NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

A Strabag újíthatja fel a 3-as metró északi állomásait

A Strabag Építőipari Zrt. nem sokkal több mint 24 milliárd forintos vállalási árral nyerte el a 3-as metró északi szakaszán lévő hat állomás felújítási munkáit – tudta meg a Magyar Nemzet Bolla Tibortól, a BKV vezérigazgatójától. Kérdésünkre elmondta: szombaton járt le a törvényben előírt tíznapos szerződéskötési moratórium, ám a törvényben előírt időszakban senki sem támadta meg a Strabag nyertességét. A tényleges munkálatok tehát legkésőbb októberben megkezdődhetnek.

„A cégnek most az augusztus végén várható szerződéskötésig meg kell kötnie az építési felelősségbiztosítást, illetve az úgynevezett erőforrás-biztosítást is. Amennyiben a szerződést szeptember elsejei hatállyal írjuk alá, a Srabagnak 2018. november végéig kell elkészülnie a hat állomással (Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd, Dózsa György út)” – ismertette a vezérigazgató.

Bolla Tibor azt is elmondta: remélik, hogy a 3-as metró alagútjának és biztosítóberendezéseinek felújítására kiírt tender eredményhirdetésével sem kell tovább várni augusztus végénél. Ehhez az szükséges, hogy a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez tartozó Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) még a jövő héten – az általa kétszer is kért hiánypótlás után – kiadja a szabályossági tanúsítványt. A dokumentum beérkezésétől számított tíz nap múlva, ha annál a közbeszerzési eljárásnál sincs fellebbezés, ismertté válik a 3-as metró felújításánál legfontosabb elem kivitelezője is.

A 3-as metró harmadjára kiírt tenderei, mint az júniusban kiderült, ismételten jelentősen megdrágultak, pontosabban az állami támogatási szerződésben szereplő 137,5 milliárd forintos kerethez képest a vállalkozók újfent jóval magasabb ajánlatot tettek. A legkevesebbel, 15 százalékkal drágult az említett vágányépítés, míg a 3-as metró északi állomásainak felújítására érkezett ajánlatok 23 százalékkal lettek költségesebbek. A középső, illetve a déli metrószakasz állomásainak felújítására a BKV már nem tudott fedezetet vállalni, hiszen azokra 44, illetve 47 százalékkal magasabb ajánlatok érkeztek.

Utóbbiakkal kapcsolatban Bolla Tibor azt is elmondta: a lehető leghamarabb szeretnék megismételni a két közbeszerzési eljárást, de mindenekelőtt azt vizsgálják, kell-e bármit is változtatni a kiíráson ahhoz, hogy az immár sokadszorra, de eredményes legyen. A metróberuházás legszűkebben vett többletköltségeihez legfeljebb 30 milliárd forintos önkormányzati forrást szavazott meg júniusban a Fővárosi Közgyűlés, de a kormány – a remélt százszázalékos uniós támogatáson túl – további támogatást már nem kíván biztosítani.

mno.hu