NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Nem könnyű a fiatalokat megtartani

Nem könnyű a fiatalokat megtartani

A repülőgépek karbantartásával és javításával foglalkozó MRO-cégek panelbeszélgetésén az elmúlt időszakkal és a jövővel kapcsolatos gondolatait (képünkön balról jobbra. A szerk.) René Droese, a Budapest Airport fejlesztési igazgatójának moderálása mellett Thoralf Wagner, a Lufthansa Technik Budapest vezérigazgatója és Demény Árpád, az Aeroplex vezérigazgatója osztotta meg a BUD Air Cargo Day konferencia hallgatóságával.

„2017-ben döntöttünk úgy, hogy a cargo üzletág felé vesszük az irányt, és azt kell mondjam, hogy az időzítés megfelelő volt, mert az elmúlt időszakban a légi közlekedésben a cargo jelentette a túlélés zálogát” – emlékeztetett Demény Árpád, az Aeroplex vezérigazgatója. Hozzátette: a cargo kiváló teljesítménye megteremtette az alapot ahhoz, hogy a cég a magas üzemanyagárak mellett is működni tudjon. Elmondása szerint mindent megtesznek azért, hogy energiahatékonyabban működjenek, mert nem céljuk, hogy a pluszköltségeket az ügyfeleikre terheljék rá.

Az Aeroplex legnagyobb ügyfelei közé tartozik a DHL és az ACL légi és közúti szállítmányozó. A cég tehát nagy tapasztalattal rendelkezik a globális jelenléttel bíró ügyfelek kiszolgálásában. „Az igazi kihívást számunkra nem az alap karbantartási feladatok elvégzése jelentette, sokkal nagyobb nehézséggel járt bizonyos alkatrészek beszerzése. Tavaly a legtöbb alkatrészgyártó a világjárvány miatt hosszabb-rövidebb időre beszüntette a gyártást, emiatt természetesen bizonyos egységekből hiány keletkezett. Az Aeroplex éppen ezért úgy döntött, hogy bővíti az alkatrész-beszerzési üzletágát.

Az Aeroplex első embere az MRO-iparág egyik legnagyobb kihívásának nevezte, hogy az ellátási láncok sem Európában, sem globálisan nem működnek tökéletesen. Bizonyos termékek gyakran hiánycikknek számítanak, az árak időről időre emelkednek, az alkatrészgyártók pedig hosszabb-rövidebb időre felfüggesztik a tevékenységeiket. Ebben a környezetben nehéz hosszú távú együttműködéseket kialakítani az alkatrészgyártókkal, ami negatív hatással van az árakra is. „Érdekes jelenség ugyanakkor a piacon, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a kompozitelemek javítására” – hívta fel a figyelmet Demény Árpád.

Az Aeroplex számára a Honvédelmi Minisztérium által vásárolt cargo repülőgép karbantartása is fontos „lábat” jelent, de a repülőgépmotorok javítása is kezd egyre hangsúlyosabbá válni. A közeljövő fejlesztéseivel kapcsolatban az Aeroplex vezérigazgatója elárulta, hogy céljuk meghonosítani egy digitális repülőgép-ellenőrző rendszert, amely felgyorsíthatja a repülőgépek karbantartását.

„A mi cégünknek globális és lokális kihívásokkal egyaránt meg kell birkóznia. A világjárvánnyal kapcsolatban ugyanakkor azt mondhatjuk, hogy szerencsére az MRO-iparágban érdekelt cégeket nem érintette olyan súlyosan a pandémia által okozott válság, mint mondjuk a légitársaságokat” – állapította meg Thoralf Wagner, a Lufthansa Technik Budapest vezérigazgatója. Rámutatott: a válságot sok repülőtér úgy próbálta meg kezelni, hogy leépítéseket hajtott végre. Éppen ezért úgy látja, hogy jelenleg a legnagyobb kihívást globálisan nézve az MRO-szegmens számára a jól képzett munkaerő visszacsábítása adja. Thoralf Wagner egyetértett abban, hogy a folyamatosan növekvő energiaárak veszélyt jelentenek erre a területre, de véleménye szerint a régióban uralkodó bizonytalanság még nagyobb kihívás elé állítja az iparágat. „Mivel most mindenki a növekvő működési költségektől fél, ezért könnyen lehet, hogy a cégek inkább el fogják halasztani a beruházásaikat vagy a fejlesztéseiket” – tette hozzá.

A két cég vezetője egyetértett abban, hogy a fiatalokat nagyon nehezen lehet erre a pályára csábítani, de a megtartásuk sem könnyű. A szükséges 4–5 évnyi tapasztalat helyett sok fiatal csak 2 évet tölt el ebben az iparágban, majd az MRO helyett inkább az autóipar felé veszi az irányt. Demény Árpád elárulta, hogy nemcsak a felsőoktatási intézményekben, hanem a középiskolákban is indítottak gyakornoki programokat. Véleménye szerint az Aeroplex számára nemcsak a munkaerő pótlása a cél, hanem nekik ez egyfajta küldetés is, hiszen szeretnének felépíteni egy olyan iparágat, amely lehetőséget teremt a fiatal generációk számára a kibontakozásukra és a tehetségük megmutatására. Kétség sem fér hozzá, hogy a szükséges szakemberek – így például mérnökök és szerelők – kínálata továbbra is korlátozott. „Éppen ezért örvendetes, hogy a magyar kormány törekszik arra, hogy külföldieket is csábítson erre a területre. Példának okáért elég a filippínókra gondolni, akik örömmel utaznak el más országokba, hogy munkát vállaljanak” – jegyezte meg Thoralf Wagner.

Mind az Aeroplex, mind pedig a Lufthansa Technik Budapest vezetője bízik abban, hogy sikerül vonzóbbá tenni ezt a szakterületet a szakképzett munkavállalók számára, hiszen ez a versenyképesség egyik fontos záloga.