NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

A Tesla hamarosan előáll az önvezető kamionnal

Az elektromos autóiról ismert Tesla Inc. közel áll hozzá, hogy tesztelni kezdje egy nagy hatótávolságú, elektromos meghajtású, önvezető kamion prototípusát – írja a Reuters hírügynökség, a cég és a nevadai közlekedési hatóság közti levelezésre hivatkozva – a Tesla ugyanis a tervek szerint Nevada államban tesztelné a járművet.

Időközben a kaliforniai közlekedési hatóság szóvivője is elismerte, hogy szerdán tárgyalások kezdődtek a Teslával az önvezető teherautó közúti teszteléséről. Ez a találkozó, illetve a levelezés arra utal, hogy a Tesla szeptemberben valóban bemutatja az önvezető kamionját, ahogy Elon Musk vezérigazgató korábban ígérte. Ezzel jelentős előnyre tennének szerint a versenytársakkal, legfőképpen az Uberrel és a Waymóval szemben.

Az elképzelések szerint a Tesla járművei konvojban haladnának, automatikusan követve az első kamiont. Ezzel a módszerrel – amin több cég is dolgozik – lehetővé tennék például, hogy csak az első jármű sofőrje dolgozzon, míg a többiek pihenhetnek, majd leváltanák az élen haladót. A Tesla elképzeléseiben az a legnagyobb kérdőjel, hogy mekkora hatótávot lesz képes elérni elektromos meghajtással. Egy dízelmotoros kamion ma nagyjából 800 kilométert tehet meg egy tank üzemanyaggal, ezt kellene megközelítenie az elektromos járműnek, ha gazdaságossá akarják tenni.

Magyar Nemzet