Aktuális piaci helyzet a konténeres hajózásban

A korábbi évek kiszámíthatatlansága után mára némiképp stabilizálódott és jelentős mértékben koncentrálódott a konténeres hajózási piac, ahol 6–7 meghatározó hajóstársaság tartja kézben az irányítást. Milyen válaszokat adott ezekre a piaci mozgásokra az egyik legnagyobb hazai tengeri szállítmányozócég? Erről beszélgettünk Erdei Róberttel, a Raaberlog Kft. kereskedelmi igazgatójával.

Erdei Róbert, a Raaberlog Kft . kereskedelmi igazgatója

NÉVJEGY

Erdei Róbert a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán végzett, majd a Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett kiegészítő diplomát. Nem szállítmányozónak készült, már gyerekkorában sokat foglalkozott a tömegközlekedéssel. A BME-n rendszerszervezést tanult, első munkahelyén, a Budapesti Közlekedési Vállalat fődiszpécseri szolgálatánál számítástechnikai fejlesztési projekteket vezetett. 1990-ben volt egyetemi csoporttársa, barátja hatására csatlakozott a Raaberlog elődjéhez, a Raaberspedhez, ahol először ügyintézőként dolgozott, vezetőitől és kollégáitól tanulva gyűjtött tapasztalatokat. Kezdetben az afro-ázsiai terület tartozott hozzá, döntően exportforgalmakkal foglalkozott. 1996-ban vette át a Távol-Keleti Osztály vezetését, ahol az export mellett az importforgalmak szervezése, irányítása is a feladata volt. 2012-től a Raaberlog kereskedelmi igazgatója. Emellett a cég informatikai rendszereinek üzemeltetését és fejlesztését is irányítja.

A konténeres hajózás fejlődése, a hajóépítések, a kikötők fejlesztése töretlenül zajlott az elmúlt évtizedekben. Globális szinten 15–16 hajóstársaság versengett egymással, a műszaki fejlődés és a kereslet növekedése mindannyiukat arra ösztönözte, hogy jelentősen bővítsék a hajótér-kapacitásaikat. A 2008-ban kirobbant gazdasági-pénzügyi válság a tengeri szállítmányozást is megrázta, éveken keresztül nagyon hullámzó volt a piac; a túlkínálat miatt újra és újra leestek az árak, majd a hajósok szándékai szerint újra és újra brutális áremeléseket jelentettek be és érvényesítettek ideig-óráig. Ezen az instabil piacon dolgozott a szakma sok éven keresztül, ennek minden előnyét és hátrányát kénytelenek voltak elviselni mind a magyar, mind a külföldi exportőrök és importőrök, gyártók és szolgáltatók.

Eközben annyira kivérzett a hajós közösség, hogy tavaly, a Hanjin csődbe menetelekor világossá vált a modell fenntarthatatlansága, hangsúlyozta Erdei Róbert. A Hanjin „elsüllyedése” olyan masszív vészjelzés volt, hogy a hajóstársaságok menedzsmentje, tulajdonosai, a pénzügyi hátteret nyújtó bankok vezetői is belátták: a korábbi évek gyakorlatából ki kell törni. Megindult a konszolidáció, erőteljes, több lépcsőben zajló piaci koncentráció vette kezdetét, amelynek nyomán létrejött, illetve jövő év tavaszáig létrejön az a 6–7 hajós konglomerátum, amely igazán meghatározó lesz a világ hajózásában. A megalakult szövetségeket alkotó  hajóstársaságok egymástól  függetlenek, saját vezetéssel és apparátussal, hajó- és konténerparkkal rendelkeznek, ugyanakkor az egyes szövetségeken belül közösen határozzák meg a menetrendet, a kiszolgált útvonalakat – egyszerre kooperálnak és versenyeznek egymással.

A hajóstársaságok között az elmúlt időszakban történt legjelentősebb változások (a teljesség igénye nélkül)

2014. április A Hapag-Lloyd és a CSAV megegyezett
az egyesülésről.
2014. november A CMA-CGM ajánlatot tett a német OPDR-re.
2015. december A CMA-CGM megvásárolta a NOL hajóstársaságot.
2016. február Egyesült a Cosco és a China Shipping.
2016. augusztus Megkezdődött a Hanjin Shipping csődeljárása.
2016. október Egyesülnek a japán hajósok
(NYK, MOL, K-Line) ONE néven.
2017. május Befejeződtek az egyesülési tárgyalások
a Hapag-Lloyd és az UASC között.
2017. július A Cosco bejelentette, hogy megvásárolja
az OOCL-t.

A megalakult hajósszövetségek

2M: Maersk, MSC
The Alliance: ONE (NYK, MOL, K-Line), Hapag-Lloyd (UASC-vel együtt), Yang Ming
Ocean Alliance: Cosco, CMA-CGM, Evergreen, OOCL

A szereplők számának csökkenésével, a hajózási kapacitások koncentráltabb irányításával az idei év elejére lényegében stabilizálódott a piac. Mind import-, mind exportoldalon – a korábbinál magasabb díjszinten ugyan, de – az ügyfelek logisztikai költségvetése egy fokkal tervezhetőbbé vált.

