KözútVilág konferencia

Magyar vasúti fuvarozói toplista 2023 – letölthető táblázatokkal!

A vasúti árufuvarozásnak kivételesen nehéz éve volt 2023-ban Magyarországon. A vontatási áram 2021 végén kezdődött árrobbanására „válaszul” a kormány 2023-ban adott segítséget a piacnak pályahasználatidíj-csökkentés útján, amit formálisan először befizettek, majd részben visszakaptak a cégek, így a támogatás külön soron jelent meg a bevételeik között – akárcsak az egyedi kocsis állami támogatás. E források nélkül a szektor egy igen veszteséges évet zárt volna…

A cikk és táblázatai IDE KATTINTVA letölthetőek pdf formátumban!

A KSH 2023. évi adatsora szerint a vasúti árufuvarozás volumene a korábbi időszak stagnálásnak ható enyhe zsugorodása után beszakadt: tonnában mérve 11,5 százalékos a visszaesés, árutonna-kilométerben pedig 7,9 százalékos – nem függetlenül a gazdaság zsugorodásától és a fogyasztás visszaesésétől. A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó tervadatai alapján a magyar vasútvállalatok naponta átlagosan 366 tehervonat közlekedésére rendeltek menetvonalat, szemben az egy évvel korábbi 408-cal (ez 10,3 százalékos csökkenés).

Miközben 2023-ban a fogyasztói árak átlagosan 17,6 százalékkal nőttek, a vasútvállalatok összesített árbevétele csupán 4 százalékkal emelkedett. De e növekmény is csak látszólagos! A V-Híd Cargo egyedül 12,7 milliárd forint növekedést ért el, ami a 1,5-szerese a piac teljes bővülésének. A V-híd azonban 2022-ben még nem a teljes évben szolgáltatott, így csoportszinten nem ott jelent meg a vasúti logisztika minden bevétele és költsége. 2023-ban a V-Híd volumenei gyakorlatilag megegyeztek a 2022-es évi csoportszintű számokkal, így a csaknem 13 milliárd forintos árbevétel-növekedés valójában cégcsoporton belüli elszámolás eredménye, nem pedig friss pénz a szektorban!

Figyelemreméltó az egyéb bevételek alakulása. Korábban ezt nem publikáltuk, mert az egyedi kocsis támogatás előtt minimális összegek voltak elkönyvelve ebben a kategóriában, de később is csak néhány cég kapott jelentősebb forrást ebből a támogatási formából, így elég volt az esetükben ezt szövegesen megemlíteni – most azonban minden cég kapott ilyen-olyan jogcímen állami támogatást, együttesen 18 milliárd forintot. Ez az összeg nagyobb, mint a piac összesített adózás előtti eredménye, vagyis enélkül több cég is veszteséges évet zárt volna! Másképp fogalmazva az árbevételre vetített eredmény 6,6 százalékos lett, miközben minden forint árbevétel mellé 8,5 fillér érkezett az államtól. Ugyan a cikkünk nem tekint előre 2024-re, de érdemes megjegyezni, hogy a pályahasználati díjból kapott kedvezmény erre az évre már nem lett meghosszabbítva, sőt, szeptembertől évközi áremelésre is sor kerül.

Ugyan a vasútvállalatokat ez aligha vigasztalja, de a közúti fuvarozóknak még náluk is nehezebb lehet a helyzete (a 2023-as számaikkal a szeptemberi számunkban jövünk), a KSH adatai szerint árutonna-kilométerben a közút 11 százalékkal csökkent, ami mellett a vasút kisebb arányú visszaesése az ágazatok közötti arányok enyhe változásával járt: a vasúti részarány 23,18 százalék lett, ami egy év alatt 0,6 százalékos növekedés. Ebből kellene 2030-ra 30 százalékot, 2050-re pedig 50 százalékot elérni – az európai uniós vágyak szerint.

