900 kilométer gyorsforgalmi út épül 2022-ig

Közút
A 2500 milliárd forintos keretből a NIF már 1763 milliárd forint értékű kivitelezési szerződéses állománnyal rendelkezik, amelyből az idén kötött szerződések összértéke 750 milliárd forint.

Megállapodás nélkül ért véget a török-magyar vegyesbizottsági ülés Isztambulban

Közút
Bár a török fél az engedélyszámok további növekedése mellett érvelt, az ülés jegyzőkönyv aláírása nélkül, a 2017-es kontingens ideiglenes fenntartása mellett zárult.

Commercial Fleet Awards díjat kapott a DAF

Közút
A Commercial Fleet magazin díjátadó ünnepségén a DAF Trucks vállalatot jutalmazták az Év Tehergépkocsiflotta-gyártója és az új LF típust az Év Commercial Fleet Tehergépkocsija díjjal.

Megépül a nyugati elkerülő út Gyöngyösön

Közút
Az előkészítés részeként újra kell tervezni és engedélyeztetni a beruházást, amelynek kivitelezése előreláthatólag 2018 második felében kezdődhet el, teljes költségvetése pedig 2-3 milliárd forint körül lesz.

Egyeztetés a bilaterális engedélyegyezmények felülvizsgálatát végző munkabizottságról

Közút
A felállítandó bizottságnak a jelenleg hatályos megállapodások alapján 48 ország egyezményét kell megvizsgálnia.

Sikeresen zárult az útdíj-visszajelző készülék új funkciójának tesztelése

Közút
Az iData Kft. új fejlesztése, amely a sofőrkabinban figyelmezteti a vezetőt a tengelyszám helyes megadására.

Próbaper indulhat az EKÁER-bírságok miatt

Közút, Mozaik
Az akció során a szervezet több olyan kérdést is tisztázni szeretne, amely később egyfajta precedens értékkel bírhat.

Egyeztetést kezdeményeznek a személyszállítók problémáiról

Közút
Az MKFE főtitkára további egyeztetéseket kezdeményezett a helyettes államtitkárral, és ismét felajánlotta az Egyesület szakmai támogatását a megoldásra váró kérdések mielőbbi rendezése érdekében.

Ülésezett a Közlekedési Tanács

Közút, Vasút
Az új Borostyán vasúti korridor létrejöttén túl tudomásul vették a Mobilitási Csomag részét képező, a közúti közlekedés szociális, belső piaci pilléreihez kapcsolódó négy jogalkotási tervezet részletes tárgyalásának eddigi eredményeit.

Megépül az M35-ös autópálya görbeházi csomópontja

Közút
A kormány múlt szerdai döntése értelmében jövőre megépítik a csomópontot, amely várhatóan mintegy kétmilliárd forintba kerül majd.

A bécsi köztisztaságiak felkészültek a télre

Közút
Gyorsan reagált a bécsi köztisztasági vállalat, az MA 48 az idei első havazásra. Szerdáról csütörtökre virradóra összesen 1 400 dolgozót és 350 munkagépet állítottak csatasorba.

Az élen elektromos autók értékesítésében

Közút
Magyarországon a Duna Autó, mint a legszélesebb márkapalettával rendelkező autókereskedő vállalat, élen jár az elektromos gépjárművek értékestésben.

Felkészült a téli terhelésre a közútkezelő

Közút
Elsősorban a gyorsforgalmi úthálózaton, a főutakon, a forgalmas mellékutakon, hidakon szükség szerint még a téli időjárás beköszönte előtt megkezdik a síkosságmentesítést.

Elindult a Lajta tengelysúlymérő állomás tesztüzeme

Közút
Az állomást a Magyar Közút Nyrt. üzemelteti majd, a 60 napos próbaüzemben a mérőberendezések kalibrálását, összehangolását végzik, a műszaki átadás-átvétel az év végén lesz.
Loading...