KözútVilág konferencia

Tavaly is megdőlt a légiforgalmi irányítás hazai rekordja

Tavaly is megdőlt a légiforgalmi irányítás hazai rekordja

Az Eurocontrol Network manager statisztikái alapján az európai légtér forgalma 2017-ben 4,4 százalékkal növekedett és elérte a 10,6 millió járatot. A HungaroControl légiforgalmi irányító szolgálatai által kezelt forgalom 2017-ben az európai átlagot duplán meghaladó mértékben nőtt és meghaladta a 900 ezret (pontosan 906 147), ami kilencszázalékos emelkedést jelent.

Ez a cikk a KözlekedésVilág I. negyedéves számában jelent meg.

 

Nulla perc/járat késés

Különösen kiemelkedő ez a teljesítmény, ha hozzávesszük, hogy ezt a rendkívül sok járatot kimagasló repülésbiztonsági mutatók és drasztikusan csökkentett késések mellett érték el a légiforgalmi irányítók. A HungaroControl a tavalyi 54 000 percről 10 400 percre redukálta az okozott késések mértékét, ami gyakorlatilag nulla perc/ járat késésnek felel meg. Az európai átlag közel egy perc/járat. 2017-ben a HungaroControl felügyelete alá tartozó magas légtér átrepülő forgalma irányítása során a vállalat 864 542 légi járművet számolt, mely 5,8 százalékkal több, mint amennyi a korábbi évben volt. A Koszovó feletti magas légtér, vagy KFOR szektor forgalma a 2017-es évben eddig soha nem látott módon növekedett, a légtérben átrepülő járatok száma megközelítette a 100 ezret (95 904), ami 48,62 százalékos emelkedés 2016 forgalmához képest. A forgalombővülést a kelet-közép-európai térségben jelen levő fapados járatok erősödése és az Öbölmenti légitársaságok forgalmi növekedése magyarázza. Az okok között említendő továbbá Törökország nemzetközi légitársaságának, a Turkish Airlines-nak a stratégiája is, mely szerint nem jelentettek be extra kapacitáscsökkentést a tavalyi évre vonatkozóan. A forgalomnövekedést erősítették még a téli menetrendi időszakokban a fapadosok mellett egyre népszerűbb török légitársaságok járatai, valamint a Ryanair és Wizz Air új járatai is. A HungaroControl a forgalmi növekedést személyi állományának magas szintű szaktudásával, a támogatói területek hatékony együttműködésével tudja felügyelni. A vállalatnál kiemelkedő fontossággal bír a korszerű szaktudás, melynek fenntartása jegyében 2018-tól a légiforgalmi irányítóik évente kétszer olyan szimulációs gyakorlatokon esnek át, ahol kényszerhelyzeteket oldanak meg, meghibásodott repülőgépek paramétereit mérik fel, erős forgalmú időszakokra való felkészülési gyakorlatokon vesznek részt.

Remote Tower

Bár a legelső pillanatokban csupán kevesen hittek a Remote Tower létrehozásában, manapság már nem az a kérdés, megvalósítható-e, hanem az, milyen gyorsan terjed el a budapesti légiforgalmi irányítók példája. A távoli irányítótorony koncepció 2017 őszétől készen áll arra, hogy a Budapest Airport (BUD) le- és felszálló repülőgép-forgalmát helyszíntől függetlenül kezelje. A HungaroControl székházában üzemelő virtuális torony a világon egyedülálló módon a közepes és nagyobb forgalmú repülőterek irányítási feladatainak magas színvonalú és korszerű teljesítését teszi lehetővé. A Remote Tower projekt fázisai: A fejlesztés első fázisa 2017 őszén zárult le, melyben fő megoldásként továbbra is a ferihegyi emblematikus irányítótornyot használják, de tartalék opcióként probléma esetén már a Remote Towerből is el tudják látni a tornyos irányítók a feladataikat. A második fázisban a Budapest Airporttal közös beruházás valósul meg, melynek keretében 10 km optikai kábelt helyeznek el a repülőtéren a további 40 kamera létesítése érdekében. 2020-ra, a harmadik fázis végére az a cél, hogy folyamatosan és éles üzemmódban dolgozzanak a távoli irányítótoronyból, az ikonikus irányítótorony kényszerhelyzeti funkciót látna el.

Szingapúri tender

Nemzetközi megerősítést is kapott a HungaroControl. A Smart Remote Tower, azaz a repülőtéri légi forgalom intelligens távirányításának megvalósításában nyújt segítséget a társaság a sorozatban ötödször a világ legjobb repülőtere címet elnyerő szingapúri Changi légikikötő fejlesztéséhez. A HungaroControl szakemberei a validációs módszertan kialakításában működnek közre, és részt vesznek a humán faktor értékelésében is. Vagyis az emberi tényezőre vonatkozó kockázatokat, az irányító teljesítményére ható változásokat – stressz, helyzettudatosság, fáradtság – és azok elfogadhatóságát vizsgálják és elemzik.

