A hűtési lánc logisztikai szakértőjeként, hőérzékeny áruk szállításában szerzett, többéves gyakorlati tapasztalatra építve a DIFU Kft. létrehozott egy, a hűtőlánc biztosítására alkalmas csomagolóeszközöket kínáló, dedikált webáruházat. Külön figyelmet fordítanak a gyors szállításra és a szakértői támogatásra, így az ügyfeleik nemcsak termékeket kapnak, hanem valódi csomagolástechnikai megoldásokat. – A piacon több…
Bővült az Eurowag Prime Network töltőállomás-hálózata
A kifejezetten tehergépjárművek számára kialakított Eurowag Prime töltőállomások legfőbb előnye a fontos közlekedési korridorokon található lokáció, a kedvező üzemanyagár, valamint a kiemelkedő, sofőrbarát szolgáltatások. Európában már több mint száz, partneri üzemeltetésű Eurowag Prime logóval megjelölt töltőállomás működik sikeresen, melyek közül négy Magyarországon is megtalálható. Az idei év első negyedévében az…
A fenntarthatóbb jövőért tenni kell
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol csúcsidőben is friss és tiszta levegőt szívhatunk be! Egy olyan várost, ahol vigyáznak az ott élők egészségére, és ahol biztonságban közlekedhetnek az utakon. A Renault Trucks felelős vállalatként egy olyan jövő megvalósításán dolgozik, ahol nemcsak a károsanyag-kibocsátás zéró, hanem a súlyos sérülésekkel vagy halálesetekkel…
„Támogatjuk a fuvarozókat” – interjú Ujszászi Ferenccel, a DAF Hungary ügyvezetőjével
Az európai haszonjárműgyártók nincsenek könnyű helyzetben, hiszen egyszerre kell csökkenteni gyártmányaik károsanyag-kibocsátását, illetve helytállni egy olyan turbulens piaci környezetben, amelyet a gazdasági visszaesés okoz. A DAF nem áll „feltartott kézzel” a rajtvonalhoz: további fejlesztésekkel kívánja szolgálni a fuvarozók mindennapi boldogulását. Emellett limitált szériás vontatókkal lepi meg a rajongóit. – Hogyan…
Intelligens Hőakkumulátor: díjnyertes magyar megoldás hőtárolásra – beszélgetés Ujvári Erikával, a FreeSunEnergy értékesítési vezetőjével
A 2024-ben a Portfolio Green Awards, Az év zöld innovációja kategóriában első helyezést elért Intelligens Hőakkumulátor egy olyan magyar fejlesztésű találmány, amely fűtési-hűtési rendszerekre csatlakozva képes megtakarítani akár évi 20–50 százalék energiát. Hosszú élettartama, gyors reagálási ideje, költséghatékony működése miatt ideális választás a hőenergia tárolására és a meglévő hűtési-fűtési rendszerek…
Tavaszi Vámkonferencia Egerben
A Magyar Vámügyi Szövetség (MVSZ) évtizedes hagyományainak megfelelően idén is Egerben tartotta meg a tavaszi fórumát április 4–5-én. A rendezvényen résztvevők a vám- és adószakmai aktualitások mellett a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségeiről is hallhattak előadásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőitől, neves szakmai előadóktól. Az elnöki megnyitót követő előadásban…
A jövő kulcsa: fejleszteni, beruházni, innovatívnak lenni! – interjú György Achilles vállalati pénzügyi tanácsadóval
Az ESG sokak számára még mindig szitokszó, amit nem ismernek mélységeiben, ezért tartanak tőle, miközben lehetőségek széles tárháza is lehet a vállalkozások számára. Ennek bemutatására alakult a fenntarthatósági rovatunk, amelyben ezúttal pénzügyi szempontból járjuk körül a témát. – Hogyan került a tanácsadói portfóliójába az ESG? – A fő csapásirányom a…
Felgyorsult az integráció az Eurowag egységes digitális felületén
Az Eurowag fontos mérföldkőhöz érkezett a WebEye Telematics integrációjában. A WebEye digitális jelenléte hivatalosan átkerült az eurowag.com weboldalra, ezzel a márkák egységesítése megtörtént, és új fejezet kezdődött a közúti fuvarozás világában. A 2022-ben felvásárolt WebEye Telematics a magyar flottakövetési piac meghatározó szereplője, amely több mint 58 000 jármű nyomon követését…