A tavalyi év a geopolitikai feszültségek miatt jelentős bizonytalansággal kezdődött a tengeri szállításban. Ennek ellenére a logisztikai szereplők gyorsan igazodtak a vörös-tengeri hajózási korlátozásokhoz és az Ázsiából Európába tartó hosszabb szállítási útvonalakhoz, áprilisra pedig stabilizálódott a helyzet. A Koperi Kikötő is alkalmazkodott az új piaci és működési feltételekhez, fenntartotta mindhárom távol-keleti közvetlen konténerszolgáltatását, miközben megragadta az új üzleti lehetőségeket a különböző szolgáltatási területeken.
A koperi konténerterminál forgalma 2024-ben – a tervezett mennyiség felett teljesítve – meghaladta az 1,13 millió TEU-t, ezzel új rekordot állított fel. A konténerforgalom stabilitását segítették a tervezett építési projektekhez kapcsolódó új üzletkötések, valamint a kikötő hátországi piacain új gyártólétesítmények és gyárak felszerelése. A konténerterminál jelenleg is készül hálózati átrendeződésekre, a tavalyi jelentős piaci átalakulások nyomán.
A kikötő 2025-ben is nagy ütemű beruházásokkal folytatja a fejlődését. A közelmúltban elfogadott üzleti tervben 2028-ig több mint 780 millió eurót különítenek el az infrastruktúra fejlesztésére, digitalizációra és fenntartható projektekre. A terminál déli részének munkálatait 2022 májusában fejezték be, a projekt végét két további super post-panamax daru telepítése jelezte.
Most az I-es móló északi részén van a hangsúly. A projekt egy 326 méteres rakpart megépítését, 7 hektár tároló- és rakodóterület megépítését, kotrást és a szükséges villamos-energia-infrastruktúra kiépítését foglalja magában. A beruházás révén a konténerterminál egyidejűleg két hajót lesz képes kiszolgálni. Az építési munkálatok már elkezdődtek, a rakpart 2027-ben készül el. 2030-ig a terminál számos további fejlesztését tervezik, amelyek célja az éves kapacitás 1,8 millió TEU-ra való növelése.
„A projekt a Koperi Kikötő 2024–2028 közötti időszakra szóló stratégiai üzleti tervében szereplő egyik kulcsfontosságú projekt” – mutatott rá Sebastjan Šik, a Luka Koper budapesti képviselője. „A konténerterminál kapacitásának bővítésével a hajótulajdonosok és logisztikai szolgáltatók elvárásaira reagálunk, és erősítjük pozíciónkat az észak-adriai kikötők között. Az építkezés a Divača–Koper közötti, második vasút-vonal projektjét követi, amely várhatóan 2026-ban fejeződik be, így a kikötő és a hozzá kapcsolódó összes logisztikai szolgáltató részesülhet a korszerűsített kikötői és vasúti infrastruktúra előnyeiből a működés első éveiben” – tette hozzá.
Az általános rakományokon belül Koper külön raktárt épít acéltekercsek számára a II-es móló területén. A korszerű létesítmény automatizált darukkal, nagy padlóterhelési kapacitással és megfelelő informatikai támogatással lesz felszerelve. A közelben már épül egy új, 200 méter hosszú, 12 méter mély, kettős kikötőhely, főként projektáruk és nehéz ömlesztett rakományok (például acéltekercsek, csövek, farönkök, öntvényrudak) fogadására, valamint RO-RO műveletekre.
Az alaptevékenységi beruházások mellett a Koperi Kikötő az önálló energiaellátásra és a környezeti lábnyomának csökkentésére is áldoz. Tavaly tavasszal egy 3,3 MW-os fotovoltaikus erőművet helyeztek üzembe, hosszú távon – 2030-ra – pedig 10 MW-os naperőművi kapacitást szeretnének elérni, amely a kikötő teljes villamosenergia-fogyasztásának több mint negyedét fedezi majd.