NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Külgazdasági és konzuli iroda nyílik Sydneyben

Külgazdasági és konzuli iroda nyílik Ausztrália legnagyobb városában, Sydneyben a gazdasági érdekérvényesítés elősegítésére – jelentette be sydneyi látogatása alkalmával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy Sydneyben találkozott az ausztrál kereskedelmi és befektetési szervezetekkel, valamint az Európai-Ausztrál Üzleti Tanács tagjaival. Míg előző napi, canberrai tárgyalásain a magyar ausztrál gazdasági együttműködésnek kereskedelmi vetületeiről volt szó, Sydneyben a befektetésekről tárgyaltak.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a magyar gazdasági növekedés „aládúcolásához” komoly erőforrást jelenthet Ausztrália növekedő érdeklődése a közép-európai befektetések iránt. Több nagy ausztrál pénzügyi alapkezelő vállalat Közép-Európában látja azt a növekedési potenciált, amely meg tudja hozni a tőkebefektetések megtérülését, így Magyarország is az érdeklődés homlokterébe került. Az újrainduló bányaipari és vízipari befektetések, valamint az autóiparhoz kapcsolódó ipari logisztikai infrastruktúra fejlesztésének lehetőségeit az ausztrál befektetők most már egyre mélyebben és behatóbban vizsgálják.

A miniszter elmondta: azzal, hogy az ausztrál befektetők figyelme Közép-Európa felé irányul, létrejönnek a V4-ek és Ausztrália együttműködésének is a lehetőségei. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország veszi át júliustól a visegrádi csoport (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) elnöklését.

Szijjártó Péter megállapodott Julie Bishop ausztrál külügyminiszterrel abban, hogy a második félévben Közép-Európába látogat, és megindítják a „V4-ek plusz Ausztrália” formátumú együttműködést.

MTI