AkkuLog

Ekol Magyarország: teljesen nulláról komoly saját flottás, széles valós kínálatú vállalat

Ekol Magyarország: teljesen nulláról komoly saját flottás, széles valós kínálatú vállalat

Kereken 10 éve, 2013 októberében indult útjára a hazai logisztikai szektor mára egyik meghatározó szereplője, a budapesti székhelyű Ekol Logistics Kft. Az indulásról, kezdeti nehézségekről, majd a sikeres működésről osztunk meg néhány gondolatot azon kulcsfigurák közreműködésével, akik már a cég alakulásánál is jelen voltak.

Az anyacég

Az Ekol neve nem volt ismeretlen az európai logisztikai piacon, ugyanis a török székhelyű anyacég már 1990-ben elindult Ahmet Musul vezetésével, és rövid időn belül Törökország legnagyobb fuvarozóvállalatává vált. A vállalkozás hazájában sikeresen működött, így hamarosan több országban is megjelent. Mindössze 6 évvel az alapítás után az Ekol elindult Németországban, nem sokkal később követte a sort Olaszország, Románia, Franciaország, Görögország, Ukrajna, majd 2013-ban Magyarország. A növekedés itt nem állt meg, újabb országok csatlakoztak, így szinte egész Európát magába foglaló, innovatív logisztikai szolgáltató született. Az új országok kiválasztásánál mai napig fontos szempont, hogy csak olyan helyen indít leányvállalatot az Ekol, ahol nincs stratégiai logisztikai partnere, mert ahol van, ott nem célja versenytársként jelen lenni. Azon esetekben inkább a stratégiai együttműködést részesíti előnyben.

Ekol Magyarország

Stratégiai elhelyezkedésének, geopolitikai helyzetének köszönhetően Magyarország kiemelt szerepet játszik a logisztika területén, így az Ekol is idejekorán gondolkodott a magyar piacra lépésben, habár nem volt elsődleges számára. Ez kiderül Kovács Ákos visszaemlékezéséből, aki a tulajdonos megbízásából intézte a cég alakulását, és tölti be az ügyvezető igazgatói posztot kezdettől.

Mint minden induló cégnél, az Ekol esetében is voltak nehézségek, akadályok, amelyeket le kellett győzni. A versenytársak egy része nem örült a megjelenésnek, és az EU-n kívüli anyavállalat okán a megcélzott megbízók sok esetben erőteljes bizalmatlansággal álltak az Ekolhoz, ami miatt dupla olyan jól kellett teljesíteni, mint például egy német központú vállalatnak. Megkettőzött erőfeszítést kellett tenniük ahhoz is, hogy a folyamatos növekedés mellett a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtsák, így az első 5–6 évben – a magas szintű kiszolgálás mellett – nem az eredményességet, hanem a szolgáltatások nulláról történő felépítését és a márka piaci bevezetését célozták. A hazai piacon akkor már jellemzően 15–20 éve jelen lévő konkurenciához való felzárkózás is komoly kihívás elé állította az Ekolt, de mára elmondható, hogy sikeresen utolérték az akkor még nagyon messze lévő pályatársakat. Az egyik legnehezebb feladat talán az volt, hogy a nulláról kiépítsék és megtartsák azt a vevői kört, amire azután stabilan támaszkodhattak.

A kemény munka hamar meghozta gyümölcsét, sőt, több területen úttörőként alkalmaztak új szolgáltatásokat. Ilyen például a 2017-ben indított, nyugat-európai félpótkocsikat szállító, menetrend szerint közlekedő irányvonatok szolgáltatása, amely az első ilyen volt a magyar fuvarozási piacon. Emellett ugyanabban az évben szerveztek elsőként közvetlen konténerszállító vonatot Kínából, amely mára hazánkban is egy ismert, bejáratott fuvarozási móddá vált, és elérhető a megbízók számára. Hatalmas sikerként könyvelhették el azt is, hogy a MOL beszállítójaként az olajipari területeken is bizonyíthattak: a működésük 3. évében elnyerték az olajvállalat egyik stratégiai feladatának ellátását, amelyet 2026-ig még biztosan az Ekol speciális szállításokra szakosodott részlege végez.

Információink alapján nincs Magyarországon még egy olyan cég, amely jelentős számú saját fuvareszközzel rendelkezik, emellett pedig rendkívül széles – ráadásul nemcsak hirdetett, hanem ténylegesen működő – portfólióban kínálja szolgáltatásait: úgymint raktárlogisztika, gyógyszerlogisztika, légi-tengeri szállítmányozás, kínai vasút, vámügynökség, daruzás, túlsúlyos és túlméretes áruszállítás. Ezeket a szolgáltatásokat kevesebb mint 10 év alatt építették fel a nulláról.

Mi várható a jövőben?

Az ügyvezetővel beszélgetve kiderült, hogy már 4 éve nem a növekedésre, hanem a rövid idő alatt, párhuzamosan, nagy munkabefektetéssel kiépített szolgáltatások fejlesztésére koncentrálnak, ezzel erősítve a minőségi ügyfélkiszolgálást. Fontosnak tartják, hogy kövessék a piaci trendeket, figyelemmel kísérjék a technológiai újításokat és azokkal együtt fejlődjenek.