Az egy munkavállalóra eső ráfordítás 1 072 256 forintra nőtt, ami 14,13 százalékos növekedést jelent – ez nagyjából a 2022. évi inflációnak felel meg, de elmarad a 2023-astól. Így a vasutasok fizetése két egymás utáni évben is vesztett a reálértékéből.

Az 50 hazai és külföldi vasútvállalat közül továbbra is nagyjából másfél tucatnyi tekinthető klasszikus módon árufuvarozást végző cégnek, a többiek a vasúti pályák építése, karbantartása, üzemeltetése érdekében közlekednek, vagy saját célú szállítást végeznek (például a MÁV Csoport leányvállalatai), ám volumenük együttesen sem szignifikáns. A toplistánkon idén sem szerepel az EWG Rail, mert lapzártánkig nem adta le az éves beszámolóját a 2023-as évről.

A Rail Cargo Hungaria a piaci részarányával alapvetően meghatározza az alágazat bevételi és jövedelmezőségi lehetőségeit. Emiatt is rossz hír, hogy a cég forgalma 12 milliárd forinttal csökkent egyetlen év alatt, amivel az árbevételt tekintve a részaránya immár csak 40 százalékos. Itt kell megjegyeznünk, hogy 2023-ra szinte teljesen kiesett a vasúti fuvarozás korábban egyik legnagyobb hazai megbízója, a Dunaferr. E cég vasúti kiszolgálását alapvetően az RCH végezte – és vált ezzel a gyártó egyik kényszerhitelezőjévé is milliárdos léptékben. Ilyen forgalomcsökkenés mellett kiváló eredmény, hogy a cég üzemi eredménye csak kis mértékben csökkent.

A Rail Cargo Hungariánál a kérésünkre a következőképpen foglalták össze a tavalyi évet: „Az RCH működését nagymértékben befolyásolták a kedvezőtlen külső tényezők: háborús helyzet, magas inflációs környezet, a világgazdaság lelassulása, a vasúti árufuvarozás Európa-szintű visszaesése, a gabonaimport korlátozásának fuvarvolumenekre gyakorolt hatásai, továbbá bizonyos iparágak forgalmainak szinte teljes kiesése. A vállalat több hatékonyságnövelő intézkedésének – többek között az önálló vontatási és tolatási tevékenység további erősítése, valamint új kereskedelmi modell megvalósítása – és szigorú költséggazdálkodásának köszönhetően megfelelő pénzügyi számokkal zárta a 2023-as évet. Ehhez hozzájárult a vasúti egyeskocsi-árufuvarozás állami támogatása és a hálózat-hozzáférési díj (HHD) felárrészének visszatérítése is. Összegezve az RCH erős versenyhelyzetben van, de jelenleg is a piacvezető árufuvarozó vasúttársaság Magyarországon.”

A GYSEV CARGO részéről Boda János, a társaság vezérigazgatója értékelte az évet: „2023-ban a teljes vasúti árufuvarozási piacon éreztette hatását a korábbi időszakban kifejezetten magas és hektikusan változó energiaár, valamint a megszokottól elrugaszkodó infláció is negatívan befolyásolta a GYSEV CARGO naturális teljesítményeit. A konvencionális és a kombinált forgalmaink is csökkentek a 2022-es évhez képest, ezt ellensúlyozandó dolgoztak a kollégák új forgalmak elnyerésén, amelynek eredményeképp 2023 utolsó hónapja óta új vonatprojektekben vesz részt a GYSEV CARGO. Egy 2023 februárjában született kormányhatározat alapján a Debrecen – Macs Ipari Park vasútállomás területén megvalósuló nyílt hozzáférésű intermodális konténerterminál üzemeltetője a GYSEV CARGO Zrt. lesz, míg a létesítmény vagyonkezelését a GYSEV Zrt. fogja végezni.”

Dr. Katona László, az MMV vezérigazgatója 2023-ról szólva elmondta, hogy az MMV az orosz–ukrán konfliktus miatt kialakult volatilis gazdasági környezetben sikerrel menedzselte a működését, és üzletileg eredményes évet zárt, valamint a társaság gazdálkodása és pénzügyi helyzete a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is stabilan alakult.

