Ígéretes piacon, elhivatott szakemberekkel – beszélgetés Merczel Diánával, az AIRMAX Cargo Budapest Zrt. tengeri és vasúti osztályvezetőjével

Ígéretes piacon, elhivatott szakemberekkel – beszélgetés Merczel Diánával, az AIRMAX Cargo Budapest Zrt. tengeri és vasúti osztályvezetőjével

Tengeri szállítmányozással 2007 óta foglalkozik a 100 százalékban magyar tulajdonú AIRMAX Cargo Budapest Zrt. Az üzletág vezetője 2009-ben érkezett a céghez, mondhatni, együtt nőtt, fejlődött a részleggel. A cégen belül erre az évre végleg sikerült kilépniük a légi fuvarszervezés árnyékából, hiszen a társaság összárbevételének immár a 40 százalékát adja a tengeri forgalom, a légivel teljesen egyenértékűen. Az idei október a teljes vállalat életébe is hozott csúcsteljesítményt: elérték a 15 milliárd forintos forgalmat, ami 20 százalékkal haladja meg a tavalyi egész éves árbevételt.

– Hogyan épült fel 15 évvel ezelőtt a tengeri szállítmányozási üzletág a cégnél?

– Eleinte a mainál sokkal kevésbé strukturált volt a szervezetünk, a tengeri osztályon például még közúti megbízásokkal is foglalkoztunk. Tulajdonképpen egy francia multinacionális logisztikai cég magyarországi képviseletének elnyerése hívta életre a részlegünket 2007-ben. 2009 végén, amikor kezdtem az AIRMAX-nál (a portrét ld. keretben. A szerk.), szinte azonnal mélyvízben találtam magam, ami nem volt könnyű, de a gyakorlatban ízlelhettem meg a szállítmányozási szakma változatosságát: szépségeit és kihívásait egyaránt. Vágytam erre a területre, és ennél a cégnél folyamatosan bele tudtam tanulni a tengeri szállítmányozásba is, ami szerintem az egyik legnehezebb része a speditőrszakmának a sok kiszámíthatatlan változó és extrém megoldás okán. Élő állatok kivételével mindenféle árutípus megfordul a portfóliónkban, és a Föld minden tájékára – eldugott szigetekre is – szállítottunk már. Itt soha nem lehet unatkozni. Visszatérve az osztály fejlődésére, 2009–2010-ben az Igló utcai első székhelyünkön dolgoztunk, onnan költöztünk át az Ipacsfa utcába, ahol már saját raktárat is bérelt a cég. Az akkori vezetőnk, Molnár Magdolna ötlete volt beindítani a raktárlogisztikai szolgáltatást az ígéretes jövő és a több lábon állás jegyében, ami ma is a vállalatunk hitvallása. 2012-ben ismét költöztünk, több bázisról immár egybe, a jelenlegi telephelyünkre, Vecsésre. Itt kapott nagyobb jelentőséget az „Összhangban egymással” szlogenünk, és itt indult meg a cég ugrásszerű fejlődése. 2015-ig főként a légi osztály bővült, a tengerin maradtunk stabilan négyen, de ennél a mérföldkőnél szélesítettük a szolgáltatási portfóliót, sok új kolléga csatlakozott hozzánk (gyakorlatilag megdupláztuk a létszámot), akik lefektették a jelenleg is létező szállítmányozási szolgáltatási körünk alapjait, például a tengeri import gyűjtőforgalmakat. Újradefiniálva a tengeri osztály szerepét elkezdtünk úgy tekinteni a részlegünkre, mint egy önálló (és nem csupán kiegészítő) szolgáltatásra. Ennek nyomán új szintre emeltük a kapcsolatokat a hajóstársaságokkal, és a kollégák nagy hangsúlyt fektettek a tengeri szolgáltatásaink értékesítésére. Az is egyértelművé vált, hogy a feladatok bővülésével szükség lett külön raktárvezetőre, közúti osztályvezetőre, tehát amikor 2017 januárjában átvettem a tengeri osztály irányítását, már levált róla – szintén önállósodva – a raktárlogisztika és a közút, tisztán tengeri szállítmányozással foglalkoztunk, bár még mindig kiegészítő jelleggel.

