KözútVilág konferencia

Stabilan mindenkor, a staféta átadásában is – beszélgetés dr. Pelsőczi Tamással és Papp Zoltánnal, a Seahorse tulajdonos-ügyvezetőivel

Stabilan mindenkor, a staféta átadásában is – beszélgetés dr. Pelsőczi Tamással és Papp Zoltánnal, a Seahorse tulajdonos-ügyvezetőivel

Fodor Ákos: Egy magyarázat című háromsoros haikuja írja le pontosan, amit dr. Pelsőczi Tamás a generációváltásról gondol: „Félreállok — hogy / ne takarjam el, amit / tennem adatott.” Ebben remek partnerre és utódra talált Papp Zoltán személyében, aki a szakmai tapasztalata mellett a maga friss lendületével támogatja a 10 fős magyar családi kkv, a Seahorse Nemzetközi Szállítmányozási Kft. tradicionális kézműves speditőrmunkáját elsősorban a tengerentúli, közúti és légi szegmensekben.

– Milyen szakmai hitvallás vezérli 45 éve a szakmában?

Dr. Pelsőczi Tamás (P. T.): – Amikor először körbevezettek bennünket, fiatal pályakezdőket a munkahelyen, akkor Lendvai Józsi bácsi azt mondta, hogy a speditőr egy olyan szakma, amit az ember egész életében tanul, és aztán hülyén hal meg. Akkor nem értettem, hogy miért nem mosolyog a végén; ezt én viccnek értettem huszonévesen – ma már nem érzem annak, tényleg így van. Ha csak az elmúlt 3–4 év gazdasági-piaci változásaira gondolok a járvány nyomában, háború okozta energiaválságban, mind olyan körülményeket és helyzeteket teremtettek, amiket előtte még soha életemben nem tapasztaltam. Így aztán az utóbbi időben gyakran visszaemlékszem az öregre, aki csaknem annyi ideje dolgozott akkor a szakmában, mint én most. A szakmai filozófiámat egy másik mondása is meghatározza: a rossz speditőr onnan ismerszik meg, hogy egy ember zöld mezőben áll, és hazudik. Ezzel a szemlélettel kezdettől fogva azonosulni tudtam, és semmiféle elkendőzés, mismásolás nem jöhet szóba. A minőség, megbízhatóság és szakmaiság mellett a szolidaritás és a lojalitás a munkánk vezérelve. A szakma, a cég és az egymás iránti elkötelezettség nálunk mindent felülír. Tulajdonképpen arra vagyok a legbüszkébb, hogy a lelkes munkatársaim nagy múltú hazai, illetve nemzetközi szállítmányozási cégeknél szerezték szakismereteiket és tapasztalataikat, és a helyettesünk, Somogyi Diána cégvezető például 28 éve erősíti a csapatot. Egy ideje már úgy keressük az új kollégákat is, hogy elsődlegesen embert keresünk, mert emberből lesz szakember, míg szakemberből nem biztos, hogy lesz ember, azaz a Seahorse-ba illeszkedő csapatjátékos. Ezt a vállalati kultúrát nagyon komolyan vesszük, és talán ez is magyarázza, hogy kkv-ként több mint 30 éve sikeresen helytállunk a piacon.

– Hogyan találkoztak és kezdtek együtt dolgozni?

Papp Zoltán (P. Z.): – Tamás már egy ideje keresi a visszavonulás lehetőségét és ezzel együtt a méltó partnert a cég továbbvitelére. Egy közös barátunk, Bárdos Iván hozott össze bennünket. Hamar rájöttünk, hogy nemcsak bridzsezni szeretünk, hanem azonos értékeket képviselünk, és azonos alapelveket vallunk, amiket úgy lehet átörökíteni, megmenteni, hogy a folytonosságot megtartva, fokozatosan társulok be a cégbe. Jelenleg kisebbségi tulajdonos vagyok, és azt tervezzük, hogy idén nyáron többségivé válva partneri kapcsolatot létesítünk egymással, amelyben Tamás mentorként, doyenként – a maga kreativitásával és kombinációkészségével – kíséri figyelemmel a munkát, és tanít engem a még hiányzó speditőrismeretekre. A Seahorse-manufaktúra értékeinek továbbörökítésén túl a generációkülönbség ad mozgásteret arra is, hogy frissebb, fiatalabb energiával vigyük tovább a céget. A nagyon jól összeszokott csapatot nem is operációszinten kell majd irányítanom, inkább a szemléletmód megőrzése és az üzletfejlesztés lesz az elsődleges feladatom.