Guba László, a CER Hungary vezérigazgatójának értékelése szerint 2023-ban a hazai vasúti árufuvarozási piac volumene jelentősen csökkent. Ez a kedvezőtlen, alapvetően makrogazdasági alapokból kiinduló tendencia áthúzódott a 2024-es évre is, a kilábalás jelei pedig egyelőre nem látszanak. Mindeközben az elmúlt évek nehézségeit (vágányzárak, a hazai infrastruktúra általános állapota) is tovább cipeli a teljes iparág. A pályahasználati díj szeptember 1-jétől történő megemelése pedig újabb fájdalmas lépés, amely rontja az ágazat versenyképességét, a piacvesztése felgyorsulhat. A kiszámítható, stabil működési környezet és a vasútvállalati igényeket figyelembe vevő fejlesztések következetes végrehajtása lenne a legnagyobb támogatás a szektornak.

Varga Botond, az LTE Hungária ügyvezetője örömmel állapította meg, hogy a cége nyereséges lett, de a már szokásosnak mondható kihívások őket is érintették: a gabonapiac ingadozása, az infrastruktúra állapota, a kapacitáshiány vágányzárakból adódóan (itthon és külföldön egyaránt). E hatások miatt a vasútvállalatok sokszor csak égették az erőforrásaikat, miközben az ügyféloldal meg egyre árérzékenyebb.

A DB Cargo Hungária ügyvezetője, Jan Busch a következőket nyilatkozta: „A 2023-as évet erősen befolyásolták a magas energiaárak és a nagyon magas infláció. Ez és a gazdaság általános lassulása a vasúti szállítások általános visszaesését okozta Magyarországon, amit nem tudtunk elhárítani. Miközben a volumeneink az elmúlt évhez képest csökkentek, a bevételeink a magas energiaköltségek által vezérelt infláció miatt emelkedtek. A negatív hatásokat nagyobb értékű munkákkal és további projektekkel ellensúlyozni tudtuk. Így a tavalyi évet pozitív eredménnyel és 2024-re vonatkozóan óvatosan optimista kilátásokkal zárhattuk.”

A EUROGATE Rail Hungarynél az elmúlt év szintén a rekordmértékű inflációról szólt, amely természetesen nyomokat hagyott a vállalati eredményen. Ugyanakkor – köszönhetően a forgalom bővülésének – sikerült a negatív hatásokat tompítaniuk, és ennek köszönhetően az évet összességében eredményesen zárták.

Az RTB CARGO Hungaria részéről Schöberl Péter, a cég ügyvezetője elmondta, hogy 2023-ban az előző évekhez hasonlóan nehéz gazdasági körülmények között viszonylag sikeres évet zártak. A társaság árbevétele ismét meghaladta az előirányzott szintet, mert a tervezéskor figyelembe vett negatív gazdasági tendenciák nem vagy nem a megjósolt mértékben következtek be a gazdaságban és érvényesültek a szállítási-logisztikai iparágban. „A hosszabb távú szerződéseinknek köszönhetően a forgalom tervezése és szervezése stabil lábakon állt és áll, ilyen háttér mellett az alkalmi (spot) üzletekre rugalmasan tudtunk reagálni, és azoknál is a tőlünk megszokott magas színvonalú szolgáltatást nyújtottuk” – összegezte az ügyvezető.

A V-Híd Csoport az elmúlt évben számos kihívással nézett szembe, amiket sikeresen kezelt, ennek köszönhetően összességében pozitív eredményeket ért el a vasúti áruszállításban. A V-Híd Cargo Zrt.-nél és a V-Híd Vagyonkezelő Kft.-nél is a 2023-as év az előzetes terveknek megfelelően alakult. Az új logisztikai partnerekkel kötött szerződések és az új útvonalak bevezetése is hozzájárultak a növekedéshez. Különös figyelmet fordítottak a fenntarthatóságra és a környezeti hatások csökkentésére. Több elektromos mozdonyt állítottak szolgálatba az év folyamán, amelyek jelentősen csökkentették a károsanyag-kibocsátásukat. Emellett új technológiai megoldásokat is alkalmaztak a hatékonyság növelése céljából.

