NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

A belly cargó Budapest előretörését jelentheti

Jövő májustól már négy interkontinentális járat közlekedik menetrend szerint Ferihegyről az amerikai kontinensre és Ázsiába. A széles törzsű gépek rakterében a poggyászok mellett extra teherárut szállítva a nemzetközi szállítási láncban jelentős elosztószerepet játszhatnak.

Az európai úti célok tekintetében már túlszárnyalta a piac a Malév előtti állapotot, a kontinensközi járatokat azonban csak mostanra sikerült helyreállítani. Jövő májustól négy menetrendszerű, közvetlen légi kapcsolat is az utazók és szállítmányozók rendelkezésére áll majd a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

A Budapest Airport készül az új járatok kezelésére, a 2B terminálon jelenleg épülő és jövő nyárra elkészülő utasmólót arra a célra tervezték, hogy kiszolgálja a széles törzsű repülőgép-állóhelyekre megnövekedett igényt.

Ugyancsak jövőre adhatják át a Cargo City komplexumot, amely a 2. terminál közelében épül majd, és a cargo légitársaságokat kiszolgáló létesítmény lesz.

Az interkontinentális forgalomban közlekedő széles törzsű gépeknek jelentős szerepük van a nemzetközi árufuvarozásban. Az utasszállító gépeken ugyanis úgynevezett belly cargót, vagyis a repülőgép rakterében a poggyászok mellett extra teherárut is szállítanak.

Egy Boeing–777-es repülőgép rakterébe akár 20 tonna áru is pakolható. Magyarország logisztikai és áruelosztó szerepét növelik a hosszú távú repülőjárat-indítások.

kamaraonline.hu