NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

„A hajósokról már nem a Fülig Jimmy-féle pofonok jutnak eszünkbe”

A mi generációnk Rejtő Jenő könyvein nőtt fel, amelyekből sajátságos hajós világ rajzolódott ki, többek között marcona matrózokkal, kocsmai verekedésekkel, mindez utánozhatatlan humorba csomagolva. Vajon milyen ma a hajósok világa? A navigátorunk: Szilágyi Ferenc hajóskapitány.

Miért lesz az ember hajós?

Minden kisgyerek automatikusan vonzódik a vízhez, aztán eljön az a pillanat, amikor bedob valamit a vízbe, és ha úszik, akkor örül neki. A gyermek következő gondolata, hogy rá kellene állni vagy ülni erre a valamire – szóval mindenkibe bele van kódolva a hajózás iránti vágy, csak az évek során ez valahol belül kicsit eltűnik, elfelejtődik. Akinél nem, az tesz is érte, hogy fennmaradjon ez a vágy, és valamilyen úton-módon igyekszik eljutni odáig, hogy végül ő is hajós lehessen. Ehhez az első lépés, hogy eredményesen elvégzi a Magyar Hajózási Szakközépiskolát, amelyet nevezhetünk akárhogy, de a köztudatbanmindig Lékai marad.

A hajósokról, a hajózásról legtöbbünknek – a laikusoknak – elsőre nagy valószínűséggel a Rejtő-könyvek és azok utánozhatatlan szereplői ugranak be. Ön mint szakmabeli is így látja?

Megkérdeztem ilyen laikus embereket, akiknek a következő szavak jutottak eszükbe: rettenthetetlen, kigyúrt matrózok, kikötők, kocsmák, bunyók, kalandok, rengeteg utazás, hihetetlen, legendás sztorik, tehát akár alá is támaszthatnám a kérdésében megfogalmazott állítást. Ráadásul ezek a legendás történetek általában igazak is, csak a szereplők és a helyszínek változnak. Emlékszem, a Lékaiban alig vártuk, hogy részesei legyünk ezeknek a legendáknak. S amikor egyszer csak a Balatonon, egy hajón egyenruhában találtam magam, azt hittem, hogy enyém az egész világ, és szinte felkiáltottam örömömben: végre hajós vagyok!A kapitány persze valószínűleg inkább arra gondolt, hogy „ki került ide mellém, megint ki kell képeznem egy új embert”. Igen, a szakma elsajátítása akkor kezdődött, amikor felkerültem a hajóra, és ez a tanulási folyamat bizony hosszú évekig tartott. Sok víz lefolyt a Dunán (vagy a Tiszán), amíg elmondhattam magamról, hogy matróz vagyok.

Ezek szerint a legendák előtt a valóságba is jócskán bele kellett kóstolni?

A matrózévek nagyon nehezek, viszont ezek alapozzák meg a hajós karriert. Ilyenkor kell megtanulni minden olyan apró dolgot, ami egyre közelebb visz a hajózáshoz és a hajóskapitányságról szőtt álmokhoz. Az elmúlt évek tapasztalata alapján meggyőződésem, hogy jó matrózból lesz jó kapitány. Persze rossz matrózból is lehet jó kapitány, mégis azt mondom, hogy a matrózéveket érdemes becsülettel, alázattal „végigszolgálni”, ezáltal válnak azok életre szóló, kitörölhetetlen élményekké. Magam a Balatonon jártam végig a szamárlétrát, s lettem matrózból gépész, majd kormányos, és így kerültem ki külföldre, de a balatoni éveket semmivel nem cserélném el, fantasztikusak voltak. Tulajdonképpen mindegy, hogy matrózként ki hol tölti el ezeket a tanulóéveket, a budapesti Duna-szakaszon egy kis hajón, kerülgetve a Margit-szigetet, vagy a Balatonon, esetleg a Tiszán, az alapokat mindenhol meg lehet tanulni, és mindenki előtt nyitva áll az út akár a külföldi hajózás előtt is.

Más országban is el lehet tölteni a matrózéveket?

