KözútVilág konferencia

Továbbra sem látszanak a kilábalás jelei Oroszországban

Továbbra sem látszanak a kilábalás jelei Oroszországban

Előzetes becslések alapján az orosz GDP 3,5–4,8 százalékkal csökkent 2020-ban. Az év I–II. hónapja szintén nem mutat jelentős változást ezen a téren. Kedvező jelek egyelőre csak néhány szegmensben mutatkoznak Natalia Kapkaeva, a Hamburgi Kikötő szentpétervári képviselőjének tapasztalatai szerint.

A tengeri kikötőkben a cargo teljesítményére nem volt hatással a világjárvány, így a Hamburgi Kikötő kezelésébe tartozó kikötőkben minimális, 2,3 százalékos csökkenést mértek, és összesen 820,77 tonnányi TEU konténert kezeltek. A szárazáru iparágban 7,6 százalékos növekedést értek el (404,73 millió tonnára) az elmúlt évben. Ezzel szemben az ömlesztett áruk volumene 10,4 százalékkal 416,05 millió tonnára csökkent.

„Az orosz gazdaság teljesítményét jól tükrözi, hogy az év I–II. hónapjában 128,3 millió tonnányi cargót kezeltek orosz kikötőkben, ami 3,2 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakának teljesítményétől. A legnagyobb vesztesek között az Északi-sarkhoz és a Balti-tengerhez közel eső kikötők vannak” – hangsúlyozta Natalia Kapkaeva. A Balti-tenger oroszországi területein található kikötők 241,47 tonnányi árut kezeltek az első két hónapban, ami 5,8 százalékkal kevesebb 2020 hasonló időszakához képest.