– Ez változott a vezetése alatt?

– Az eltelt kis híján 6 évben ismét megdupláztuk a létszámot, most 22-en vagyunk, és teljesen átalakítottuk a részleg struktúráját is: vannak, akik a teljeskonténer-rakományokkal (FCL) foglalkoznak, mások a gyűjtőforgalommal (LCL), van külön ajánlatkiadó csoportunk is, és természetesen adminisztrációs kollégák támogatnak a háttérben. A távol-keleti selyemút feléledése kapcsán elkezdtük felépíteni a tevékenységünk vasúti lábát is. (A tengeri konténerek vasúti elő- és utófutása mint intermodális szolgáltatás a kezdetektől ide tartozott, de az kapcsolt szolgáltatás, nem pillér a portfólióban.) Az elmúlt két évben minden évben megdupláztuk a tengeri forgalmat. A növekedésünk fontos állomása, hogy idén először a tengeri osztály is vezető szolgáltatássá nőtte ki magát azzal, hogy – a légihez hasonlóan – 40 százalékkal járul hozzá a társaság összárbevételéhez (a 20 százalékon a közút, a raktárlogisztika és a vám osztozik).

– Mit gondol a csapata erősségének?

– Az elhivatottságot emelném ki. Számunkra nagyon fontos olyan szakmai színvonalat képviselni, amivel az ügyfél mindig elégedett. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem hibázhatunk, vagy valami nem romolhat el a szállítás során. Törekszünk arra, hogy amikor velünk dolgozik egy partner, akkor legyen rálátása, mert teljes képet adunk a várható folyamatokról és fordulatokról. Elhivatottak vagyunk azon téren is, hogy az AIRMAX egésze olyan munkahely legyen, ahová szeretünk bejárni. Mindig azt tartjuk szem előtt: az egy dolog, hogy mi zajlik a külvilágban, ennél lényegesebb, hogy milyen válaszokat tudunk adni. Speditőrként tervezünk és szervezünk – ami az elmúlt két évben lehetetlen küldetésnek bizonyult. És amikor a sikerélmények kevéssé jönnek, vagy kevéssé tapasztalhatók, sőt, kifejezetten akadályoztatva vannak, bizony nem magától értetődő, hogy az emberek itt vannak és dolgoznak. Erre a területre toborozni is nagyon nehéz kollégákat, hiszen csak a kihívásokról tudunk beszámolni, folyamatosan kreatívnak kell lenni, megoldásokat találni, amihez persze van egy jó háttércsapat, de magas stressztűrő képességre és óriási nyitottságra van szükség a külvilág és az újdonságok irányában. Ilyenkor mégis mik motiválják az embert? Nagyon fontosak a képzések házon belül és kívül is, emellett óriási erőforrást fordítunk az utánpótlásképzésre is. A mi részlegünkön az utóbbi időben reziliencia- és stresszkezelési tréninget is szerveztünk, és megismerkedtünk az asszertív kommunikáció alapjaival.

– Milyennek látja a jövőt? Hogyan készülnek 2023-ra?

