NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Eredményes megoldások a termináli munkában – interjú Nagy Ladislavval, a METRANS Konténer Kft. ügyvezető igazgatójával

Eredményes megoldások a termináli munkában – interjú Nagy Ladislavval, a METRANS Konténer Kft. ügyvezető igazgatójával

Nagy Ladislav, a csepeli METRANS (BUCS) terminál ügyvezető igazgatója fontos kapocs Magyarország és a dunaszerdahelyi anyavállalat között.

– Hogyan lett a BUCS terminált üzemeltető cég ügyvezetője?

– A METRANS csoporthoz 2016-ban csatlakoztam, még a csepeli terminál projektfázisában, azonban a kombinált fuvarozással már 2008-ban megismerkedtem Zahalka Attila – a terminál jelenlegi kereskedelmi igazgatója – akkori csapatában, egy vasúti operátori tevékenységgel is foglalkozó cégnél. Amikor egy éve, a METRANS Konténer Kft. ügyvezetését Kiss Péter, a METRANS csoport elnök-vezérigazgatója rám bízta, egy nagyon dinamikusan fejlődő terminált vettem át, ahol az újonnan érkezők a már ott lévő tapasztaltabb kollégák mentorációja révén lehetőséget kapnak a fejlődésre. Az egyéni előrehaladás jó hatással van a cég összteljesítményére is, hisz mind a METRANS vonatforgalma, mind a konténerkezeléssel és -javítással kapcsolatos funkciók, mind az egyéb hozzáadott értéket képviselő tevékenységeink folyamatosan bővülnek.

– Mi a feladata ügyvezetőként?

– Tekintve, hogy a terminállal kapcsolatos feladatok menedzselésére kértek fel, számomra az a legfontosabb, hogy olyan lendületet biztosítsak a konténerterminál mindennapi működésének, amely a fejlesztési projektek megvalósítását, az emberi erőforrás hatékony kiválasztását és megtartását, az eszközpark folyamatos fejlesztését és a rendelkezésre álló területek bővítését segíti. Ezek folytán tudjuk garantálni cégünk szolgáltatásainak folyamatos bővítését a mindenkori ügyféligényekhez illeszkedően és azt, hogy Magyarországon a ­METRANS egyedülálló szolgáltatási színvonalon tudja kiszolgálni üzleti partnereit: a szállítmányozócégeket és a hajóstársaságokat. Kiemelten fontos számunkra, és komoly hangsúlyt helyezünk arra is, hogy munkavállalóink a legmodernebb körülmények között végezzék mindennapi munkájukat és hosszú távon kötelezzék el magukat a METRANS mellett. Ehhez a jó munkakörülmények biztosítása és versenyképes bérezés mellett a tapasztalatok kicserélése is párosul, de ugyanolyan fontos az új megoldásokhoz történő bátor hozzáállás is. A célkitűzéseink eléréséhez nagyon sok szakmai segítséget kapunk Kiss Péter elnök-vezérigazgatótól, aki biztosítja a METRANS cégcsoport stabil hátterét, valamint a terminál irányításában részt vevő két, szakmailag elismert vezetőtársamtól, Zahalka Attila kereskedelmi igazgatótól, illetve Ráfel Dániel operatív vezetőtől. De nyugodtan mondhatom a dunaszerdahelyi kollégákat is. Valamennyien azon dolgozunk, hogy a jövőbeni eredményeink is kiemelkedőek legyenek. Ennek érdekében az elmúlt két és fél évben üzemeltetési oldalon is jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre.

– Mi mindent fejlesztettek a terminálon belül?

– A terminál bővítése az igények maximális figyelembevételével, de a lehetőségeken belül folyamatos. A terminál működésének optimalizálásával az ügyfélkiszolgálást gyorsítjuk. Kezdetben 2 bakdaruval és 4 mobil rakodógéppel rakodtuk a konténereket, de a folyamatosan növekvő forgalom kiszolgálásához hamarosan szükségessé vált a géppark bővítése. A múlt évben beszereztünk egy 3. bakdarut, illetve további 3 mobil rakodógépet az üres és rakott konténerek rakodásához és 2-t a konténerjavító műhely kiszolgálásához. Jelenleg a daruk alatti 6 darab, egyenként több mint 600 méter hosszú rakodóvágányon fogadjuk a rakott konténerekkel beérkező vonatokat, emellett további 2, mobil rakodógéppel kiszolgált 500 méteres vágányon kezeljük az üreskonténer-forgalmat.

– A terminál minden elemében korszerűséget sugároz. Várható-e modernizálás az oda vezető vasúti pálya vonatkozásában is?

– Ez nem csak rajtunk múló tényező. A termináltól Csepel-rendezőig tartó, 3 kilométer hosszú iparvágányunk felújítását már megkezdtük. Több részletben teljes felépítménycsere lesz, az ívekben nyomvonalkorrekcióval. Ezzel nő a pályasebesség, a tengelyterhelés, és sokkal halkabb lesz a vonatközlekedés. A vonatforgalomban nem lesz fennakadás, hisz összehangoljuk azt a pályamunkával. Reményeink szerint a közeljövőben megvalósul az állami beruházásként kilátásba helyezett, Csepel-rendező és a Soroksári úti állomás közötti szakasz átépítése is, benne a Duna-ág feletti híddal.