NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Új tulajdonos, új lendület a Maspednél

A Kautz család 2017 nyarán értékesítette a Maspedben lévő tulajdonrészét. A találgatások a vevő személye iránt immár megszűntek, ugyanis a cégcsoport közleményben tudatta: a Westbay-csoport jelentős mértékű közvetett részesedést szerzett a Masped Első Magyar Általános Szállítmányozási Zrt.-ben, és a társaság augusztus 16-i tisztújító rendkívüli közgyűlésén ötfős igazgatóságot választott. A társaság elnöke Szabó Zsolt lett, aki a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.-nek is elnöke egyben. Cseh Ottó vezérigazgatót megerősítették tisztségében, őt kérdeztük a fejleményekről.

Cseh Ottó, a MASPED Zrt. vezérigazgatója

– Hogyan történt és milyen hatással járt a Maspedben bekövetkezett tulajdonosváltás?
– Egy külső kivásárlás során a Kautz család értékesítette a társaságban meglévő közvetlen és közvetett tulajdonrészét. Ezzel párhuzamosan valamennyi, a cégcsoportban betöltött tisztségükről lemondtak. A már az új tulajdonos részvételével megtartott rendkívüli közgyűlésen új igazgatóságot választottak, amelyben Szabó Zsolt, Nagy György, Ferjancsik Domokos, Skála Vilmos és én kaptam helyet. A cég felügyelőbizottságának elnöke pedig Káldor László lett. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a közgyűlésen egyhangú döntések születtek, tehát a kisebbségi tulajdonosok is egyetértettek az ott született határozatokkal.

– Az Eurospednél is voltak személyi változások?
– A cég elnök-vezérigazgatója, Sevecsek István mellett Nagy György és jómagam alkotja az új igazgatóságot.

– Hogyan változik a cégcsoport stratégiája az új tulajdonosi kör belépésével?
– A társaságnak, mint talán ismert, meglehetősen vegyes portfóliója van. A szállítmányozás és logisztika mellett kereskedelmi ingatlanok bérbeadásával is foglalkozunk, illetve működtetjük a balatonfüredi Aquaparkot – amely idén rekordszezont zárt a június 15. és szeptember 3. közötti nyitva tartása alatt. A tulajdonosok deklarált célja, hogy a szállítmányozás és a logisztika az a fő terület, amire az erőforrásokat allokálni kívánja. Itt lehet a legjobb szinergiahatásokat elérni azzal, ha a láncolat tagjait sorba kapcsoljuk. A jövőre 70 éves Maspednél a tulajdonosváltással a patina és a lendület találkozhat egymással; szeretnénk újra a piac egyik meghatározó szereplője, vezető társasága lenni.

– Ez inkább felvásárlásokat vagy beruházásokat jelent?
– A Masped tőkeerős, a hitelállománya alacsony, így valójában mindkét út járható akár egyidejűleg is. Ráadásul a szállítmányozásban is terven felül teljesítünk idén. Úgy vélem, hogy a Masped Csoport szállítmányozási leányvállalatainál olyan szakmai alapok vannak, amelyekre építhető a növekedési stratégiánk. Elhatároztunk egy raktárépítést Csepelen, a Szabadkikötőben, itt 15 ezer négyzetméternyi új kapacitás jön létre két épületben, amelynek jelentős részét már le is kötötték a megbízóink, akiket ma jellemzően külső raktárakból szolgálunk ki. Ezzel az eddigi közel 60 ezer négyzetméteres saját kapacitásunk 25 százalékkal nő. A csepeli helyszín egyszerre ideális a city logisztikához, és alkalmas a közúti és vasúti kapcsolat okán az általános logisztikára is. Az átadás 2018-ban várható.

– Mekkora ma a Masped portfóliója?
– Jelenleg 15 cégben rendelkezünk részesedéssel. Alapelvünk, hogy ahol jelen vagyunk, ott a döntéshozatalban is megkerülhetetlenek legyünk.

– A logisztikai terjeszkedés jegyében újra nyitnak a vasút felé?
– A klasszikus vasúti szállítmányozás, amikor volument kötöttek le a speditőrök, ma már kihalóban van. Ebbe beszállni nem érdemes.

– És mibe érdemes?
– Ahol jelentős a hozzáadott érték, vagyis igény van a „minőségi” logisztikára. Nem tömegáruk fuvaroztatása és raktározása a jövőnk, hanem a minél szofisztikáltabb folyamatok, amelyek komoly IT-s hátteret is feltételeznek. Ha a megbízóknak komplex szolgáltatásokat nyújtunk, az hosszabb távú elköteleződést jelent. Az erős informatikai háttérben és az „okos raktárakban” hiszünk.

– …melyekbe könnyen találnak majd munkavállalókat?
– Nem tartok attól, hogy nem találunk megfelelő munkatársakat a feladatokra, de ennek biztosítása nyilván kiemelt feladat, éppen ezért egy központi HR-területet is létrehoztunk. Tehetséges és elkötelezett dolgozóink számára többek közt változatos elemeket tartalmazó cafeteria-rendszert, talent programot, különféle képzéseket biztosítunk, hiszen a logisztikában a munkavállaló az egyik legfőbb érték.

Andó Gergely

Az interjú a NavigátorVilág 2017. szeptemberi számában jelent meg.