Jóváhagyták Budapest környezetvédelmi programját

A Budapest 2017 és 2021 közötti időszakra szóló környezeti programja által kijelölt feladatok között szerepel – a többi között – a P+R parkolók létesítése, a környezetbarát közlekedés erőteljes támogatása a kerékpárút-hálózat fejlesztésével és az elektromosjárműtöltő-hálózat kiépítésével, valamint a közösségi közlekedés környezetbarát fejlesztése.

A dokumentum szerint a főváros környezeti problémái közül az egyik legjelentősebb a magas zajterhelés, amely károsan befolyásolja az emberek közérzetét, életminőségét és egészségét. A fővárosi zajterhelés elsődleges forrása a közúti közlekedés.

A fővárosi közlekedésről azt írták, hogy a közösségi közlekedésen belül a környezetbarátnak tekinthető kötöttpályás közlekedés aránya mintegy 57 százalék, és folyamatosan növekszik a kerékpárral közlekedők száma az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően. Ugyanakkor a magántulajdonban levő benzinmotoros járművek üzemanyag-felhasználásának 2007-2013 közötti csökkenése megállt, 2014-ben kismértékű emelkedés volt tapasztalható, az áru- és személyszállításában használt dízeles járművek által felhasznált üzemanyag mennyiségében pedig az előző évek mértékét meghaladó növekedés figyelhető meg.

Az összefoglaló helyzetértékelés szerint „Budapest különböző területei eltérő mértékben terheltek, de általánosan megállapítható, hogy a javuló részfolyamatok eredményei mellett Budapesten még az összes környezeti elem – talaj, víz, levegő – szennyezettsége tapasztalható”.

A dokumentum mérleget von az elmúlt 10-15 év városfejlesztési történéseiből, összefoglalja a felmerülő kormányzati, fővárosi, kerületi és társadalmi feladatokat, továbbá rövid és hosszú távú fejlesztési célokat fogalmaz meg az élhetőség, a fenntarthatóság, a környezettudatosság erősítése érdekében.

MTI