NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

A közlekedéspolitikai államtitkárral tárgyalt az MKFE főtitkára

Több témát, mások mellett a piacvédelem aktuális kérdéseit, a közúti ellenőri csoportok működését és a CEMT engedélyekkel kapcsolatos felvetéseket is megvitatta Somogyi Gábor a közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral folytatott megbeszélésén. Dr. Homolya Róbert a felvetett kérdésekben további lépéseket ígért.

Somogyi Gábor a megbeszélésen kiemelte, hogy az Európai Unióban jelenleg zajló változások (kiküldetési irányelvhez kapcsolódó szabályok bevezetése, a készülő közúti csomag) komolyan befolyásolják a magyar közúti fuvarozó vállalkozások versenyképességét, ezért fontos, hogy a magyar kormány minden lehetséges eszközzel képviselje a fuvarozók érdekeit Brüsszelben. Az államtitkár rámutatott, hogy az érdekképviseletekhez hasonlóan fontosnak tartják a szakma helyzetének stabilizálását, ebben a munkában is számítanak az MKFE támogatására. Homolya Róbert – az MKFE által szorgalmazott CEMT-kvóta rendezés kérdésére is reagálva – jelezte, hogy a következő, lipcsei ITF ülésen személyesen vesz részt, és kérte, hogy az MKFE küldje meg részére azokat a szakmai anyagokat, amelyek segítik a magyar álláspont képviseletét a közlekedési miniszteri fórumon.

Az államtitkár hozzátette, hogy a készülő brüsszeli Közúti Csomag (Road Package) tervezetét is figyelemmel kísérik, a cél az, hogy olyan egységes szabályrendszert fogadjon el az Unió, amely megfelelő a magyar vállalkozások számára.

A hazai piacvédelem érdekében tett lépésekről szólva az államtitkár elmondta, hogy a speciális közúti ellenőri csoportok megkezdték a tevékenységüket. Az állomány teljes létszámának feltöltése érdekében megvizsgálják a képesítési követelmények kérdését, hogy minél gyorsabban elérjék az előirányzott 130 főt. A Somogyi Gábor által javasolt, a közúti ellenőrök munkáját még hatékonyabbá tevő „forródrót” bevezetését az államtitkár támogatja, ez a gyakorlatban a tervezett MKFE-NFM együttműködés keretében valósulhat meg.

A megbeszélésen a bélyegzőautomaták kérdése kapcsán az államtitkár jelezte, hogy hosszú távon a digitális fejlesztést tartja fontosnak, amely megnyugtatóan és hatékonyan képes kiszűrni a jogosulatlan fuvartevékenységeket, az engedély nélkül, vagy szabálytalan engedélyekkel tevékenykedő vállalkozásokat.

Somogyi Gábor a fentieken túl jelezte az államtitkár felé, hogy az MKFE indokoltnak tartja a tengelysúlymérő állomások (TSM) próbaüzemének illetve tesztidőszakának a meghosszabbítását, többek között a hiteles mérési eredményeket befolyásoló problémák kiszűrése miatt. Ilyen például az élőállat, vagy a tartályos áruszállítás során jelentkező esetleges mérési hibák kérdése, illetve az időjárási tényezők (pl. hó) miatt várhatóan előforduló rossz mérési eredmények. A főtitkár egyben aggályát fejezte ki a TSM-rendszerben bevezetni kívánt objektív ág okán is, amelynél az előírt bevételi kényszer és a behajthatóság miatt felmerül, hogy elsősorban a magyar fuvarozók lesznek az ellenőrzések célpontjai.

Homolya Róbert a találkozó végén elmondta, hogy minden felmerülő kérdést megvizsgálnak, és a nyitott kérdésekre megoldást keres a tárca.

MKFE kommunikáció