NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Jövő februárra forgalomba áll tizenegy emeletes motorvonat

Jövő februárra forgalomba áll tizenegy emeletes motorvonat

Százmilliárd forintos értékben szerezhetett be a MÁV-START emeletes motorvonatot a jelenlegi EU-s finanszírozási ciklus forrásainak terhére. Ezért az összegért 19 darab hatkocsis szerelvényt szállít le a svájci STADLER 2020 végéig.

A tervek szerint hét szerelvény Z50-es zónázóvonatként jár a Nyugati pályaudvar–Cegléd–Szolnok viszonylaton, míg 11 szerelvény a Budapest–Vác–Szob vonalon közlekedik majd személy- és zónázóvonatként egyaránt (mindkét vonalon kizárólag FLIRT motorvonatokkal vegyesen), egy pedig tartalék lesz, legalább 94 százalékos rendelkezésre állást feltételezve.

A MÁV-START már középtávon azzal számol, hogy további 21 emeletes KISS motorvonatot szerez be (a meglévő keretszerződés alapján legkésőbb 2025 áprilisáig történő megrendeléssel), és így a teljes budapesti elővárosi hálózaton motorvonati közlekedésre állnak át – a további emeletes szerelvényeket a győri, az Újszász-szolnoki és a fehérvári vonalakra szánva. Ebben az idilli helyzetben már az emeletes motorvonatok hétvégi és nyári távolsági forgalomban való felhasználására is lehetőség nyílik, különösen, ha a Déli pályaudvar alagútjának átalakításával mindkét vágány alkalmassá válik a Déli pályaudvar és Kelenföld között is az emeletes vonatok közlekedésére.

A távolsági forgalomban a 600 férőhelyes motorvonat csak 440–480 ülő utast szállítana a MÁV-START szándékai szerint. A hosszanti, ablak és csomagtartó nélküli ülésekre nem számolnak utasokkal, azzal viszont igen, hogy az alapesetben 12 kerékpárhely 48 ülés kiszerelésével 36-ra bővül a nyári hónapokban (három kocsi között arányosan szétosztva). A KISS motorvonat minden ajtajánál és a kocsik közötti átjáróknál is beépítik az optikai utasszámláló berendezést (IBIS), így a vonat és akár a megállók kijelzőin, valamint a Vonatinfó applikációban is látszik majd, melyik kocsi mennyire zsúfolt, érdemes-e előrébb vagy hátrébb állni a peronon, kocsit váltani a vonaton.

Ha az egyes vasútvonalakon az elővárosi forgalomban kizárólag korszerű motorvonatok közlekednek, akkor csökkenteni lehet a rosszabb menetdinamikával, lassabb utascserével kalkulált menetidőt. Nem véletlen, hogy a menetrendszerűség szempontjából leginkább kritikus vonalakon állnak már első ütemben forgalomba az új szerelvények, amitől azonnali menetrendszerűség-javulás remélhető. További menetidő-megtakarítás ezt követően már csak a repülőtéri vasútvonal megépítésétől, a Kelenföld–Déli, a Kőbánya-Kispest–Nyugati és a Rákospalota-Újpest–Nyugati vonalszakaszok átépítésétől, valamint a vonatok menesztésének megszüntetésétől lesz várható.

A KISS motorvonatok építése már nagyon előrehaladott állapotban van a Belarusz főváros, Minszk melletti gyárban. A STADLER a kevés nyugati befektető egyike a volt szovjet tagköztársaságban, ahol azonban nem ismeretlen a minőségi gépgyártás, a világ egyik legnagyobb traktorgyára (egykor MTZ, ma Belarus) máig az egyik legjelentősebb termelőcég az országban. A magyar, lengyel, de akár svájci STADLER telephelyek hatékonyságával és minőségével bátran összevethető belorusz gyárban alapvetően a szélesnyomtávon (is) közlekedő szerelvényeket gyártják, de a többi gyár kapacitáshiánya miatt jelenleg a normálnyomtávú piacokra is szállítanak járműveket. Tehetik, hiszen az amúgy rohamléptekben bővülő gyár területén a járműveket még vendégforgóvázakon, illetve darukkal mozgatják, az amúgy Szolnokon gyártott forgóvázak bekötése csak később, az EU területén történik meg, a betétkocsik esetében jelenleg épp Dunakeszin.