Ehhez szorosan hozzátartozik a környezettudatosság, ami cégcsoportszinten is rendkívül hangsúlyos. A hazai Ekol is kiemelt figyelmet fordít erre a területre, ezért szorgalmazzák és folyamatosan fejlesztik az intermodális szolgáltatásaik palettáját, a céges flottában hibrid személyautókat használnak, és önfenntartó, energiatakarékos cégközponttal rendelkeznek. Sőt, a közeljövőben tervezik elektromos kamion beszerzését is.

Ezenkívül új lehetőségek várnak az Ekol csapatára azáltal, hogy a tulajdonosi szerkezetben átalakulás várható. Ennek köszönhetően egy nagyobb szervezet részei lesznek, és olyan új szolgáltatások kerülnek bele portfóliójukba, amelyek jelenleg még nem üzemelnek. Ezzel a vevőik számára még komplexebb megoldásokat fognak tudni kínálni a jövőben.

Az alapcsapat

„A török fuvarozási és logisztikai piac mindig is talán a legmisztikusabbnak számított az iparágunkban. Sok nagyvállalat működött és működik, akik Európában jellemzően csak a nagyobb nyugati országokban alapítottak és alapítanak leányvállalatokat, és azok szerepe sem hangsúlyos a cégcsoport életében, hanem inkább helyi török munkavállalókkal az erős török forgalom kiszolgálása a cél. Az Ekolnál érződött, hogy a legtöbb versenytársához képest sokkal európaibb a gondolkodása, nemcsak kiszolgálószerepet szán a leányainak. A magyarországi nyitás nem volt tervben 2013-ban, sokkal inkább Lengyelországban gondolkodtak, de végül a beszélgetések során – mondjuk úgy, hogy – a kínálat rámutatott a keresletre, és a török menedzsment úgy döntött, hogy egy 6 fős helyi csapattal a magyar piacra lép. Így már 10. éve annak, hogy az alapító és egyben mindvégig többségi tulajdonos, a nagy köztiszteletben álló Ahmet Musul elégedettségére működünk Magyarországon” – idézte fel a kezdeteket Kovács Ákos ügyvezető.

A kezdeti csapathoz tartozott az akkor frissdiplomásként kihívásokat kereső Kozma Péter is, aki jelenleg már szállítási igazgatóként felel a teljes operáció folyamataiért. „Az egyetem utolsó évében, pályakezdőként kerültem az Ekolhoz 2013. október 7-én; a fősodorbeli fuvarozástól és szállítmányozástól való különbözősége volt, ami a munkahelyválasztásnál megfogott. Végzős egyetemistaként a cég IT-infrastruktúráját kellett kialakítanom. Nem sokkal később az operációs tevékenységek informatikai támogatása és modellezése, illetve az ezeket támogató rendszerek és folyamatok felépítése, a saját fejlesztésű központi ügyviteli rendszerünk bevezetésének koordinálása, továbbá az IT-hátteret biztosító csapat kialakítása volt a feladatom. Az egymást követő kihívások során egyre mélyebben megismertem a logisztikai szakmát, így a cégvezetés felajánlotta a központi tervezési osztály vezetői pozícióját 2018 februárjában. Ezt követően, 2019 októberében az operációs területek irányításával bíztak meg, így a központi tervezés, a nemzetközi és belföldi közúti fuvarozási és szállítmányozási osztályok, a vámosztály, a cross-dock és a flottaoperáció, rövid ideig a raktárlogisztika és az interkontinentális (légi és tengeri) szállítmányozási osztályok, valamint a speciális (túlsúlyos és túlméretes) projektmunkákat bonyolító csapatunk került a felügyeletem alá operációs igazgatóként. Kiemelt kihívást jelentett kialakítani egy ütőképes operációs csapatot és szervezetet, illetve az osztályok közötti sikeres együttműködést megalapozó folyamatokat, amit az elmúlt években Ádámmal szoros együttműködésben tudtunk megvalósítani” – emlékezett Kozma Péter.

Molnár Ádám értékesítési és ügyfélkezelési igazgató a logisztika másik, azaz vevőoldaláról érkezett a kezdőcsapatba, a Decathlonnál dolgozott. „Örömmel fogadtam a felkérést, és azt a nagyvállalati vezetői tapasztalatot vittem magammal az alapítócsapatba, ami akkor és azóta is nagyon hasznosnak bizonyult. Több területen is vezetői posztot töltöttem be az évek során, míg végül a jelenlegit 2022-ben megkaptam. Én felelek a cég üzleteiért, kezdve a megszerzéstől az implementáción át a megtartásig, nagyon szoros együttműködésben a kiszolgáló területek vezetőivel. Úgy érzem, hogy ez egy jó időzítés, mivel az első években végig részt vehettem a cég fejlődésében, a szolgáltatások kialakításában, így jó rálátással tudom menedzselni az értékesítést és az ügyfelek igényeit a csapatommal” – foglalta össze Molnár Ádám.