Ahhoz, hogy valaki egy nemzetközi kabinos hajón matróz lehessen, szükséges mindenekelőtt egy érvényes hajóskönyv, amibe be van pecsételve a matróz képesítés, illetve a német nyelv alapfokú ismerete. Aki feljebb szeretne lépni a ranglétrán, folyamatosan tökéletesítenie kell mind a nyelvtudását, mind a gyakorlati, szakmai hajózási ismereteit, mert a hajón minden nap egy új kihívás. A megfelelő tudás, tapasztalat, valamint lehajózott folyamkilométer birtokában jöhet szóba a szintlépéshez szükségeshajóvezetői vizsga, amihez az ismeretmorzsákat lényegében egyenként kell felcsipegetni a hajón, illetve ellesni a tapasztaltabb kollégáktól, kapitányoktól, kormányosoktól, gépészektől. Nincs olyan rossz hajós, akitől ne lehetne valamit tanulni! Ha megvan a hajóvezetői vizsga, akkor még nem lesz valakiből rögtön admirális, ismét kezdődik a hosszú tanulási folyamat – ugyanis a folyókat kilométerről kilométerre meg kell tanulni –, aminek a végén következik a vonalvizsga. Amszterdamtól Budapestig 68 zsilip található, ezekbe be kell tudni állni úgy, hogy mondjuk éjszaka az utas észre se vegye, hogy zsilipben volt a hajó. Az előrelépéshez tehát egyszerre kell megfelelni az elméleti és a gyakorlati követelményeknek. Mivel ma már sok európai hajóstársaság tengerentúliutasokat is szállít, a német mellett illik megtanulni angolul is, vagyis látható, hogy a kikötői kocsmai verekedésekből a szakmánk azért már felküzdötte magát, a hajósokkal kapcsolatban nem feltétlenül a Fülig Jimmy-féle pofonokra asszociál a közvélemény.

Olvasott Rejtőt?

Hát persze! A Lékaiban, a diákok között kötelező volt Az elveszett cirkáló, A megkerült cirkáló vagy Piszkos Fred történetei. Egymás között ma is idézünk belőlük.

Érdekes, és Rejtő hihetetlen hatását mutatja, hogy amit említ, szinte össznépi játék. Vannak ismerőseim, akik, ha találkoznak, bedobnak egy-egy félmondatot – persze szó szerint idézve – valamelyik Rejtő-klasszikusból, és a másiknak ki kell találnia, honnan az idézet. Alig-aligtévednek… Visszatérve a témánkra, van-e „kereslet” a képzett magyar hajósokra az európai vizeken?

Óriási szükség van Európában a jól felkészült hazai hajósokra, hiszen elődeink és talán már az én korosztályom is bizonyított, az út tehát ki van taposva, csak végig kell menni rajta. Nagyon szeretik a magyar hajósokat Európában, elismert, megbecsült szakembereknek tartják őket, az a probléma, hogy lassan megszűnik az utánpótlás. Ami azért is fájdalommal tölt el, mert a románok vagy a bolgárok hatalmas energiákat mozgósítanak a fiatal hajósok képzésére, így akár már egy évtizeden belül átvehetik a helyünket az európai folyókon. Pénzért hajózni, csupán pénzkereseti forrást látni a hajózásban, ideig-óráig megy, de hosszabb távon csak az fogja örömét lelni a szakmánkban, aki nagyon szereti azt. Számos buktató, nehézség jöhet – kiabálnak veled, káromkodnak, rossz a csapatszellem, nem kedvel a kapitány –, de ilyen körülmények között mutatkozik meg az igazi hajós egyéniség. Ekkor kell két lábra állni, mert ha a cél mégiscsak az, hogy hajózzunk, akkor nem szabad, hogy ettől bármi eltántorítson! Ha kitartasz, előbb-utóbb megszerzed a kapitányi pozíciót jelentő négy csíkot is a hajós zubbonyodra!

Ha lehetősége lenne rá, hogyan népszerűsítené a szakmát a fiatalok körében?

Személyes tapasztalatom alapján a hajózás rengeteg jó barátot, kollégát ad, feledhetetlen élményeket, élethosszig tartó tanulást és nem utolsósorban biztos megélhetést. Ma Európában a kabinos hajós cégek vadásznak a képzett szakemberekre, és nemcsak a kapitányokat keresik, hanem a gépészeket és a matrózokat is. Robbanásszerűen fejlődik a hajózás, nagyszámban épülnek a hajók, csak épp a személyzet hiányzik. Márpedig a hajózás olyan kalandokkal kecsegtet, amelyek a szárazföldön nem fordulnak elő. Azt szoktam mondani, hogy mi nézzük vasárnap délután a parton grillezőket, ők pedig sóvárognak, hogy milyen gyönyörű hajó, de jó lenne egyszer felszállni a fedélzetére!

Dékány Zsolt