P. T.: – Mi mindig is nagyon stabilan álltunk, most is a pénzügyi biztonságra fókuszálunk. Családi cégként a kollégák egzisztenciális védelmét tartom szem előtt, ezért konzervatív módon saját forrásból finanszírozzuk a működésünket, nem kis részben köszönhetően a feleségem, Pelsőcziné Hosszú Katalin pénzügyes munkájának, aki korábban a KSH Közlekedés-statisztikai osztályát vezette. Ugyanakkor Zoli rugalmassága, készségei és a kiterjedt szakmai ismeretségi köre meggyőzött engem arról, hogy a cég – maradva a jelenlegi kkv-s környezetben – olyan irányba tud fejlődni, ahol éppen rá van szükség. Zoli csatlakozása számomra azért nagyon ígéretes és örömteli, mert vele ugyanúgy lehet beszélgetni és együtt gondolkodni, mint ahogyan a kollégáimmal szoktunk ötletelni. Szerintem az egy óriási érték a szervezetünkön belül, hogy nem a tollunkat használjuk, hanem az eszünket.

– Milyen jövőképet látnak maguk előtt?

P. Z.: – A ma trendinek nevezett automatizált, digitalizált folyamatok gyakorlatilag a gépsor szerint működő operációt támogatják hatékonysági céllal, csereszabatosan. Ehhez igazodnak a munkaerőpiacon az elvárt és kínált kompetenciaszintek, széttagolt, egy-egy szakterületre fókuszáló tudással, mert így lehet gyorsan pótolni, ha valaki kiesik a rendszerből. Az a komplexitás, ami a Seahorse gárdájának sajátja, meglehetősen ritka: kevesen látják át és értik az ellátási láncok teljes folyamatát, tudják kezelni az ügyfelek eltérő igényeit a tengertől a légi szállításon át a közúti forgalomig, beleértve a gyűjtőzést is. Nálunk egy-egy megbízó különböző fuvarozási módra igényt tartó szállításait adott dedikált kolléga intézi, ezen belül ő felel minden mozzanatért. Az a képesség, hogy mindenki ért az alkalmazott modalitásokhoz, önbizalmat és komoly alapot ad a jövőbeni bővülési terveinkhez.

P. T.: – Őszintén szólva sose volt szándékom, hogy én legyek a Seahorse, inkább olyanná formáltam, amilyennek a piac szereti, és egyben a lelkiismeretemnek megfelel. Meggyőződésem, hogy a partnerek nem azért vannak velünk, mert én vezetem a céget, hanem azért, mert a cég olyan, amilyen. A kollégáim rendelkeznek azzal a rutinnal és szaktudással, amivel önállóan képesek szakmailag precíz döntéseket hozni, de az is fontos, hogy pontosan tisztában vannak a szakmai korlátaikkal, viszont ilyenkor inkább kérdeznek, és nem lépnek jégre. Nincsenek tehát kétségeim: minden probléma nélkül működik majd a cég az elkövetkezőkben is. A vállalati jövőkép szempontjából egyfajta biztosíték úgy a megbízóinknak, mint a munkatársi csapatnak, hogy Zoli a szakmában ismert, elismert és jelentős tudással, kapcsolatokkal rendelkező emberként viszi tovább a céget és a ma már kihalófélben lévő, „dinoszaurusz”-szemlélettel végzett munkakultúrát.

 

CÉGNÉVJEGY

Az 1991-es alapítást követően az eredetileg tengerentúli szállítmányozásra szakosodott Seahorse szekere (hajója) 1996-ban lódult meg, a kezdeti években mindössze egy-egy, a mai mércével mérve jelentőséggel nem bíró közúti fuvart bonyolítottak le. Az ezredfordulón elkezdtek bővülni, ahogy a cég forgalma nőtt. Sok lehetőséget, irányt kipróbáltak: irodát üzemeltettek Pécsett, képviseltek egy komárnói céget Magyarországon, és még a raktározással is kísérleteztek – végül maradtak a klasszikus szállítmányozás mellett. Szerencsére ezek a próbálkozások komoly áldozatokat nem követeltek, a cég anyagi helyzetét nem rontották. A 2010-es évek elejét stabil működés, stagnálás jellemezte, és aztán 2019-től, még inkább a járványidőszaktól nagyon nagy lendületet vett a cég, és már megközelítették a 2 milliárd forintos éves árbevételt is.

