Rendezvények 2018

RepülésVilág konferencia – 2018. március 28. (szerda)
A légiközlekedésről nehéz nemzeti szinten konferenciát rendezni, hiszen a magyar piacon is alapvetően nemzetközi cégek dominálnak a személyszállításban és az árufuvarozásban. A légiközlekedésben dolgozók azonban szervesen kapcsolódnak nemzeti „rendszerekhez”, amelyek árnyalják a nemzetközi standardok szerinti működést. Valljuk, hogy e szegmens szereplőinek is kell egy olyan fórum, ahol versenyképességük javítása érdekében a kormányzati szereplőkkel párbeszédet folytathatnak.

KözlekedésVilág konferencia – 2018. június 6. (szerda)
A közösségi közlekedés „zárt világába” ad betekintést a KözlekedésVilág konferencia. A belföldi piacnyitásra való felkészülés a kormányzat kiemelt célja, az erről való szakmai párbeszéd egyik fóruma ez a rendezvény. A konferencia egyik aktualitását a bürokráciacsökkentés érdekében újragondolt intézményi környezet jelenti, amelynek tapasztalatairól elsők között lesz itt mód véleményt cserélnie a piaci szereplőknek és a kormányzat képviselőinek.

Bajai Gabona Partnerség Találkozó – 2018. június 7–8. (csütörtök–péntek)
A Bácska hagyományosan az agrárium központja. Magyarország legnagyobb agrárkikötője megfelelő helyszíne a konferenciának, ahol rövid, frappáns szakmai előadásokat tartanak a résztvevők saját szakterületükről, problémáikról, jobbító szándékú javaslataikról. A kampánymunkák előtt mindenki tájékozódhat a várható termésről, feldolgozói, szállítói kapacitásokról, eladói-vevői szándékokról, árakról. Ez a fórum kiváló lehetőséget nyújt a résztvevőknek, hogy egy helyen gyakorlatilag minden érintett partnerükkel személyes tárgyalásokat folytathassanak.

KözútVilág konferencia – 2018. október 4. (csütörtök)
A közúti árufuvarozásban a nagyszámú piaci szereplő egymástól gyakran jelentősen eltérő problémákkal szembesül a mindennapi üzletmenetben. Ezt közös nevezőre hozni szinte lehetetlen. Így egy „hagyományos” konferencia helyett e piaci szereplőknek olyan eseményt szervezünk, ahol a többféle igény és elvárás áttekintése és azok megoldási lehetősége szakavatott körben kerülhet megvitatásra – a fuvarozók szakmai szervezeteinek és a kormányzat közreműködésével.

NavigátorVilág konferencia – 2018. november 7–8. (szerda–csütörtök)
A szállítmányozás a logisztikai lánc szoftvere, ahol a megbízók elvárásainak változása elsőként jelenik meg, amelyre a választ is az e tevékenységet végzőknek kell megtalálni a fuvarozócégekkel közösen. A logisztikai láncok működtetéséhez elengedhetetlen ismeretek gyorsan változnak, ezek bemutatására vállalkozik ez a kétnapos rendezvény, ahol az árutovábbítás árát és minőségét meghatározó gazdaság- és közlekedéspolitikai piaci környezet is bemutatásra kerül.

Konferencia-támogatói és hirdetési csomagokkal kapcsolatban kérje cégre szabott ajánlatunkat.

Zámbó Brigitta
Tel: +36/70-679-9881
zambo@kozlekedesvilag.hu