– Jövő évtől új vállalatirányítási rendszert vezetünk be, amellyel nagymértékben növeljük a cégünk üzleti intelligenciáját. Az adatrögzítések és automatizmusok digitalizációjával új alapokra helyezzük és hatékonyabbá tesszük a mindennapi munkánkat. A mi profilunk a bonyolult szállítás, szokatlan címre, furcsa kérésekkel, amihez emberi kreatív know-how kell, e szellemi kapacitás kihasználását támogatja majd a program. Ami a forgalmakat illeti, a távol-keleti vasúti szállítások megszervezésére nagy kereslet van most is, még a háború ellenére is, ezért erre a területre szeretnénk a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetni. Már éles tárgyalások folynak róla, így a közeljövőben, 2023 elején várható, hogy beindítjuk egy újabb szolgáltatásunkat: a távol-keleti, selyemutas importszolgáltatásunkat. Egyelőre gyűjtőben fogjuk elkezdeni az együttműködést a hálózatos kapcsolatainkkal. Igazából már ez év elején szerettük volna bevezetni, viszont jött a háború, mindenki kivárt, nagy volt a bizonytalanság. Most azonban már látszik, hogy megmaradt és működik ez az útvonal. Sőt, igazából ez a kisebb tavaszi megtorpanás végül jót tett az akkor fennálló zsúfoltságnak, egy picit normalizálódtak a menetrendek. Most pedig az árak is egyre versenyképesebbek a vasút tekintetében is, úgyhogy a kereslet is mind jobban visszatér ez irányba. Számunkra pedig elérkezett az idő a szintlépésre, hogy nem csak közös üzletekben, hanem saját kézben tartva a szállítmányok begyűjtését, magának a konténernek a megrakodását, az okmányok kiállítását, az indító és érkeztető oldali vámkezeléseket, a konténer kirakodását a teljes szállítási folyamatot az AIRMAX szervezze meg. Összességében azonban azt gondolom, hogy kevésbé a bővítésen lesz a hangsúly, miként már idén is inkább a stabilitás volt fókuszban. Természetesen örültünk, hogy továbbra is növekedhettünk, mert kedvező volt a piaci környezet, és volt kapacitásunk kezelni a gyarapodó megbízásokat, de 2023-ban visszük tovább a stabilitás igényét: üzleti értelemben pesszimista-realista megközelítéssel az eddigi forgalmaink megtartását célozzuk.

 

NÉVJEGY

Merczel Diána a Hunfalvy János Kéttannyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskolában érettségizett 2006-ban, majd ugyanott felsőfokú OKJ-s szakképzés keretében 2008-ban lett szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző. Volt lehetősége két hónapra Hollandiába kimenni tanulmányútra, és a rotterdami kikötőbe szervezett látogatás végérvényesen megfertőzte a tengeri szállítmányozással. A pályája ugyan a Waberer’s-nél, a hűtőosztályon indult közúti fuvarszervezőként (a pénzügyi válság idején), de e munkája révén szakmai kapcsolatba került az AIRMAX-szel, ahol éppen építették fel a tengeri szállítmányozási üzletágat. 2009 végén átigazolt, és 2011-ben elvégezte a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi gazdálkodás szakát, amellyel közgazdász (BA) diplomát szerzett. 2014-ben osztályvezető-helyettesnek nevezték ki, 2015-ben okleveles nemzetközi kapcsolatok elemző (MSc) diplomát szerzett, és 2017-től vezeti az AIRMAX tengeri és vasúti részlegét.

 

TENGERI SZÁLLÍTMÁNYOZÁS AZ AIRMAX-NÁL

Vállalnak tengeren teljes konténeres (FCL) és gyűjtő (LCL) szállítmányozási feladatokat. Az áruadatok ismeretében javaslatot tesznek a legmegfelelőbb fuvarozási módra, és segítenek az útvonal, illetve a költségek optimalizálásában is. Igény esetén ügynökeik közreműködésével a kikötőben is elintézik a teljes körű vámkezelést, vagy a saját vámosztályuk közreműködésével látják el a feladatot, az utóbbi 7/24 órában működik. Az áru sajátosságait figyelembe véve partnereik számára speciális egységrakomány-képző eszközöket biztosítanak: hűtő-, izolált, open top (OT) és flat rack (FR) konténert. Az FCL- és LCL-feladatokon kívül RO-RO megbízásokat is vállalnak. Amennyiben szükséges, folyami hajózási szolgáltatásokat is nyújtanak. A tengeri áruszállításhoz kapcsolódó elő- és utófutás során speciális eszközöket (klausz, daru) is biztosítanak; kérésre a csomagolási, rögzítési és rakodási feladatokat is megoldják. Szinte az összes iparág számára van megbízható megoldásuk, foglalkoznak veszélyes, hűtött, értékes vagy akár túlméretes áru szállításával is.

 

Varga Violetta