Bemutatták a legújabb Logisztikai Évkönyvet

Bemutatták a legújabb Logisztikai Évkönyvet

November 30-án a Magyar Logisztikai Egyesület évkönyvbemutató rendezvényén debütált a Logisztikai Évkönyv 2023. A kiadvány a hagyományokhoz híven egy szakmai tanulmánygyűjtemény, amelyet a Falk1 Rendezvényközpontban tartott bemutató rendezvényén szerzői előadásokkal színesítve ismerhetett meg a közönség.

A 90-es évek óta fontos része a hazai logisztikai életnek a kiadvány

A Logisztikai Évkönyv célja a logisztika területén elért legújabb kutatási eredmények és szakmai, gyakorlati tapasztalatok megosztása a szakterület iránt érdeklődőkkel. Az első Logisztikai Évkönyvet még a 90-es években mutatták be, így közel azonos múlttal rendelkezik, mint maga az azt kiadó szervezet. A mű az utóbbi évek során a tudományos közéletben és a gyakorlati szakemberek körében egyaránt elismert, rangos és immár hagyományokkal rendelkező kiadvánnyá vált.

„Idén már a 28. Logisztikai Évkönyv került bemutatásra. A művek kapcsán évről évre számos pozitív visszajelzés érkezik, bízunk benne, hogy ez ezúttal sem fog megváltozni. Rendszeresen visszahalljuk például oktatási, köztük több felsőoktatási intézményből is, hogy remek szakirodalom a hallgatók számára” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

Az olyan logisztikát jelentősen befolyásoló különleges körülmények ellenére, mint a koronavírus-járvány vagy az orosz–ukrán háborús konfliktus, az egyesületnek továbbra is célja, hogy a könyv egyike legyen azon hazai kiadványnak, amely publikációs lehetőséget biztosít a Magyarországon élő kutatóknak és logisztikával foglalkozó mérnököknek, valamint közgazdászoknak. „Sajnos jelenleg nagyon kevés az ilyen, vagy ehhez hasonló kiadvány a szakmában” – emelte ki az MLE elnöke.

5 fő témakört érint a Logisztikai Évkönyv 2023

A témaválasztás ezúttal is szabad volt a szerzők számára, amelynek köszönhetően a könyvben megjelent cikkek jól tükrözhetik a logisztikusok kurrens érdeklődését az egyes területek iránt. A szakma rugalmasságát jelzi, hogy az írások reflektálnak a 2022-es és sajnos valószínűsíthetően a 2023-as év logisztikai kihívásaira, különösen az ellátási láncok sérülékenységére és a keleti szállítások átstrukturálására.

A 2023-as kiadványban – a cikkek által érintett területeket figyelembe véve – a következő témakörökkel találkozhatnak az olvasók:

korszerű intralogisztikai megoldások,

a City logisztika új trendjei és alkalmazásai,

közlekedés, fuvarozás, szállítmányozás,

ellátási lánc menedzsment,

logisztika 4.0. és új folyamatszemléletek.

„A megjelenő tanulmányok előre lefektetett formai követelmények és tartalmi elvárások mentén készültek. Ráadásul a több száz oldalas könyvben nemcsak magyar, de angol nyelvű írások is fellelhetők” – hangsúlyozta Dr. Doór Zoltán, hozzátéve: remélik, hogy a Logisztikai Évkönyv 2023 is hasznos tudásanyaggal bővíti majd az olvasók ismereteit.

A kötet összeállításánál a kialakult gyakorlatnak megfelelően a szerzők által leadott témajavaslatok előzetes szűrését a szerkesztőbizottság végezte el. Ezt követően minden egyes megjelenésre váró cikket egy kijelölt szerkesztőbizottsági tag vagy külső, neves szakmai lektor véleményezett. A könyv a megszokott módon a Magyar Logisztikai Egyesület gondozásában került kiadásra, főszerkesztője pedig Dr. habil. Duleba Szabolcs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense.