NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Négy helyszínen tart állásbörzét a MÁV

Május 26-án az országban egyszerre négy helyszínen tart állásbörzét a MÁV-csoport: a fővárosban a Keleti és a Déli pályaudvaron, vidéken a celldömölki vasútállomáson, valamint Dorogon a József Attila Művelődési Házban (Dorog, Otthon tér 1.) várják az érdeklődőket 9 és 17 óra között. A két vidéki városban első ízben mutatja be álláskínálatát a vasúttársaság. A MÁV és leányvállalatai az ország különböző pontjain, számos szakterületen kínálnak munkahelyet a különféle végzettségű munkavállalóknak, akik most mintegy kétszáz állásajánlattal ismerkedhetnek meg.

Az ősszel induló tanfolyamokra a MÁV elsősorban érettségizett munkavállalókat keres, akik a képzést követően többek között forgalmi szolgálattevő, váltókezelő, pályafenntartási technikus, biztosítóberendezési vagy távközlési műszerész munkakörökben, valamint jegyvizsgálóként, mozdonyvezetőként helyezkedhetnek el. Ugyanakkor friss diplomás, pályakezdő mérnökök jelentkezésére is számít a MÁV-csoport: közlekedés-, építő-, villamos-, építész- és gépészmérnökök, de informatikusok, mérnök-informatikusok jelentkezését is örömmel fogadja.

Az állásbörzén a MÁV Zrt. és leányvállalatai – így a MÁV-START, a MÁV Szolgáltató Központ, a MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. és a MÁV-HÉV Zrt. – munkatársai készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.