Új szolgáltatással elkerülhető a bírság

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. fejlesztésének köszönhetően egyre több útdíjbevallásban közreműködő cég tud kényelmi szolgáltatásokat bevezetni a fuvarozók számára. Ezek segítségével közvetlenül a járművezető telefonjára érkezhetnek olyan útdíjfizetéshez kapcsolódó eseményekről szóló jelzések, mint a fedélzeti egység meghibásodása, az alacsony fizetési egyenleg vagy a jogosulatlan úthasználat. Ennek előfeltétele, hogy a…

A magyar e-útdíj bevétel több mint fele külföldről érkezik

2017-ben is folytatódott a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevételek erőteljes emelkedése. A megszolgált útdíj összege tavaly bruttó 221,6 milliárd forint volt, ami közel 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Ennek több mint 51 százalékát külföldi úthasználók vallották be.A növekedést a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése…

Drasztikusan leegyszerűsíti a fuvarozók útdíj elszámolását az UTA One

A kamionos és buszos vállalkozásoknak eddig minden országban más és más berendezést kellett felszerelniük járműveikre az útdíj elszámolásához, ami felesleges adminisztrációs terhet jelentett. Az új, digitális technológiával működő fedélzeti egység megfelel az Európai Elektronikus Útdíjfizetési Rendszer (EETS) irányelvnek, amelynek célja egy Európa minden országában egységesen használható rendszer kialakítása. Az UTA…