KözútVilág konferencia

Szerkezetkész a HelloParks Fót legújabb, 26 ezer négyzetméteres csarnoka

Szerkezetkész a HelloParks Fót legújabb, 26 ezer négyzetméteres csarnoka

Júniusban kapta meg a használatbavételi engedélyt a HelloParks Fót első, 45 ezer m2-es üteme, de már épül is a következő, 26 ezer m2-es raktárcsarnok, melyre ünnepélyes keretek között az épület legmagasabb pontját jelképező, kicsit rendhagyó bokréta is felkerült.

Az FT1-es első ütem közel 60 százalékát már most kiadták, a leszerződött bérlők meg is kezdték a beköltözést, a még elérhető területre pedig előrehaladott tárgyalások zajlanak. A most épülő FT6-os csarnokba a tervek szerint decemberben költöznek majd be az első bérlők. Az FT6-os épülettel a HelloParks az FT1-es épület BREEAM New Construction Excellent szintjénél is magasabb minősítést, az Outstandinget célozza meg. Ilyen minősítésű ipari épületet ebben a kategóriában jelenleg csak a HelloParks épít Magyarországon.

Tavaly ősszel kerültek felállításra az első oszlopok, nemrég pedig már hivatalosan át is adták a bérlőknek az ország egyik legnagyobb ipari és logisztikai központjának tervezett épületkomplexum, a HelloParks Fót első épületét. Az M0 autóút és az M3 autópálya csomópontja mellett összesen 330 ezer m2-nyi raktár- és ipari terület kialakítását tervezi a Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks.

A 76 hektáros területen az első létesítmény befejezésével párhuzamosan áprilisban megkezdődtek a következő, 26 ezer m2-es FT6-os csarnok építési munkái is, és az épület július elejére elérte a szerkezetkész állapotot. Ez lesz a HelloParks első City Flex típusú raktára, ami az eddig megépült csarnokokhoz képest – ahol a legkisebb bérbe vehető terület 3400 m2 – már az 1000 m2-es bérleti igényeket is képes kielégíteni. A Big Box csarnokokhoz hasonlóan a kisebb City Flex szintén rendelkezik majd dokkoló és drive-in kapukkal, de azokhoz képest alacsonyabb a belmagassága és kisebb a mérete, így jobban megfelel majd a városi logisztikát és könnyűipari gyártást vagy összeszerelést végző vállalkozások számára. Az új létesítménynél a cég a BREEAM New Construction kategória elérhető legmagasabb, Outstanding minősítés megszerzését tűzte ki célul.

A júniusban átadott 45 ezer m2-es FT1 raktárcsarnoknál – csakúgy, mint a maglódi első épület esetében – a BREEAM fenntarthatósági szabvány Excellent szintjének elérése a cél New Construction kategóriában, mely azt jelenti, hogy nem csak a kész épület kerül minősítésre, hanem a teljes folyamat a tervezéstől kezdve a beruházáson és építésen át a felépült csarnokig. Az Excellent besoroláshoz összetett és szigorú előírásoknak kell megfelelni. Hazánkban ilyen szintet eddig egyedül a HelloParks ért el ipari ingatlan kategóriában, de a most fejlesztés alatt álló épületeink a tervek szerint még ennél is magasabb minősítést kapnak majd. Az Excellent besorolás elérése többek között azt jelenti, hogy a beruházás nemcsak műszaki tartalomban, hanem annak ergonómiai kialakításában, környezetre való hatásainak csökkentésében, energetikájában, üzemeltetésében és a teljes beruházási folyamatra vonatkozó menedzselés során is rendkívül magas fenntarthatósági követelményeket teljesít. Jelenleg az FT1 Design Stage minősítésének előkészítése zajlik, amit a projekt előrehaladottsága miatt előreláthatólag gyorsan követ majd a végleges, Post Construction minősítés is. A fenntartható és okos BMS (Building Management System) és IoT technológiai megoldásokkal üzemeltetett épület közel 60 százalékára már leszerződött 3 nagy cég, de a fennmaradó 20 ezer m2-re is tárgyalások folynak több e-kereskedelmi, csomaglogisztikai és futárcéggel, valamint gyártókkal.

A most épülő FT6 csarnokkal még magasabbra tette a mércét a HelloParks. A BREEAM New Construction Outstanding minősítést célzó City Flex épülettel olyan fenntarthatósági kritériumoknak kell megfelelni, amit világszinten az épületek kevesebb mint 3 százaléka tud teljesíteni. Ipari épületek közül hazánkban, a maglódi MG3-as csarnokunk után ez lesz a második ipari ingatlan, amely ilyen minősítést ér el, de kategóriától függetlenül, itthon jelenleg csupán két épület felel meg ezeknek a követelményeknek. Azok a létesítmények, melyek képesek elérni a legmagasabb szintet, esélyesek a BREEAM-díj elnyerésére. A díj nyertesei a világ leginnovatívabban fenntartható épületei közé tartoznak.

„A HelloParks folyamatosan fejlesztett és bővült az elmúlt másfél évben, szakmai csapatunk is megsokszorozódott, jelenleg már több mint 60 szakemberrel dolgozunk. Ennek eredményeként idén már átadtuk a HelloParks Maglód megapark első, 46 000 m2-es raktárépületét és júniusban elkészült a HelloParks Fót projekt első, 45 000 m2-es üteme is, aminek közel 60 százalékára már a használatbavételi engedély megszerzése előtt leszerződtünk, de ezzel még nincs vége. A terveinkben szerepel még további két átadás év végéig. Az elmúlt 2 év megmutatta a raktárfejlesztések létjogosultságát. Azt látjuk, hogy a jó minőségű, bérlői szemmel jól átgondolt és energiahatékony raktárberuházásra továbbra is van kereslet” – mondta Nemes Rudolf, a HelloParks vezérigazgatója.

A fejlesztő másik két megaparkjában is haladnak az engedélyeztetések és a munkák. Maglódon hamarosan eléri a szerkezetkész állapotot a második, 45 ezer m2-es épület (MG3). A szintén Outstanding minősítést megcélzó csarnok átadását ugyancsak év végére tűzte ki a HelloParks.

Mindeközben Pátyon is folynak az első ütem földmunkái, ahol egy több mint 100 hektáros területen az első épülettel 58 ezer m2 alapterületű, összességében pedig 400 ezer m2 bruttó bérbe adható területű modern raktár- és gyártási területet alakítanak ki, több fázisban.