A fenntarthatóság élvonalában – interjú Fogarasi Mártával, a Trans-Sped minőségirányítási igazgatójával

A fenntarthatóság élvonalában – interjú Fogarasi Mártával, a Trans-Sped minőségirányítási igazgatójával

A logisztikai szolgáltatók a tevékenységükből adódóan jelentős hatással vannak a társadalmi és természeti környezetünkre. Ennek megfelelően a Trans-Sped csapata is a küldetésének tekinti a logisztika fenntarthatóbbá és környezetbarátabbá tételét, amelynek érdekében már számos akciót vittek véghez, legyen szó a mindennapi működésükről vagy új, környezettudatos szolgáltatás bevezetéséről. Alapításuktól fogva a felelős vállalatirányítás, a környezetükben élőkkel való kölcsönös összhang, a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem képezi a cégfilozófiájuk szerves részét.

– A Szállítmányozás 2024 konferencián említette, hogy a cégüknél az ISO 14001 rendszer 2008 környéki bevezetésekor találkoztak először a fenntarthatóság fogalmával. Milyen mérföldkövek mentén alakult át ez az elsősorban zöldlogisztikai szemlélet a mai ESG-megközelítéssé a Trans-Spednél?

– A Trans-Sped számára a környezeti felelősségvállalás már az alapítás óta központi szerepet játszik. Az első nagyobb mérföldkő valóban az ISO 14001 környezetközpontú irányítási rendszer 2008-as bevezetése és tanúsíttatása volt, de legalább ilyen fontosságú esemény volt az ISO 50001 energiairányítási rendszer 2015. évi bevezetése és tanúsíttatása. Ez alapozta meg a vállalatunk energiafelhasználási adatainak rendezett monitorozását, és arra sarkallt bennünket, hogy a csupasz felhasználási értékeken kívül találjuk meg a megfelelő energia-teljesítménymutatókat, vagyis a felhasználást az érintett tevékenységre jellemző forgalmi adatok vonatkozásában vizsgáljuk meg. Ez nagyon fontos, hiszen egy prosperáló cég a növekvő megrendeléseket növekvő energiaráfordítással valósítja meg, így a csupasz adatok fals értelmezésekhez vezethetnének. Ez a két irányítási rendszer megfelelő alapot teremtett a fenntarthatósági szemlélet környezetvédelmi pilléréhez. A fenntarthatóság komplex szemléletéhez óriási lökést adott az elindulásunk az EcoVadis értékelőrendszerben 2018-tól. Ez az objektív eredményekre fókuszáló minősítőrendszer mellébeszélés nélkül a bemutatott tényeket, adatokat értékeli. Az eltelt évek alatt mindig újabb, illetve magasabb szintű követelményekkel találtuk szembe magunkat, így az EcoVadis folyamatos fejlesztésekre ösztönzi az értékelésben részt vevő cégeket. 2021-ben határoztuk el, hogy ESG-jelentésben foglaljuk össze a fenntarthatósági eredményeinket, és tájékoztatjuk róluk a partnereinket. Az ESG-megközelítés nemcsak a környezeti fenntarthatóságot, hanem a társadalmi felelősségvállalást és a vállalatirányítási elveket is magába foglalja. Küldetésünk, hogy a fenntarthatósági törekvéseinket nemcsak a saját működésünkben, hanem az egész ellátási láncban érvényesítsük. A törekvésünket szakmai elismerések is jól tükrözik, a legutóbbiak közül kiemelem a 2023-ban elnyert GreenGage-díjat és a legfrissebbet, a 2025 elején átvett Az év fuvarozója: Fenntarthatósági Díjat.

– Mikor és milyen okból vált ketté a környezeti és üzleti fenntarthatóság fogalma?

– A kettőnek nem volna szabad kettéválnia. A vállalatok pénzügyi működőképessége szempontjából jelenleg a hagyományos, fosszilis erőforrásokkal történő működés rövid távon olcsóbb megoldást jelent. Hosszú távon azonban a felelős gyakorlatokba történő befektetés, a zöldítés növelheti a vállalat fenntarthatóságát a kibocsátás csökkentésével, ami jól láthatóan hatással van a klímaváltozásra, és egy sor egymásból dominószerűen következő dologra, amelyeket napjainkban már mindenki megtapasztal, például egyes megszokott növényfajták termőterületének átrendeződése vagy éppen eltűnése. A fenntarthatósági törekvések egyre inkább fókuszba kerülnek a vállalat külső megítélésében, javíthatják az újabb és egyre fiatalabb munkavállalók bevonzását, emelhetik a cég értékét, így végső soron pénzügyi szempontból mégis kifizetődővé teszik a fenntarthatóság melletti elköteleződést. Fontos, hogy mérettől függetlenül minden cég a maga képessége szerint megtegyen mindent a környezeti-társadalmi és vállalatirányítási fenntarthatóság érdekében.

– Milyen gyakorlati megoldásokat foglal magába az ESG-stratégiájuk?

