Támogatott gépjárművezető-képzés

A szállítmányozás és a személyszállítás területén jelentkező munkaerőhiány csökkenését célzó programról Kovácsevics József, az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. programvezetője tartott előadást a KözútVilág konferencián. A budapesti központi iroda mellett Pécsett, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérváron és Szombathelyen regionális irodákat működtető OFA Nonprofit Kft. célja a foglalkoztatás elősegítése, az innovatív…

UTA-újdonságok nemzetközi kitekintésben

Idén is több hasznos, illetve kényelmi funkcióval bővült az UTA, Európa egyik vezető mobilitási szolgáltatójának portfóliója, ahogy az új generációs fedélzeti egységük elfogadóországainak száma is. Szeberényi Angéla, az UTA Magyarország kiemeltügyfél-kapcsolati menedzsere a fejlesztéseket és a fuvarozást érintő változásokat részletezte a KözútVilág konferencián. Több mint 60 éve van jelen az…

Biztonságban az utakon – a rakományrögzítés tudománya

Az életeket, értékeket, árut óvó közlekedés nem csupán a vezetéstechnikán múlik. A rakományok megfelelő rögzítése is fontos, és a KRESZ-hez hasonlóan ennek is megvannak a maga szabályai. Dachser Tudástár sorozatunk új részében megnézzük, milyen általános elvárások vonatkoznak a szállítmányozókra ezen a területen, mit tesz a Dachser ezeken felül azért, hogy…

Egy platform, két transzformáció

A csaknem 30 éves múltra visszatekintő, 23 országban – Magyarországon 2008 óta – tevékenykedő és a londoni értéktőzsdén 2021 óta jelen lévő, 30 ezer ügyfelük több mint 300 ezer aktív gépjárművét üzemanyaggal, útdíjjal, áfa-visszatérítéssel és telematikával kiszolgáló Eurowag képviselője, Bors András értékesítési vezető a fenntartható üzemanyagokról és a közúti áruszállítás…

Az OMV fenntartható megoldásai

Az energiaátmenet nem csupán kihívás, hanem lehetőség is. Változtatni kell azon, hogy hogyan használjuk a rendelkezésre álló energiát és erőforrásokat, hogy biztosítani tudjuk a mobilitást ma és a jövőben is. Tele vagyunk kulcskérdésekkel. A részleteket Dr. Nagyszokolyai Iván címzetes egyetemi docens és Dozmati Eszter, az OMV Hungária Kártyaosztályának vezetője mutatta…

Az év ingatlanpiaci tranzakciója a HelloParks pátyi csarnokainak értékesítése

A HelloParks ipari ingatlanfejlesztő és az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap ügylete kapta az Év Ingatlanbefektetési Tranzakciója belföldön díjat a 2025-ös Portfolio Property Awards gálán. A Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks pátyi megaparkjában található PT2 és PT3 épületek értékesítése nemcsak méretében, de fenntarthatósági szempontból is mérföldkőnek számít. Az egyenként 42 ezer négyzetméteres…

A hiteles logisztikai tudás márkája: újra MagyarBrands díjat nyert a szakmai szervezet

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) ismét a legelismertebb magyar márkák közé került: a MagyarBrands program szakmai bizottsága 2025-ben Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában újra díjazta a szervezetet. Az elismerés visszaigazolja, hogy a 35 éve alapított szakmai szervezet tevékenysége, oktatási és közösségépítő munkája, valamint márkája a magyar gazdaságban stabil és már többszörösen…

Több százezer csomag naponta – az ünnepi ajándékroham csendes hősei: futárok, applikációk és e-kamionok

A DPD Hungary felkészült az év legforgalmasabb időszakára: új depók, elektromos kamionok és digitális fejlesztések segítik a karácsonyi kézbesítést. Ahogy megjelennek az első karácsonyi fények, a DPD-nél is kezdetét veszi az év legintenzívebb időszaka. A Black Friday akciók után a csomagforgalom napról napra nő: minden dobozban egy történet, egy ajándék,…