A Raaberlognak mint a hazai konténeres forgalom egyik meghatározó szereplőjének az a feladata, hogy a beszerzési erejével élve minden körülmények között képviselje ügyfelei érdekeit. Elvárásaikat szem előtt tartva szervezze a forgalmakat, versenyképes díjakat érjen el számukra a hajóstársaságoknál és nem utolsósorban megbízható, minőségi szolgáltatásokat nyújtson. A cég kereskedelmi igazgatója szerint a gyorsan változó piaci helyzetben ezt csak úgy tudják biztosítani, ha egyszerre több társasággal is együttműködnek, folyamatosan versenyeztetik őket, és mindenkor alternatívákat képesek nyújtani a megbízóiknak, ami azt jelenti, hogy egy adott fuvardíjajánlat mögött akár több, egymással versengő hajózási megoldás is működőképes. A koncentrálódó piacon a Raaberlog munkája nehezebb, mert a nagy hajóscégek piacbefolyásoló hatása fokozottabban érvényesül. Ugyanakkor sajnos a regionális átszervezéseket végrehajtó hajósok nehezebben reagálnak a felmerülő problémákra. Ezt azonban az ügyfelek nem érezhetik meg.

Az elmúlt időszakban újra és újra előfordult, hogy a hajók túlkönyveltté váltak. Ilyenkor nő a kockázata annak, hogy érvényes díjmegállapodás és visszaigazolt hajótérkönyvelés ellenére a hajózárás előtt időben beszállított rakott konténert végül nem veszi fel a tervezett hajó az elhajózási kikötőben. Egyes hajósok rendszeresen több könyvelést fogadnak be, mint amit az adott hajóval, adott útvonalon teljesíteni tudnak. A hajózási tranzitidő megnövekedése jelentős problémákat okozhat az ügyfeleknek.

A hajóraklevelek feltételei ugyanakkor sokkal inkább védik a hajóstársaságok érdekeit, mint az ügyfelekét. A hajósok például ma is kizárják a felelősséget a meghirdetett menetrendtől való eltérés következtében esetleg felmerülő károk tekintetében. Ezért is fontos az ügyfeleknek, hogy olyan komoly szakmai tapasztalatokkal, erős kereskedelmi pozíciókkal rendelkező szállítmányozóval kooperáljanak, amely képes azonnal reagálni akár a hajózási piac mikro- és makrováltozásaira, akár a szárazföldi elő- és utánfutások piaci tendenciára. „Teljes garanciát természetesen ez sem adhat arra, hogy minden egyes konténer az előírt határidőre érkezik meg a rendeltetési helyre, hiszen ezt egyebek mellett időjárási körülmények vagy akár hatósági intézkedések is befolyásolhatják. Az viszont mindenképpen fokozott biztonságot jelenthet ügyfeleink számára, hogy mi percről percre ellenőrizzük a piaci folyamatokat, hajózási megállapodásaink erejét, vasúti operátoraink és közúti alvállalkozóink kapacitásait felhasználva rugalmasan és gyorsan tudunk reagálni a változásokra. Jelentős ügyfélkörünk bizonyítja, hogy a piac érti és értékeli a szakmaiságunkat, ügyfélcentrikus üzletpolitikánkat. Megbízóink döntő többsége hosszú távon is a partnerünkké válik; ez a Raaberlog sikereinek titka” – mondta Erdei Róbert.

A társaság meghatározó piaci jelenlétét erősíti, pénzügyi erejét bizonyítja, hogy a BISNODE globális pénzügyi értékelő cég szerint a Raaberlog üzleti besorolása AAA, ez az elérhető legmagasabb minősítés. Magyarországon az összes vállalkozás alig több, mint fél százaléka rendelkezik ezzel a lehető legnagyobb pénzügyi stabilitást bizonyító indikátorral.

PETYA VÍRUS: ELHÁRÍTVA!

Idén június végén az Ukrajnából indult, országhatáron belül, majd kívül is vállalkozások ezreit megfertőző Petya zsarolóvírus támadása miatt a világ legnagyobb hajóstársasága, a Maersk Line biztonsági okokból több napra leállította a teljes globális informatikai rendszerét, miközben a hajói szállították a konténereket a világ tengerein. Miután a Raaberlog intenzíven együttműködik a Maersk csoporttal, a magyar szállítmányozócég számos intézkedést hozott, alternatív megoldásokat felkínálva az ügyfeleinek az azonnali ügyletek sikeres lebonyolítása érdekében. Bár a hajók nem álltak meg, a konténerkiszolgáltatás és -felvétel problémákat okozott, hiszen ekkora volumenű forgalmat manuálisan, számítógépes háttér nélkül lehetetlen szervezni.

Ez az extrém helyzet újfent megmutatta, hogy mennyire kulcskérdés az informatikai rendszerek biztonsága. A Raaberlog már évekkel korábban megtette azokat a vírusvédelmi, adatmentési, archiválási, fizikai biztonsági lépéseket, amelyekkel garantálni tudja ezt a biztonságot. A Petya feltűnése előtt, amikor a zsarolóvírusokkal kapcsolatos hírek először felröppentek a világban, a cég korlátozta a szakmai rendszerének internetes elérését: a kollégák kifejezetten csak a munkához szükséges weboldalakat nyithatják meg a saját termináljaikon, és a társaság külön biztosítja számukra azokat a terminálokat, ahol a szakmai rendszertől leválasztva, szabadon szörfölhetnek a világhálón.

„Az informatikai biztonság növelésével kapcsolatos feladatok persze sohasem zárhatóak le teljesen. Nem dőlhetünk hátra ebben a tekintetben sem. A világ állandóan változik, mi sem tehetünk egyebet, minthogy mindennap azon dolgozunk, hogy a Raaberlogot még biztonságosabbá és versenyképesebbé tegyük” – fogalmazott Erdei Róbert.

Dékány Zsolt

A cikk a NavigátorVilág 2017. szeptemberi számában jelent meg.