NavigátorVilág – Dunai hajózás online konferencia

Hibrid hajtásláncot tesztel a Volvo Trucks

Kifejlesztette első kifejezetten távolsági fuvarozáshoz tervezett hibrid járművét a Volvo Trucks, a hajtásláncot a Volvo Concept Truck tanulmányjárműben mutatja be a gyártó. A jármű számos más pontjának továbbfejlesztésével együtt az üzemagy-fogyasztás és a CO2-kibocsátás körülbelül 30 százalékkal csökkent. 

Első ízben 2016 májusában mutatta be a Volvo Trucks a Volvo Concept Truck tanulmányt, s a gyártó most a jármű továbbfejlesztette és tovább optimalizált változatát prezentálja. A légellenállás, a gördülési ellenállás és a tömegcsökkentés terén elért előrelépések mellett az új változat már egy új hibrid hajtáslánccal is rendelkezik – ez az egyik első ilyen megoldás a távolsági fuvarozásra szántnehézkategóriás teherautók között.

forrás: hungarokamion.hu

„Igyekszünk az elektromobilitás élvonalában állni, folyamatosan újabb eredményeket elérni az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentése terén” – mondja Claes Nilsson, a Volvo Trucks ügyvezető igazgatója. „Hisszük, hogy az elkövetkező években, amint a társadalom egyre inkább a megújuló energiák felé mozdul el, egyre fontosabbá válik majd az elektromobilitás és a hibrid technológia. Tanulmány-teherautónk hajtásláncát a szállítmányozás hatékonyságának növelésére fejlesztettük, ezzel továbbsegítjük az iparágat a fenntartható szállítmányozás felé vezető úton. A tanulmány-teherautóval értékes ismertekre és tapasztalatokra teszünk szert, amelyek segítenek továbbfejleszteni ezt a technikát.”

A hibrid hajtáslánc az egy százaléknál meredekebb lejtőkön és fékezés közben energiát nyer vissza. Az így visszatáplált energiát a jármű akkumulátoraiban tárolja, amelyet a sík szakaszokon vagy enyhe emelkedőkön a teherautó villanymotoros mozgatására használ. A Volvo Trucks I-See vezetőtámogató rendszerének továbbfejlesztett változatát kifejezetten a hibrid hajtáslánchoz dolgozták ki, amely elemzi a jármű előtt álló domborzatot, ez alapján számolja ki a dízelmotor és a villanymotor használatának leggazdaságosabb és leghatékonyabb arányát, valamint meghatározza a visszanyert energia felhasználására optimális szakaszokat.

Becslések szerint távolsági fuvarozásban a hibrid hajtáslánc jóvoltából a vezetési idő akár 30 százalékában kikapcsolható a belső égésű motor. Ez körülbelül 5–10 százalék üzemanyag-megtakarítást eredményez a jármű típusa, specifikációja és alkalmazása függvényében. Ezenkívül azt is lehetővé teszi, hogy a jármű tisztán elektromos üzemmódban is haladjon, akár 10 kilométeren keresztül, így a jármű nulla helyi károsanyag-kibocsátással és kis zajkibocsátással üzemelhet.

A Volvo Concept Truck az elődje által elért számos eredményre épít, vagyis csökkentették légellenállását, gördülési ellenállását és tömegét is. „Ez egy platform a szállítási hatékonyság növelését célzó számos új technika tesztelésére” – mondja Åke Othzén, a Volvo Trucks vezető projektmenedzsere. „Ezek közül a fejlesztések közül némelyeket már bevezettünk teherautóinkon, másokat a közeljövőben mutatunk majd be. A hibrid hajtáslánc részben a Volvo Buses hibrid és elektromos buszaival szerzett szaktudáson és tapasztalaton alapul.”

hungarokamion.hu