NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Sikeresen zárult a IX. Logisztikai Csapatbajnokság

Harminc lelkes és motivációval teli fiatal 6 csapatban, akiknek a logisztika sokkal többet jelent egy tantárgynál. A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja immár kilencedik alkalommal rendezte meg a négyfordulós logisztikai versenyt felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, amelynek idén a Gyermelyi Zrt. raktára adott otthont.

A rendezvény a hazai logisztikai életben igazán egyedinek mondható, hiszen a diákok az eddig megtanult elméleti ismereteiken kívül a kreativitásukat és az együttműködésüket a gyakorlatban is próbára tehették olyan valódi munkakörnyezetben, ami majd várhat rájuk a közeljövőben.

A verseny kiírója, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja az alap- és mesterképzéseken részt vevő egyetemista és főiskolás nappali tagozatos hallgatókat, illetve a felsőoktatási szakképzésben részt vevő diákok jelentkezését várta, akik mérnöki és gazdasági szakokról érkeznek, magyarországi és határon túli magyar nyelvű felsőoktatási intézményekben tanulnak. A csapatok felkészülését az általuk felkért tanárok segítették.

A csapatok a napot egy 10 perces, 50 százalékban angol nyelvű prezentációval nyitották, amelyben a Gyermelyi Zrt. logisztikai esettanulmányára kellett választ adniuk. Ezt követően a versenyzőknek forgószínpad-szerűen kellett megoldaniuk a gyakorlati és elméleti logisztikai feladatokat; a szakmai zsűri kiemelt figyelemmel kísérte a különféle megoldásokat.

A feladatokat a Klub tagjai úgy állították össze, hogy a diákoknak nemcsak elméleti logisztikai tudásukat, hanem kreativitásukat és rátermettségüket is bizonyítaniuk kellett. A versenykiíráshoz tartozott még, hogy a csapatoknak egy bemutatkozó videóanyagot is össze kellett állítaniuk. Ebben a feladatkörben az egyes csapatok kreativitását értékelték plusz pontokkal.

Idén egy kis csavart is tettek a szervezők a versenybe, hiszen az eddigi években a negyedik forduló végén mindig kiderült a TOP3 helyezett is, most viszont a végleges eredmény egyelőre titokban marad, egészen a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 16. Konferenciájáig. Április 8-án minden csapat pénzjutalomban részesült, így az első három helyről lemaradt csapatok is 50-50 ezer forinttal gazdagodtak. A Levegő Munkacsoport a Ghibli Kft.-vel együttműködve a környezettudatos megoldásra fókuszált, ebben a legkiemelkedőbb teljesítményt a Széchenyi István Egyetemről érkezett Log_in csapata érte el, akik plusz 50 ezer forintos Különdíjban részesültek. Hatodik helyen végzett a Varadiensque csapata a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemről, ötödik helyezett lett a ME-dzsik csapat a Miskolci Egyetemről. Negyedik helyezést ért el a Log_in csapat a Széchenyi István Egyetem képviseletében. A harmadik helyezett díja 150 ezer forint, a második helyezett 350 ezer forintot kap, míg az első helyezett 500 ezerforint pénzjutalomban részesül.

Szabó Zoltán, az NLV Klub elnöke fontosnak tartja, hogy az egyetemisták lehetőséget kapjanak, hogy az elméleti tudásukat a gyakorlatban is alkalmazhassák, ez a logisztikai verseny pedig nagyszerű alkalmat kínál a logisztika iránt elkötelezetteknek.

Az ünnepélyes díjátadásra a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 16. Nemzetközi Konferenciáján kerül sor Esztergomban, 2022. május 19-én, valamint másnap a csapatok lehetőséget kapnak arra is, hogy a rendezvényen bemutathassák az esettanulmány-megoldásukat.

Az esemény közel 10 éves múltra tekint vissza, ma már a legnagyobb hazai gyártó- és kereskedővállalatok támogatják a megmérettetést. Köztük a Hydro Extrusion Hungary Kft., a Vodafone Magyarország Zrt., a Jungheinrich Hungária Kft., a Grundfos Magyarország, a Zenit Kft., a Cola-Trans Kft., a Diego Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az Electrolux Lehel Kft., a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. és a Ghibli Kft.

Ezúton gratulálunk minden döntős csapatnak, és további sikereket kívánunk!