Támogatott projektek

Összesen hat, a HungaroControl szakemberei közreműködésével kidolgozott és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával benyújtott közlekedésfejlesztési beruházást támogat az Európai Bizottság. A projektek összköltségvetése meghaladja az egymillió eurót, melyből több, mint 800 ezer eurónyi fejlesztés az Európai Unió Hálózatfinanszírozási Eszköz (Connecting Europe Facility) támogatásával valósul meg. Öt projekt támogatási szerződésének hivatalos aláírására 2017. november 9-én, Tallinban került sor. FAB CE wide Study of DAM and STAM Az FRA (Free Route Airspace) tanulmány 2015-ben nyert támogatást, melynek egy következő szakasza, hogy a tervezett regionális „free route” környezetében milyen módon lehet növelni a légtérgazdálkodás és áramlásszervezés hatékonyságát. Az új tanulmány célja meghatározni a működési koncepciót a DAM (dinamikus légtérgazdálkodás) /STAM (rövid távú légiforgalom és kapacitásmenedzsment) -ra a FAB CE területén, továbbá előkészíteni a jövőbeni megvalósítást. European Deployment Roadmap for Flight Object Interoperability A HungaroControl a DFS vezetésével, 17 tagú konzorcium tagjaként nyert támogatást a projektre, mely a Pilot Common Project (PCP) ötödik funkciója, a Rendszerszintű Információkezelés (SWIM – System Wide Information Management) ernyője alatt a különböző ATM rendszerek által nyújtott információk, adatok globális szintű harmonizálását célozza meg. A harmonizálás hosszútávú célja, hogy minden repülési információ globálisan megosztható és dinamikusan kezelhető legyen. A SWIM javítja az érdekelt felek közötti információcserét, ami a költségek csökkentéséhez, a hatékonyság növeléséhez és az ATM hálózat nagyobb kapacitásához vezethet. Deploy SWIM governance A HungaroControl a DSNA vezetésével, 22 tagú konzorcium tagjaként nyert támogatást a SWIM Governance projektre. A SWIM célja, hogy minden légi közlekedésben érintett szereplő a megfelelő időben a megfelelő információhoz jusson. A PCP-vel összhangban a projekt célja felállítani az elsődleges intézményi struktúrát, jogi és pénzügyi keretrendszert. DLS Implementation Project – Path 1 „Ground” stakeholders Az ENAIRE vezette, 17 tagú konzorcium tagjaként pályázott a HungaroControl a projektre, az adatkapcsolat kialakítására és alkalmazására, az Európában kiemelkedő fontosságú PCP AF6, i4D pályavonal megvalósítása érdekében. A projekt célja a multifrekvenciás adatkapcsolat kiépítése és fejlesztése az ELSA ajánlásai alapján, mely a meglévő frekvencia túlterheltségének csökkentését célozza. A projekt a későbbiekben kialakítandó szolgáltatási terület alapú koncepciót készíti elő. DLS Implementation Project – Path 2 A DLS Implementation Project – Path 2 elnevezésű projektre az ENAV vezette, 26 tagú konzorcium tagjaként nyert támogatást a HungaroControl. A program célja a SESAR Deployment Manager támogatása az ELSA ajánlások alapján megvalósítandó megoldásokhoz vezető lépések és tevékenységek feltárásában. Döntéselőkészítő tanulmány segít meghatározni a szolgáltatási területet/körzeteket és előzetesen definiálni a páneurópai adatkapcsolati rendszer technológiai felépítést, figyelembe véve a pénzügyi és jogi aspektusokat. Implementation of PBN procedures in Hungary Önálló pályázóként a HungaroControl 85 százalékos támogatási intenzitás mellett, közel 700 ezer euró értékben nyert pályázati támogatást az Implementation of PBN procedures in Hungary (PBN4HU) elnevezésű projekt megvalósításához. A projekt keretében hét polgári és három katonai repülőtéren valósulhat meg a teljesítményalapú eljárások megtervezése, a Performance Based Navigation (PBN). Az eljárás megvalósulása révén lehetővé válik a műholdas megközelítések kivitelezése, a projekt további részeként pedig egy nemzeti GNSS- (GPS, Galileo és GLONASS) jelmérő és -feldolgozó hálózat kiépítése is.

