NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Társasjáték a logisztikai utánpótlás biztosítására

Társasjáték a logisztikai utánpótlás biztosítására

Kiváló toborzó és pályaorientációs eszköz, amely vállalaton belüli csapatépítő tréningeken, versenyeken, pályaorientációs napokon, vállalati nyílt napokon egyaránt használható. Rajta keresztül közvetlen kapcsolat alakítható ki képzési centrumokkal, középiskolákkal, egyetemekkel, főiskolákkal és magukkal a diákokkal, a szakma potenciális utánpótlásával. Ez a PROFI-T-ABILITY, amit Fábián Tamás, a Ghibli stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója, a Nagyvállalati Vezetők Logisztikai Klubja marketingért felelős vezetője mutatott be a Szállítmányozás 2022 konferencián.

A KSH jelentése szerint tavaly a III. negyedévben az orosz–ukrán háború és a nehéz gazdasági helyzet ellenére 4,4 millióan dolgoztak Magyarországon, azaz teljes volt a foglalkoztatottság, és még mindig 80–100 ezer álláshelyre kerestek folyamatosan munkaerőt a cégek, miközben a munkanélküliségi ráta a korábban várt 6–7 százalékhoz képest legfeljebb
5 százalék körül alakult. A kedvezőtlen piaci környezetben is vannak iparágak, amelyek nyertesei a „válságnak”; ilyen a logisztika is, ahol a piaci szereplők jól megválasztott stratégiával, fenntartható módon tudnak növekedni, hangoztatta Fábián Tamás.

A fenti számok ellenére és annak dacára, hogy ennyi nyitott pozíció van, és ilyen a munkaerőpiaci helyzet, a HR-eseknek kevés eszköz van a kezében, amivel meg tudják szólítani a munkavállalókat, illetve a Z-generációt, akik mobiltelefonon, laptopon, tableten szocializálódnak, a közösségi médián keresztül kommunikálnak. Az ő esetükben az ember-ember közti kapcsolat, az interperszonális kommunikáció gyakorlatilag eltűnt.

A szakember csapatával létrehozott egy olyan működő platformot, ami ezt a problémát segít áthidalni. A szakma PR-ja korábban nem volt túl erős, pedig a logisztika a top 3 szakmák közé tartozik, és itt az ideje, hogy elfoglalja az őt megillető helyet. A PROFI-T-ABILITY
egy társasjáték, amellyel jelentős mértékben javítható a logisztika elismertsége, népszerűsíthető a fiatalok körében, akár a vidéken élők között is, akiknek megvan hozzá a képességük, csak épp lehetőségük nincs, hogy közel kerüljenek az iparági munkáltatókhoz.

A játék egy az egyben leképezi a logisztika sajátosságait, a változó piacot, trendeket és áruértékeket, ettől függetlenül nem igazán igényel szakmai ismereteket. Mégis nagyon izgalmas, több száz diákkal és felnőttel tesztelték, és csak pozitív visszajelzéseket kaptak. A társasjáték célja, hogy a szakmát eljuttassa a fiatalokhoz, megismertesse és megszerettesse velük. Ennek érdekében fölvették a kapcsolatot az oktatási centrumokkal, és az elmúlt évben
3 hónap alatt 8 régióban 192 diák vett részt a regionális bajnokságsorozatban, majd a legjobbak – régiónként 3 továbbjutó – november 18-án Vácon mérték össze a tudásukat egy nagy sikert aratott országos versenyen.

 

A 2023-ban tervezett események

  • Országos középiskolai bajnokságsorozat 19 megyében
  • Országos főiskolai és egyetemi bajnokságsorozat
  • Magyar szállítmányozói és logisztikai szolgáltatók első országos bajnoksága
  • Első magyar élményalapú konferencia és állásbörze