NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

A konstruktív párbeszéd jegyében

A HUNGRAIL Vasútakadémia az első önálló szervezésű konferenciáját május 3-ára a közös gondolkodás és fellépés jegyében hívta össze. „Egyre világosabb ugyanis, hogy a megszaporodott, nagy szakmai felkészültséget és összetett látásmódot igénylő feladatok teljesítésére, az újabb kihívásokra való gyors reagálásokra csak együtt vagyunk képesek” – mondta Dávid Ilona, a HUNGRAIL elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntőbeszédében, amelyből részleteket közlünk.

Dávid Ilona, a HUNGRAIL elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Nekünk, vasutasoknak, függetlenül attól, hogy az állami vagy a magánszektorban, a személy- vagy az áruszállításban, munkaadóként vagy munkavállalóként tevékenykedünk, közös választ kell adnunk számos kérdésre. Az előttünk álló egyik legnagyobb kihívás a meglévő képzett munkaerő megtartása, valamint az üres álláshelyeink betöltése. Már most 500-nál is több állás betöltetlen a szektorban, miközben 2020-ig további 2000 szakember pótlására lesz szükség a kiemelt munkakörökben. Meg kell tehát állítanunk az elvándorlást! E célt csak akkor érhetjük el, ha újra vonzóvá tesszük a vasutas szakmát, mind a meglévő, mind a leendő szakemberek számára. Meg kell mutatnunk, hogy a mai vasút már egyre inkább megfelel a modern kor elvárásainak, de megtartotta hagyományos értékeit is: kiszámítható, stabil, mégis izgalmas, kihívásokban gazdag életpályát és immáron versenyképes bért is kínál.

A vasúti alágazat versenyképességének javításához, a szolgáltatási színvonal emeléséhez a magasan képzett szakembergárda mellett még számos terület összehangolt fejlesztésére van szükség. A vasúti árufuvarozás területén is van még bőven tennivalónk. Itt is nagyobb rugalmasságra van szükség, alkalmazkodni kell a megváltozott igényekhez, különben hiába hangsúlyozzuk akár a környezettudatosságot, akár a költséghatékonyságot, nem válunk valós alternatívává. Ehhez természetesen elengedhetetlen az Európai Unió és a tagországok támogatása is.

Sokszor emlegetjük, hogy a repülés után a vasút a legbiztonságosabb. Ilyenkor az is jusson eszünkbe, hogy a kötöttpályás közlekedés biztonságáért mi felelünk. Saját jól felfogott érdekünk, hogy a feladatokat meghatározó szabályozás minden érintett számára egyértelmű és teljesíthető legyen, ugyanakkor ne járjon aránytalan terhekkel. Bízom bene, hogy mára elkészült az az egységes szakmai javaslatcsomag, amely az új karbantartói rendelet véglegesítéséhez is segítséget fog nyújtani.

Ha Önök is azt érzik, hogy valóban közös választ kell adnunk a felsorolt kérdésekre annak érdekében, hogy enyhítsük a munkaerőhiányt, biztosítsuk az utánpótlás-nevelést és a szakmai továbbképzést, növeljük a vasúti közlekedés biztonságát, és mindezek segítségével fokozzuk az alágazat versenyképességét, akkor egy nyelvet beszélünk.”

A cikk a NavigátorVilág 2017. májusi számában jelent meg.