NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Lemondott tisztségéről Szabó György, az MKFE elnöke

Lemondott tisztségéről Szabó György, az MKFE elnöke

A 2019. március 19-i elnökségi ülésen lemondott tisztségéről Szabó György, az MKFE elnöke. A lemondást az Elnökség tudomásul vette.

Szabó György a lemondása indoklásakor kiemelte, hogy a jelenleg kialakult körülmények között nem tudja felelősséggel folytatni azt a szakmai munkát, amelyre megválasztásakor tett ígéretet az Egyesület tagságának. Szabó György leszögezte: a Versenyképesség 2.0 csomagban foglalt érdekképviseleti javaslatok végrehajtása elengedhetetlen az ágazat versenyképességének megőrzése érdekében, ugyanakkor a csomag egyes pontjaival kapcsolatban megkezdett minisztériumi, hatósági tárgyalások több ponton is elakadni látszanak, annak ellenére, hogy azok megvalósítását a 2018. november 20-i találkozóján Palkovics László miniszter is támogatásáról biztosította.

Az MKFE Alapszabályának megfelelően az elnök feladatkörét 2019. március 20-tól Ignácz József Péter elnökhelyettes veszi át. Az Elnökség a választási szabályzatban foglalt eljárási szabályok szerint ésszerű határidőn belül gondoskodik a rendkívüli elnökválasztó Küldöttgyűlés összehívásáról.