NavigátorVilág – Dunai hajózás online konferencia

Vásárhelyi Árpád elhagyja a Schenkert

Bombaként robbant a hír szeptember elején: Vásárhelyi Árpád távozik a Schenker éléről! Rögtön megindultak a találgatások, hova, milyen pozícióba igazol a szakma egyik legismertebb személyisége. A legtöbben ma arra fogadnának, hogy Vásárhelyi Árpád a bécsi Rail Cargo Logistics Austria GmbH egyik ügyvezető igazgatója lesz a háromból, mely beosztásban eddig magyarként Potvorszki Zoltán, Lakat István és Kovács Imre dolgozott a cégnél.

Vásárhelyi Árpád 2010. május elseje óta előbb a Schenker, majd 2012 végén a DB Hungaria Holding egyik ügyvezetője lett. A Schenker az elmúlt hét évben jelentős változásokon és fejlődésen ment keresztül, amivel a piac egyik legjelentősebb, megkerülhetetlen szereplője lett. Vásárhelyi Árpád ügyvezetői feladata alól ez év augusztus végén felmentésre került. Felmondásának időzítése azért is ért váratlanul mindenkit, mert augusztus elsején nevezték ki a DB másik meghatározó magyarországi cége, a DB Cargo Hungária vasútvállalat ügyvezető igazgatójának (e beosztásában alig 30 napot dolgozott), mely pozícióban Németh Nándort váltotta (aki a cég tolatási divízióvezetőjeként továbbra is a cégnél maradt).

Szakmai körökben nagyon tudatos, karrierjét előre megtervező embernek ismerik Vásárhelyi Árpádot, aki az elmúlt években erőteljesen nyitott a vasúti árufuvarozás felé is. Sokan arra gondoltak, hogy a DB Csoport magyarországi érdekeltségeinek egyidejű ügyvezetésével kíván újabb szakmai sikereket elérni, a szinergiahatások jobb kihasználásával. (A vasúti szállítmányozás és a vasútvállalati működés európai szinten is több országban, több cégnél nagyon közel került egymáshoz.) Ám Vásárhelyi Árpád ezzel párhuzamosan abba is jelentős energiákat fektetett, hogy regionálisan ismert szakmai személyiség legyen, miközben a cégének működése azért jellemzően az egyes országok Schenker-házai közötti együttműködésen alapul. Ezzel megnyitotta maga előtt a lehetőséget egy regionális (több országot összefogó) menedzseri poszt betöltésére is.

A Schenkernél ilyen szinten most nem volt üresedés, azonban némiképp meglepő módon az osztrák riválisnál, az ÖBB Csoporthoz tartozó Rail Cargo Logistics Austria GmbH-nál (RCL) júniusban kiírtak egy nyilvános pályázatot, ügyvezetőt keresve a leányvállalatain keresztül 12 országban működő társasághoz. Az osztrák céget három ügyvezető irányítja, egymás között jól elhatárolt felelősségi körrel, ám nem volt egyértelmű, hogy kinek a helyére keresik az új embert.

A régióért felelős ügyvezető jelenleg Kovács Imre az RCL Austriánál, aki a Rail Cargo Hungaria és a R ail Cargo Carrier vezetőjeként vasútvállalati szinten már eddig is lefedte a régiót. Kovács Imrétől aligha lehetett elvárni, hogy a szállítmányozás más irányai felé (raktárlogisztika, gyűjtőforgalom, közút, tengeri és légi spedíció) terelgesse az RCL-leányvállalatokat, miközben a vasúti szállítmányozásban a jelenleginél erősebb verseny a térségben már alig képzelhető el, így e szegmensben a növekedési kilátások lényegesen szerényebbek, sőt, a piaci pozíciók tartása is óriási eredménynek számít. A Rail Cargo Logistics-hez, Bécsbe így nagyon hiányzik egy újabb Potvorszki Zoltán kaliberű, széles látókörű, Kelet-Közép-Európát jól ismerő szállítmányozási vezető, aki új területeken is lendületet adhat a cégnek. A találgatások szerint Vásárhelyi Árpád személyében találhatták meg végre az osztrákok ezt a személyt. Akárhogy is, a hivatalos bejelentés értesüléseink szerint az év vége előtt nem várható.

Andó Gergely

A cikk a NavigátorVilág 2017. októberi számában jelent meg.