Végh András, az EP Cargo országmenedzsere szerint „az EP Cargo magyarországi teljesítménye 2023-ban a terveknek megfelelően növekedett. Ennek főbb oka a mezőgazdasági áruféleségek fuvarozásának jelentős növekedése és a korábban előkészítés alatt lévő projektek sikeres beindítása volt. A célok megvalósítását nagyban segítette a cégcsoporton (EP Logistics International) belüli nemzetközi szakmai és kereskedelmi együttműködés erősítése. Elkezdődött a német–magyar relációjú, korridorjellegű forgalmak felépítése, jelentős arányban több áramnemű, korszerű vontatójárművek alkalmazásával, több országon át. Komolyan fejlesztettük a vagonparkot is, az agrárszegmensben 2023 végén már 11 saját koordinációban lévő, korszerű, főként újonnan gyártott szerelvénnyel fuvarozott az EP Cargo. Ezek mellett a szlovák–ukrán határon megkezdte működését a cég saját, komplex szolgáltatásokat nyújtó átrakója Vaján (Vojany), ahol a mezőgazdasági termények mellett más ömlesztett áruféleségek, illetve palettás áruk is kezelhetőek.”

A vasúti logisztika egyik különleges szereplője a MÁV Rail Tours (MRT), amely elsődlegesen a hagyományőrzés keretében, a vasúti nosztalgikus járműállományát karbantartva, azok használatban történő megőrzésével utazásszervezési tevékenységet végez, ezenkívül a fő tevékenységébe nem tartozó vontatással és áruszállítással is foglalkozik. A cégnél így értékelték a tavalyi évet: „A MÁV Rail Tours Kft. jelentős árbevétel-növekedést ért el 2023-ban. Az értékesítés nettó árbevétele meghaladta az 5,3 milliárd forintot, amelynek több mint harmadát a vontatási üzletág adta, ezzel is hozzájárulva a társaság pozitív eredményességéhez. A vállalat e kiemelt üzletága jelentősen tudta növelni a tevékenysége bevételeit és eredményét, köszönhetően az egész éves, folyamatos megrendeléseknek, az év végi többletigényeknek, a pozitív gazdasági hatásoknak és a kedvező időjárási körülményeknek (decemberben is folytattunk vontatási tevékenységet). A vasúti áruszállítási üzletág biztos megrendelői állománnyal rendelkezik, de a társaság folyamatosan keresi az újabb partnereket, hiszen a 2023-as évi tapasztalatok alapján is bebizonyosodott, hogy stabil bevételt biztosít ez a tevékenység, az ingadozó nagyságú költséghányad mellett is.”

Az éves beszámolóját lapzártánkig le nem adó Continental Railway Solution (CRS) vasútvállalat a MÁV Rail Tours-hoz hasonlóan személyszállítási tevékenység mellett végez árufuvarozással összefüggő feladatokat is. A társaságnál kérdésünkre elmondták, hogy „az év elején kitűzött célkitűzéseink nagy részét sikerült elérni, ideértve fontosabb projektek megtartását és fejlesztését. Az év folyamán számos sikert könyvelhettünk el a speciális szállítások terén, de szembesültünk kihívásokkal is, amelyek próbára tették a kollégáinkat. A 2020-as világjárvány okozta visszaesés után társaságunk újraindította a turisztikai-személyszállítási tevékenységét. A különvonatos charterutazások iránt az igények a vártnak megfelelően, fokozatosan növekedtek. A személyszállítási szolgáltatásainkat folyamatosan fejlesztjük, hogy tovább növelhessük a versenyképességünket. Fontos tervünk új járművek beszerzése és a piaci pozíciónk erősítése, hogy 2024 még sikeresebb lehessen számunkra”.

 

Andó Gergely