SNCF-reform: már több kormány bicskája beletört

A francia kormány, a munkajogi reformhoz hasonlóan, rendeletekkelmég a nyár előtt meg akarja reformálni a közel 50 milliárd eurós adósságot felhalmozott állami vasúttársaságot (SNCF), de nem tervez privatizációt.

 Tarthatatlan helyzet

Ez nem az SNCF privatizációt előkészítő reform, az SNCF állami vállalat, amely közszolgáltatást lát el. A franciák kulturális örökségének része és az is marad, hangsúlyozta a francia kormányfő. A 140 ezer embert foglalkoztató francia nagyvállalat reformja és modernizációja Emmanuel Macron államfő egyik legnagyobb feladatának ígérkezik, 1995 óta szinte mindegyik kormány megpróbálkozott vele, de a szakszervezeti tiltakozások nyomán feladta. Pedig a kabinet szerint riasztó a helyzet, sőt, tarthatatlan. A franciák akár járnak vonattal, akár nem, egyre többet fizetnek ezért a közszolgáltatásért, amely egyre rosszabbul működik.

A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a 140 ezer francia vasúti dolgozó kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Az SNCF reformjáról szóló 43 pontos ajánlásban a kisebb, nem eléggé kihasznált és nem rentábilis vasúti útvonalak megszüntetése is szerepelt. Ez ellen a szakszerveteken kívül a vidéki városvezetők is tiltakoztak, ezért ezt a javaslatot a kormány elvetette és ígéretet tett arra, hogy egyetlen vonalat sem zárat be.

Kormányzati provokáció

A miniszterelnök jelezte, hogy az őszi munkajogi reformokhoz hasonlóan, rendeleti úton kívánja az SNCF reformját végrehajtani.A rendeleti reformotengedélyező törvénytervezetet a kormány március 15-ig a parlament elé terjeszti, s a reform kulcsintézkedéseit a nyár előtt életbe lépteti.A szakszervezetek többsége tárgyalóasztalhoz ül a reformok megvitatására, de a rendeleti bevezetést provokációnak tekinti a kormány részéről. A legradikálisabb szakszervezet, a CGT már előzetesen egynapos országos tiltakozásra szólította fel a vasutasokat március 22-re.

mti.hu