KözútVilág konferencia

Kiemelt jelentőségű keretmegállapodást írt alá a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG.

Nagykapacitású emeletes motorvonatokat szerezhet be a MÁV-START, ezzel belátható közelségbe kerül a vasúti személyszállítás fejlesztésének következő állomása. Az első KISS elnevezésű járművek 2019-től állhatnak forgalomba a legnagyobb forgalmú váci és ceglédi vonalakon.

A Magyar Kormány vasúti stratégiájába illeszkedő pálya- és járműfelújítások, az új motorvonatok, a kedvező menetrendi struktúra meghozta a várt eredményt: idén az első három hónapban 4 százalékkal nőtt az utasszáma bevételek harmadát adó budapesti agglomerációban. Az egyre népszerűbbé váló vasúti utazás újabb és újabb fejlesztéseket tesz szükségessé, ezért kerül sor a nagykapacitású, emeletes motorvonatok beszerzésére.

A 2017. április 12-én megkötött keretmegállapodás megfelelően rugalmas lehívási lehetőséget biztosít ahhoz, hogy a MÁV-START járműfejlesztési stratégiájában meghatározott 40 nagykapacitású motorvonat beszerzése a forráskeretek rendelkezésre állásának függvényében megvalósuljon. A motorvonatok megvásárlására, azaz eseti szerződések megkötésére és teljesítésére a keretmegállapodás időtartama alatt, annak aláírásától számított 96 hónapon belül kerülhet sor.

A keretmegállapodással az első eseti szerződés megkötésekor minimum 10 járműre vállal lehívási kötelezettséget a MÁV-START úgy, hogy az üzemeltetési készletre és oktatásra is maradjon fedezet, valamint tartalékot képez az euróban megkötött szerződés árfolyamkockázatának lefedésére. Az első lehívás tetszőleges járműszámmal bővíthető, a továbbiakban a minimális lehívási mennyiség három járművenként valósulhat meg.

Az első lehívás fedezetét az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos forráskerete adja –a keretmegállapodás megkötését követő konzultáción véglegesített feltételekkel kerül sor a tényleges lehívásra.

Látványterv

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes (595 fix és 5 darab lehajtható ülésű) emeletes KISS (KomfortablerInnovativerSpurtstarkerS-Bahn-Zug) vonatokkal új korszakot nyit a MÁV-START a személyszállításban; ezek lesznek az első emeletes motorvonatok Magyarország vasúti közlekedésének történetében. A gyors, 160 km/h engedélyezett sebességű, 95 százalék feletti rendelkezésre állással üzemelő, megbízható járművek kényelmükkel megfelelnek a modern követelményeknek, kiszolgálják a dinamikusan növekvő utasforgalomból, az egyedi szükségletekből eredő igényeket.

A KISS vonatok üzemeltetési szempontból kivételes rugalmasságot biztosítanak a vasúttársaság számára, ugyanis a járművek a MÁV-START kötelékében üzemelő 123 darab –szintén Stadler gyártmányú – FLIRT motorvonattal is illeszkednek, ezért akár szinkronüzemben is összekapcsolhatók.

A kétszintes motorvonatok a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal,valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd. Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérült WC lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására képesek (a kerékpárhelyek száma további 24 darabbal bővíthető rugalmasan, igazodva ezzel a kerékpáros turisztikai szezonban megnövekedett utazási igényekhez). A KISS-ek a kor legutóbbi biztonsági szabványai szerint készülnek, továbbá a gyártó ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is ellátja, amely lehetővé teszi, hogy az európai uniós forrásokból felújított vasútvonalakon – a pályaparaméterektől függően – a 160 km/h engedélyezett sebesség ténylegesen kihasználható legyen.

A járművek a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító Kft. között 2015-ben aláírt együttműködési megállapodásnak köszönhetően jelentős hazai hozzáadott érték mellett készülhetnek, a két vállalat már a vonatokra kiírt közbeszerzésen is együtt indult el. A Stadler szolnoki üzeme a kocsiszekrények hegesztéséért és a forgóvázak gyártásáért, míg a Dunakeszi Járműjavító a betétkocsik festéséért, összeszerelésért, illetve a már kész járművek üzembehelyezéséért felel majd. Ezzel az egyes járművek hazai hozzáadott értéke meghaladhatja az 50 százalékot is. A projekt felügyeletét a Stadler emeletes járművekért felelős kompetenciaközpontjaként működő svájci altenrheini gyár látja el.

A MÁV-START a KISS vonatokat a nagy forgalmú Budapest–Vác–Szob és Budapest–Cegléd–Szolnok elővárosi vasútvonalakon állítja majd forgalomba 2019-2020. között. A tervek szerint a hétvégi időszakban ­az utasok nem csak Budapest elővárosában találkozhatnak az új motorvonatokkal, hanem egyes kiemelt forgalmú távolsági vonatok esetén is: iskolaidőszakban Debrecen és Nyíregyháza térségében, a nyári szezonban pedig a Dél-Balatonnál és a Velencei-tónál.A további motorvonatok–az előző két vasútvonal mellett –a későbbiekben a Budapest–Újszász–Szolnok és a Budapest–Hatvan–Gyöngyös vonalszakaszokon közlekedhetnek.A MÁV-START az emeletes motorvonatokat a saját szolnoki telephelyén fogja karbantartani.