Az utánpótlás

Kiváltságos helyzetben vannak a HC-s dolgozók, mivel egy olyan misztikus szakmába láthatnak bele, amely nagyon keveseknek adatik meg. Magyarországon egyedül vannak jelen a piacon az iparág ezen szegmensében, és ez kreativitást, innovációt, újszerű gondolkodást igényel. A maximális biztonságra törekvés mellett kell folyamatosan megújulni, ami önmagában kihívást jelent, ezért is igyekeznek a mai modern tudomány eszközeivel élni, hogy a cég folyamatosan „up-to-date” maradjon, és rugalmasan válaszoljon a nemzetközi légi forgalom aktuális kérdéseire. Minden évben lehet jelentkezni légiforgalmi irányítónak. Általánosságban véve olyan emberek jelentkezését várják, akik hosszútávon terveznek a karriert illetően, és hivatást keresnek. Nem könnyű a hivatás szóval napjainkban azonosulni, mert kevés munka vált ki ilyen elhivatottságot, de a társaságnál van egy mondás, ami mindent elmond: „Aki egyszer megérzi a kerozin illatát, az beleszerelmesedik a repülés világába.” Azonban az érdeklődésen túl fontos, hogy bizonyos komplex képességekkel, készségekkel is rendelkezzen a jelentkező, legyen az a megfelelő priorizáció, átfogó gondolkodásmód, térlátás vagy a multi-tasking képessége, hiszen a mindennapi munka során is majd a fentiekre kell támaszkodni. A biztos angol nyelvtudás szintén elengedhetetlen, mert a fóniázáson kívül a váratlan események során is fel kell találnia magát egy irányítónak, és az ilyen feszült helyzetek is megkövetelik a hatékony kommunikációt, aminek a nyelve – nemzetközi együttműködés révén – az angol. Ha már szóba került a stressz, az ilyen szituációkban elengedhetetlen a jó problémamegoldó képesség és a hatékony stresszkezelés, mert a megfelelő, stabilan magas színvonalú teljesítmény a cél, ami ebben a munkakörben a biztonságos légi forgalmat jelenti.

 

FOLYAMATOS FEJLŐDÉS 2017-BEN

–sor került a MATIAS rendszer konfliktuskutatási fejlesztésére és kapacitásnövelésére

– a polgári-katonai együttműködés keretében elindult a rendszer telepítése Kecskeméten is

– a Merge Strip arrival manager a termékértékesítés szakaszába lépett

– radarállomások távüzemeltetésére vonatkozó felkészülés

– több közlekedésfejlesztési projektet támogatott az Európai Bizottság

– nemzetközi kapcsolatok erősödése

– 2017. március 30-tól a SEENFRA a magyar–román–bolgár szabad légtérben ad teret a végpontok közötti, korlátozások nélküli szabad légi közlekedésre az éjszakai órákban

– „Felelős és a környezet fenntarthatóságára irányuló innovációk” kategóriában Nemzetközi Minőség Innováció-díj az Európai Minőségügyi Szervezettől

 

A magyar légtér vasmadarai új irányítót keresnek

Jól kezeled a váratlan helyzeteket? Véredben van a koordináció? Érdekel a repülés világa? Szeretnél egy társadalmilag és anyagilag egyaránt elismert szakma részesévé válni? Az angol is jól megy? Itt a lehetőség! Jelentkezz és legyél TE a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak következő generációja!

A légiforgalmi irányítás magyaroroszági fellegvárában éves szinten átlagosan 750 ezer járat le- és felszállásáról, biztonságos áthaladásáról gondoskodnak irányítóink. A légtér uralása állandó kihívás, örök tanulás és nagy felelősség, melyet a HungaroControl Zrt. európai színvonalú fizetéssel becsül meg. „Azért választottam ezt a munkát, mert visszaad a társadalomnak, nem csak öncélú munkavégzés. Mindenki szeretne biztonságosan eljutni nyaralni, üzleti útra, vagy haza a családjához. Áruszállításnál az árunak meg kell érkeznie. Felemelő érzés, hogy ehhez én is hozzájárulhatok. Ez a fajta munka mindennap kihívás elé állít. Munkavégzés közben koncentrációt, kontrollált izgalmat érzek. Nagy felelősség és nagy kaland egyben, ami nem pusztán logikai feladat, elég gyorsan kell döntéseket hozni és jól kommunikálni. A »Hátha« és a »Talán« itt nem elég” – mesélte hivatásáról Rafael Richárd Péter ifjú légiforgalmi irányító.

Milyen KÉPESSÉGEK, KÉSZSÉGEK jelentenek előnyt?

– Tájékozódás 3D-ben (távolságérzékelés, térlátás)

– Hidegvér (magabiztosság, jó kritika- és stressztűrő képesség)

– Agytröszt (kitűnő memória és koncentrációs képesség)

– Jó katona (szabálytisztelet és felelősségtudat)

– Sasszem (odafigyelés a részletekre)

– Örök diák (folyamatos tanulás, fejlődés iránti igény)

– Csapatjátékos

– Multitasking (figyelemmegosztás)

– Troubleshooting (jó problémamegoldó képesség)

– Gamer (gyors reagálási és döntéshozási képesség)

Úgy érzed, Benned minden megvan, ami ehhez a szakmához szükséges? Ha te is mindennapos kihívásokra vágysz, és egy olyan munkára, ahol kiteljesedhetsz, jelentkezz légiforgalmi irányítónak!