– 2022-ben készítettük el az első ESG-jelentésünket a megelőző 2021-es évről, most már a 4. jelentésen dolgozunk éppen. Eddig a GRI-követelmények alapján dolgoztunk, ahol a lényegességi témákról megkérdeztük a külső partnereinket és persze a saját belső szervezetünket is. A stratégiát és annak megvalósítását szolgáló gyakorlati megoldásokat ezekre reflektálva alakítjuk, hiszen képtelenség egyszerre mindennel foglalkozni. A környezetvédelmi céljaink elérése érdekében többek között bevezettük a ZERO csomagolásmentes kiszállítást. Folyamatosan frissítjük a közúti gépjárműparkunkat, így az Euro 6-os környezetvédelmi besorolású gépjárműveink átlagéletkora 1,5 év. A zöldenergia-felhasználás jegyében a saját raktári ingatlanjainkban 2010 óta megújuló energiát használunk az épületek fűtésére, a világítást pedig mozgás-érzékelőkkel vezérelt ledes megoldásra cseréltük. A raktárépületeink tetejére napelemparkokat telepítettünk. A rak-tári anyagmozgató eszközeink jelentős része elektromos meghajtású, a hosszú távú célként kitűzött karbonsemleges működés jegyében pedig egy dízelvontatóból átalakított elektromos vontatót is üzembe helyeztünk a debreceni telephelyünkön. Mindezeken felül a vállalatunk elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás magas színvonala mellett: rendszeresen támogatjuk a helyi közösségeket, adományfuvarral és felajánlásokkal segítjük a rászorulókat és a jótékonysági szervezeteket. Emellett a vezetésbiztonság népszerűsítésére is nagy hangsúlyt fektetünk, továbbá támogatjuk a hazai logisztikai képzést és a fiatalok felelősségteljes szakmai elköteleződését. A „Szerethető Munkahelyek”- és a „Családbarát Munkahely”-díjak elnyerése is bizonyítja elkötelezettségünket a munkahelyi esélyegyenlőség, a munkavállalói elégedettség és az egészségvédelem terén. Üzleti felelősségvállalásunk az etikus gyakorlatra és a fair trade biztosítására épít. Szaktudásunk és a szolgáltatásunk megfelelő színvonalának igazolására a klasszikus irányítási rendszereken (ISO 9001, 14001, 45001) kívül egyéb követelményrendszert (például IFS Log, TAPA TSR, SCC, GDP) is bevezettünk és integráltan működtetünk az előbbiekkel.

– Milyen saját cégre szabott megoldásra (beruházásra, szolgáltatásra) a legbüszkébb a témában, ami példaértékű lehet más vállalatok számára?

– A fenntarthatóság iránti egyre növekvő fogyasztói igényekre reagálva és a zöld e-kereskedelem jegyében 2021 végén bevezettük a Trans-Sped ZERO-t. A piacon egyedülállónak számító, országosan elérhető szolgáltatásunk csomagolóanyag-mentes kiszállítást tesz lehetővé. A megrendelt termékeket eredeti csomagolásukban zárható, mosható, többször használatos ládákba helyezzük. Ezáltal a kiszállításkor nem keletkezik felesleges csomagoló- vagy helykitöltő anyag, hiszen a vásárló csak kipakolja a megrendelt árut, és visszaadja a dobozt a futárnak. Ezt követően a ládák megfelelő tisztítás után újra használatba helyezhetők. Az innovatív megoldásunkkal arra ösztönözzük a teljes ellátási láncot, hogy átálljon a csomagolásmentes működésre, ezzel hozzájárulva az iparág ökológiai lábnyomának csökkentéséhez.

– Milyen irányban tervezik erősíteni az ESG-t a vállalatnál?

– A fenntarthatósági adataink részletezettségét tovább akarjuk finomítani, hogy még jobban ráláthassunk a fejleszthető területekre. Bár egyelőre még képlékeny a hazai fenntarthatósági jelentéskészítési kötelezettségben érintettek köre, mindenképpen fontos, hogy a beszállítóinkat, alvállalkozóinkat bevonjuk a témába, megismertessük őket a téma jelentőségével, és ami még fontosabb: gyakorlati példákkal tudjuk megvilágítani számukra a lehetőségeket. Az energiateljesítményünket tovább akarjuk optimalizálni. Ebben a kollégáink szemléletformálása különböző akciókkal, motivációkkal nagy segítséget jelenthet. Törekszünk arra, hogy az ESG-elvek a vállalati kultúra szerves részévé váljanak és minden működési területünkre hatással legyenek. Mint komplex logisztikai szolgáltató hosszú távú célunk 2050-re a karbonsemleges működés elérése ebben a kifejezetten magas emissziójú iparágban. Az ESG-követelmények átláthatóságot és felelősségteljes működést biztosítanak, megakadályozva, hogy egy vállalat „zöld imázst” építsen anélkül, hogy valódi előrelépést tenne a fenntartható működés terén. Az ESG egy nyomon követhető, ellenőrizhető rendszerként szolgál, amely alátámasztja a vállalatok hitelességét, és nemcsak a cégek, hanem a külső partnerek és nem utolsósorban a bolygónk számára is előnyös. Nem szabad tehát az ESG-re újabb teherként tekinteni – ez egy lehetőség a fejlődésre és a pozitív változások elősegítésére!