NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Úti beszámoló: Constantában jártak...

Úti beszámoló: Constantában jártak...

Egy kis logisztikus csapat a tengeri kikötő lehetőségeit, működését tanulmányozni, tapasztalatokat gyűjteni látogatott Constantába, Románia jelentős fekete-tengeri kikötőjébe október elején. Nem vaktában mentek: a kikötő szakemberei és velük szoros üzleti kapcsolatban álló vállalkozások képviselőivel előre egyeztetett programjuk volt. A csapat több tagját is felkértük útibeszámoló írására.

Szucsányi László, a Dunavecse Kikötő Szállítmányozási Kft. ügyvezetője

– Románia ezen részén még nem jártam, nem igazán így képzeltem el. Pozitív benyomást tett rám. A városban 300 ezer ember él, ebből 40 ezer főnek a kikötő ad munkát. Óriási méretek, folyami és tengerjárók kavalkádja. 160 hajóállás, 43 komoly operátor, amelyek a konténerektől az ömlesztett mezőgazdasági áruk, szén és egyéb ércek, nehézáruk, darabáruk, műtrágyák rakodására specializálódtak.

Az ottlétünk három napja nem volt elég minden látnivalót sorra venni, elmélyedni a szakmai és a környezeti lehetőségek feltárásában, így csak a leglényegesebb tevékenységekre szorítkoztunk, amelyeket vendéglátóinkkal előre egyeztettünk. A fő kérdésünk az volt, hogy a különféle árucsoportok rakodása, tárolása közben milyen nehézségek, károsodások merülhetnek fel, amire előre külön készülni kell.

A csatornát és a kikötőt üzemeltető cégek és az operátorok felsővezetői a kötelező udvariasságon túlmutatóan barátságosak, nyitottak voltak, készségesen álltak mindenben rendelkezésünkre. A kérdésekre korrekt, teljes körű választ adtak, érződött a rutinjuk, hogy a partnerkeresés, a kapcsolatépítés a gyakorlati munkájuk fontos része.

A csatorna zsiliprendszere és maguk a hajóállások is célszerűen kiépítettek, folyami és tengeri hajók fogadására egyaránt alkalmasak. A berendezéseik bármelyik nyugat-európai kikötőben is megállnák a helyüket. A rakodó- és tárolókapacitások komoly rakodási csúcs kielégítésére is alkalmasak. Feladataik valójában azonosak, mint a mi folyami kikötőinkben nálunk, csak a léptékek… A fogadott hajók száma, az átrakott árumennyiség több nagyságrenddel nagyobb. Előnyük, hogy folyamatos munkavégzésre van lehetőségük, egyenletesebb a terhelés, valamint nagy természeti segítség a közel egyenletes vízszint és ami ezzel jár: a biztonságos vízmélység. Így gazdaságosabban üzemeltethetik a kikötőt, használhatják ki a gépeket.

Az utazás a nagyon jó társasággal, a vendéglátás tökéletes örök élmény volt. Az árufolyam ezen kiinduló és végpontját egyszer mindenféleképpen látni, érezni kell!

 

Fekete Katalin, az Adony Logisztikai Központ Kft. kereskedelmi vezetője

– A Constantai Kikötőt bemutató szakmai látogatáson lehetőségünk volt a Dunát és a Fekete-tengert összekötő zsiliprendszer működését megtekinteni Agigeánál. A bemutató során a magyar gabonakereskedelem számára kedvező információt kaptunk, amely szerint a Cernavodánál kezdődő csatorna teljes hosszán (64,4 km) jövőre 22 km/h sebességgel tudnak a hajók közlekedni, a jelenlegi 10–12 km/h sebesség helyett. Elsősorban a meder erősítése révén tudják ezt a sebességjavulást elérni a csatornán. Ennek következtében a hajók forgási sebessége kedvezőbb lesz, ami számunkra mint az Adonyi Kikötő és egyben Közép-Európa egyik legnagyobb gabonatárolója kedvező hatással lehet, mivel a gyorsabb fordulási idő révén az átrakási igények is növekedhetnek. A csatorna eredetileg 80 millió tonnás forgalomra épült 35 évvel ezelőtt, amely kapacitást a román kollégák elmondása szerint jelenleg nem használják ki, viszont a fordulóidő javulása a kedvezőbb kapacitáskihasználást is segíteni fogja: a jelenleginél nagyobb mennyiségű áru mozgatására lesz lehetőség a Fekete-tenger irányába, illetve felőle.