Ma már visznek komplett konténert (tengeren és Kínából vasúton is), részrakományt, intermodális megoldással túlméretes árukat. Az európai közúti üzletágban szintén foglalkoznak komplett és gyűjtőszállítmányozással, és végeznek kiscsomagszállítást is rendszeresen, Európa szinte minden országába. Az import légi szállítmányozási szolgáltatásaikat elsősorban a Távol-Keletről (Kína, Tajvan, Hongkong, Szingapúr, India) kínálják, valamint nagy tapasztalattal rendelkeznek a nagyobb légi küldemények export- és importszállítmányozása terén. Ömlesztett (szóródó és folyékony) áruk és élő állatok kivételével gyakorlatilag mindent elvisznek, még veszélyes árut is, tervezik is e szegmens fejlesztését. Hagyományos speditőrként nem foglalkoznak vámkezeléssel, fuvarozással és raktározással, ezekre alvállalkozó partnereik bevonásával kínálnak megbízható és versenyképes megoldást.

 

NÉVJEGYEK

Dr. Pelsőczi Tamás a Közgazdaságtudományi Egyetem közlekedés szakán diplomázott, majd 1985-ben szakközgazdász oklevelet és kisdoktori címet szerzett a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakon. Világéletében szállítmányozással foglalkozott. A legelső munkahelye a Masped tengerhajózási főosztálya volt. Egy 7 éves külkereskedelmi gyakorlat után, amikor egy külkervállalat szállítmányozási osztályát vezette, a rendszerváltozást követően először egy svéd, majd egy német cég magyarországi képviseletét irányította. 1991-ben magyar családi vállalkozásként megalapította és azóta ügyvezetőként irányítja a Sea-horse Nemzetközi Szállítmányozási Kft.-t. A LEP International multinacionális, 5 földrészt átfogó hálózat magyarországi képviseleteként saját bevallása szerint nagyon sokat tanult vállalatvezetésről, nemzetközi kapcsolatokról és arról, hogy egy szállítmányozási folyamat hogyan válik logisztikává. A szakmai szemléletében szerepet játszik a felsőoktatásban szerzett tudás és tapasztalat is. A Külkereskedelmi Főiskola főigazgatója, majd később rektora, dr. Törzsök Éva meghívására külsősként, óraadóként előbb a Szállítmányozási Tanszéken, később a Budapesti Gazdasági Főiskola Logisztika Tanszékén csaknem 20 éven át gyakorlati tapasztalataival pallérozta a hallgatók elméjét: gyakorlatvezető volt, vizsgáztatott, előadásokat tartott, és számos hallgató belső konzulenseként segítette a diplomamunkák elkészültét. Már ebből is tanult maga is, később az államvizsga-elnöki feladat adott különös rálátást a fiatal szakemberek felkészültségére, látásmódjára. Megtisztelő lehetőségként élte meg, hogy az angliai Hull Egyetem logisztikai továbbképzése keretében módja nyílt betekintést nyerni az angol felsőoktatás – hazaitól eltérő – világába: egy nyitott és szabad szellemű, helyben finanszírozott rendszert ismert meg.

Papp Zoltán a Budapesti Gazdasági Főiskolán 2001-ben diplomázott kereskedelmi közgazdász szakon. Pályakezdőként a PLUS Élelmiszer Diszkont logisztikai vezetőhelyettese volt, majd logisztikai kontroller egy másik élelmiszeripari raktárban. 1996–2015 között a BauTrans élén közúti fuvarozó vállalkozásban szerzett ügyvezetői gyakorlatot. Szaktudása a vállalatmenedzsment mellett kiterjed a szervezetfejlesztési és tanácsadói területre is, amelyben a Debreceni Egyetemen szerzett pszichológus diplomája és az Integral Akadémián folytatott tanulmánya jelent komoly támogatást. Felel a 2013-ban létrehozott, szervezetfejlesztéssel foglalkozó HCB Solutions Kft. mint saját vállalkozás vezetéséért, és 2021 nyarán alapítótársával elindította a LogiJobs nevű álláskereső portált. Ez évtől a Seahorse társtulajdonosa és -ügyvezetője, a fokozatos átadás-átvétel jegyében a tervek szerint ez év nyarától a speditőrcég többségi tulajdonosa.

Varga Violetta