol vagyunk az intermodalitás megvalósulásától, ők már jó ideje tervezik és gondolkodnak azon, hogy miként lesz majd kivitelezhető az intermodalitás, és milyen előnyöket biztosít a fuvarozási iparág résztvevőinek. Ez a megoldás a környezetvédelem mellett a pályázatok esetében is pluszpontokat jelent, ráadásul a megbízók számára is vonzóbb alternatívát kínál.

Bármilyen vállalkozásról is legyen szó, számtalan előnnyel jár, ha bátran néz szembe a változásokkal, és az átalakulások folyamatát motiváltan, a jövőbe tekintve hajtja végre. Kétségtelen, hogy a Galambos Trans hozzáállása minden cég számára pozitív példa lehet.