KözútVilág konferencia

A térség legfőbb kínai exportőre kívánunk lenni

Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljen – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.

Szijjártó Péter a kínai kormányfő, Li Ko-csiang megérkezése előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján közölte: Magyarország az előbbiek tekintetében mindeddig sikeres tudott lenni, az első nyolc havi adatok szerint 26 százalékkal tudta növelni a kivitelt Kínába a tavalyi 25 százalékos növekedést követően. A kínai beruházások értéke ma Magyarországon már meghaladja a 4,1 milliárd dollárt – tette hozzá.

A kínai és a magyar Eximbank között születik egy megállapodás arról, hogy a kínai Eximbank egy 500 millió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar Eximbanknak a hitelezési tevékenysége fejlesztése érdekében. Szintén a kínai Eximbank egy 217 millió eurós hitelkeretet hoz létre a BorsodChem számára további fejlesztésekhez. Emellett a kínai fejlesztési bank egy 20 millió eurós hitelkeretet biztosít a Komáromban elektromos buszokat gyártó BYD-nek a vállalat további fejlesztéséhez.

A tervek szerint megállapodást írnak alá arról, hogy a magyar méz és kukorica exportja is megindulhat Kínába.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy hétfőn írják ki a Budapestet a szerb fővárossal, Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Ismertette, hogy a hitel feltételeiről szóló tárgyalásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium lezárta, és ennek értelmében egy 20 éves futamidejű hitelt biztosít a kínai Eximbank Magyarország számára évi 2,5 százalékos hitelkamattal, amelyet a beruházás végrehajtására a beruházás értékének 85 százalékáig lehet felhasználni.

Kifejtette, hogy a tendereztetés fél és egy év közötti időt vesz majd igénybe, a tervezés és engedélyes folyamata körülbelül két évet, így a kivitelezés várható kezdete 2020 végére tehető.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyarországi vonalszakasz felújításának értékét 550 milliárd forintra becsülik a szakemberek. Ezzel a beruházással a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal adja majd a legversenyképesebb alternatívát a kínai áruk számára a többi vasútvonalhoz képest – jegyezte meg.

MTI