NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Prologis: 97,2 százalékos kihasználtság a negyedév végén

Prologis: 97,2 százalékos kihasználtság a negyedév végén

A Prologis ismertette Európában elért 2018-as második negyedéves eredményeit. 974 000 négyzetméter bérbeadott terület, 8 új, összesen 271 163 négyzetméternyi fejlesztés megkezdése, amelynek már 65,3 százaléka bérbeadásra került.

A Prologis Europe rekordmagas, 97,2 százalékos kihasználtsági szinten zárta a második negyedévet, amelyhez nagyban hozzájárult a dél-európai piacokon tapasztalt javuló kereslet. A vállalat a negyedév során 343 000 négyzetméternyi területre kötött új bérleti szerződést és 631 000 négyzetméternyi bérleti szerződést újított meg.

A negyedév végén a Prologis konszolidált alapon vagy konszolidálatlan vegyesvállalatokon keresztül összesen körülbelül 16,7 millió négyzetméter létesítményt és fejlesztési projektet birtokolt Európában.

„2018 második negyedévében is folytatódott az egyenletes növekedés Európában. A kereslet stabil, ám a minőségi termékek szűkössége folytán korlátozott” – mondta Ben Bannatyne, a Prologis Europe elnöke. „A fogyasztókhoz közel eső lokációk kiemelten keresettek ügyfeleink körében, így tevékenységünket még inkább a városi, sűrűn lakott területekre fókuszáltuk, ahol Last Touch™ helyszíneket tudunk biztosítani számukra. Különösen az e-kereskedelem fokozza a keresletet, build-to-suit fejlesztéseink 30 százaléka ezen ágazatot szolgálja ki.”

A működési és fejlesztési tevékenység szempontjából kiemelkedő piacok a második negyedévben:

  • Egyesült Királyság
  • Németország, Hollandia és Svédország Észak-Európában
  • Spanyolország és Olaszország Dél-Európában
  • Csehország, Magyarország és Szlovákia Kelet-Közép-Európában

Kiemelkedő új bérleti szerződések a második negyedévben:

  • 40 894 négyzetméter a CDiscount számára a Prologis Park Moissy területén (Franciaország)
  • 36 319 négyzetméter egy divatipari kereskedő számára a Prologis Park Venlo területén (Hollandia)
  • 26 756 négyzetméter a Vente Privee Logistique számára a Prologis Park Penedes területén (Spanyolország)
  • 23 903 négyzetméter a Rohlig Suus Logistics számára a Prologis Park Piotrków DC2 épületben (Lengyelország)
  • 10 776 négyzetméter a Kinaxia számára a Prologis Park RFI DIRFT területén (Egyesült Királyság)

Megkezdett fejlesztések

Kiemelkedő volt a fejlesztési aktivitás Franciaországban és Spanyolországban. A vállalat ebben a negyedévben nyolc, összesen 271 163 négyzetméternyi fejlesztést indított el Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Szlovákiában, Svédországban és az Egyesült Királyságban, melyek 35,6 százaléka build-to-suit, 64,4 százaléka pedig spekulatív jellegű volt. A fejlesztések 65,3 százalékára előzetes bérleti szerződést kötöttek.

A megkezdett fejlesztések között a következőket említhetjük:

  • 70 000 négyzetméter build-to-suit fejlesztés egy elektronikai óriásvállalat számára (Venlo, Hollandia)
  • 38 494 négyzetméter build-to-suit fejlesztés (Hams Hall, Egyesült Királyság)
  • 31 837 négyzetméter build-to-suit fejlesztés a Geodis számára (Douvrin, Franciaország)
  • 14 000 négyzetméter kivállalatokat kiszolgáló épület a Poznan III területén (Lengyelország), amelynek 13,4 százalékára előzetes bérleti szerződést közöttek

Felvásárlások és értékesítések

A Prologis a második negyedévben a csehországi Pilsen II területén egy 43 761 négyzetméter alapterületű épületet, továbbá hét, összesen 583 178 négyzetméter alapterületű telket vásárolt Csehországban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban.

A Prologis a negyedév folyamán hét, összesen 169 389 négyzetméternyi működő épületet értékesített a németországi Bad Hersfeld, Borken, Bremerhaven, Hassfurt és Neunkirchen, valamint az egyesült királyságbeli Basildon területén. Ezen felül a vállalat Olaszországban, Lengyelországban és Szlovákiában további 32 104 négyzetméternyi telket adott el.