A csatornába érkező hajók mozgását a belépésük pillanatától folyamatosan követik a csatornát kezelő munkatársak, minden információt megkapnak a belépő hajóról, azt folyamatosan monitorozzák, míg megérkezik a zsiliphez. Egy esetleges problémát így felkészülten tudnak kezelni, és a zsilipet is a forgalomhoz mérten, hatékonyan tudják működtetni. Egy jól felkészült szakmai csapat végzi a munkát.

Több gabonatárolással és átrakással foglalkozó terminált is meglátogattunk utunk során. Az egyik legújabb fejlesztés eredményeként épült silókomplexumot éppen látogatásunkkor kezdték el feltölteni gabonával, amiből egy 90 ezer tonnás gabonaszállító tengerjáró hajót is meg kívántak tölteni 3-4 héttel később. A kikötő ezen területén a medret 19 méteres mélységig kotorták ki. A constantai kikötői terminálok közül eddig sehol sem volt ekkora merülési lehetősége az érkező hajóknak, és sosem járt még ekkora tengerjáró hajó a kikötő területén. Az új komplexumban ráadásul kétszer akkora töltési sebességet építettek ki, mint ami a kikötő bármely más rakodóhelyén jelenleg elérhető. Az érkező gabonát közúton, vasúton és víziúton egyaránt tudják fogadni. Az új silórendszert maximálisan automatizálták, a „gépek mögött” mesterséges intelligencia működik. Ekkora mértékű beruházás és technológiafejlődés azt sugallja, hogy nagy tervek vannak a Constantai Kikötő még kedvezőbb pozíciójának elérésére az áruforgalom tekintetében.

Újabb beruházást terveznek egy másik terminálon, amely a gabona mellett műtrágyával és fémipari termékekkel is foglalkozik. Ezen a helyen akkorát nőtt a műtrágya forgalma az utóbbi időben, hogy egy újabb műtrágyaraktár építésébe kezdenek. Elmondásuk alapján, a tervek szerint övék lesz a legnagyobb ilyen célt szolgáló raktár a kikötő területén.

Tapasztalataim alapján sok terminál foglalkozik ugyanazzal vagy hasonló feladattal, de emellett majdnem minden egységnek van saját profilja: műtrágyarakodás, túlméretes áruk kezelése, konténerterminál, természetes ventilláción alapuló szárítás stb. A cégek között természetes a verseny, viszont több olyan kapcsolatot is ápolnak, amelyek során közösen oldanak meg feladatokat, így egymás segítésével érik el a jobb eredményt.

Meg kell említenem, hogy utunk során bármerre mentünk, mindenhol szívesen láttak bennünket. Kedves, nyitott és segítőkész csapat várt minket, rugalmasak voltak, ha bárhol programváltozás lépett fel. Külön köszönetet kell mondanunk Erdélyi Lászlónak a nagyszerű szervezésért!

 

Barabás Botond, a Mag-Log Transport Kft. ügyvezetője

– Minden szakmailag elkötelezett, szállítmányozással foglalkozó cég, amely az ügyfelei érdekeit magas szinten kívánja képviselni, nap mint nap azon dolgozik, hogy kapcsolati hálóját, szakmai ismeretét a lehető legmagasabbra emelje. Az Erdélyi László, a Constantai Kikötő magyarországi képviselője által megszervezett szakmai látogatás teljes mértékben hozzájárul szakmaiságunk, kapcsolatrendszerünk továbbfejlesztéséhez. A kikötőt üzemeltető vállalat képviselői mindent megtettek annak érdekében, hogy segítsenek a lehető legintenzívebb kapcsolatépítésben, így a szakmai úton résztvevők mindegyike megtalálhatta azt a partnert, akivel a későbbiekben elindulhat egy szoros együttműködés.

A látogatásunk során betekintést nyerhettünk a kikötő mindennapjaiba. Az ott végzett feladatok sokfélesége elkápráztatott bennünket. A mindenki számára jól ismert óriási gabonaterminálok mellett látogatást tehettünk a trimodális konténerterminálon, és számos árukezelési módozatot is megismerhettünk. Jó volt látni, hogy a kikötő üzemeltetője szorosan együttműködik az ott lévő vállalatokkal, számos beruházási projektben partnerek. Ezzel mindenki hozzájárul az óriási méret adta lehetőségek maximális kihasználásához és a kikötő hírnevének öregbítéséhez.