Az Airbus beszáll a Bombardier-k gyártásába

Eseménydús őszt zárt az Airbus, amelyet lassan inkább globális cégnek hívhatunk, mint európainak, bár központja a francia Toulouse városában található. Ugyan az idei értékesítési hírek inkább a konkurens cégnek  kedveztek, de a jelenlegi fejlesztések és átadások biztató jövőképet  mutatnak a légibuszok gyártójának. Pláne úgy, hogy az Airbus vezetésével alapított CSALP fogja értékesíteni, gyártani és tovább fejleszteni a Bombardier C Series repülőgépeket, tovább erősítve ezzel a társaság globális szerepét. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb híreket az  elmúlt hónapokból.

Kínai horizont

Az Airbus egyre inkább terjeszkedik a globális piacon, felpörgeti Európán túli gyártókapacitását is. A kínai Tiencsinben 2008 óta működik egy A320-as repülőgépeket összeszerelő gyáregység, amely a harmadik gyár volt Toulouse és Hamburg után, az első Európán kívül. (Később az USA-ban, az Alabamai Mobile-ben is épült ilyen végösszeszerelő üzem.) A korábbi keskenytörzsű típusok mellett most már a nagyobb és összetettebb A330-as légibuszok építésének befejező lépéseit is el tudják itt végezni, mert egy új üzemcsarnok nyitotta meg a kapuit Kínában. Az elsősorban a kínai és távolkeleti megrendelők számára készülő új A330-as repülőgépek még Európában épülnek, de a festést, kabinberendezést és az átadás előtti végső teszteket már itt végzik el az Airbus mérnökei. Ez az első lépés lehet a komplett gyártás későbbi áthelyezéséhez.

Micsoda frigy! Airbus és Bombardier

A keskenytörzsű gépek gyártása eközben nem állt le Kínában, sőt a tiencsini üzemből kigördült az első új generációs hajtóművel szerelt Airbus A320neo repülőgép is, amely az AirAsia flottájában fog repülni. Az itteni gyártósorról lekerülő gépek minden szempontból megegyeznek az Európában épülő társaikkal, hiszen a hamburgi gyár eszközparkja, folyamata és minőségbiztosítása volt az etalon. A felügyeletet pedig az Airbus globális szinten biztosítja. A gyár eddig több, mint 340 gépet szerelt össze és adott át a légitársaságoknak.

„Sharklet” az A350-esre

Az A350-es típus átadása rendben, bár még mindig az ütemtervtől eltérően halad Toulouse-ban, ugyanis a beszállítók késedelmes szállítását nem tudja ledolgozni az Airbus. Eközben persze értékesítők hada dolgozik az A350-es típus eladásán, és az előzetes szándéknyilatkozatok alapján a Turkish Airlines, az ANA és a JAL is érdeklődik a gép iránt. Szükség van a jó hírekre, mert a Cathay Pacific csökkentette a rendeléseit, az American pedig későbbre halasztotta az új gépek átvételét. Mindeközben még tovább növelné az A350-es típuscsaládja hatótávját az Airbus, ezért az egyik gyári tesztgépre olyan új, növelt méretű „sharklet” szárnyvéget szereltek fel, amelyik további 1–1,5 százalékos üzemanyagfogyasztás-csökkenést jelenthet a típus számára. A kedvezőbb kerozinfelhasználás pedig 200–250 kilométerrel növelheti a repülőgép hatótávolságát.

A sikeres tesztek után év végéig forgalomba állhat az első A350-1000-es gép

Befejeződött az eddigi legnagyobb típusvariáns, az A350-1000-es alváltozat működési és megbízhatósági tesztelése, ezzel végéhez ért az egyéves berepülési program, így már elhárult minden akadály a típus kereskedelmi forgalomba állításához szükséges engedélyek kiállítása elől. Az A350-1000-es bevezető légitársasága a Qatar Airways lesz, az első gép forgalomba állása az év végéig várható Dohában.

Az új generációs hajtóművekkel felszerelt, szélestörzsű A330-900neo első felszállása

Eddig 212 megrendelés

Végrehajtotta első felszállását az Airbus új generációs hajtóművekkel felszerelt, közepes méretű, szélestörzsű típusa, az A330-900neo. A prototípusnak a következő évben 1100 órát kell repülnie, de nem egymagában, mert társait már építik az Airbusnál. A később megépülő rövidebb 800-as altípus további 300 órát repül majd a hatósági engedélyek beszerzéséhez. A program végrehajtását legalább 3 tesztgéppel tervezik, és itt tesztelik majd az Airspace by Airbus modern kabinberendezést is a gyártó szakemberei.

Az első gépet a TAP Air Portugal várhatóan 2018-ban tudja átvenni, ha nem fordul elő a berepülés során valamilyen váratlan műszaki hiba, ami a már így is csúszásban lévő programot még tovább lassítaná. A gyártó ígérete szerint az A330neo egy ülésre vetítve 14 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt elődjénél, mindemellett környezetkímélőbb, csendesebb és kényelmesebb is. A 900-as alváltozat a típuscsalád nagyobb befogadóképességű tagja, tipikus háromosztályos elrendezésben 287 utas szállítására lehet berendezni, hatótávolsága 12 130 km. Az A330neo változatból cikk írásának pillanatában 12 vásárlótól 212 példányra szerzett megrendelést az Airbus.

A megnövelt hatótávolságú A321LR transzatlanti útvonalakra is bevethető

Lila-kékre tesznek

Hazai vonatkozása is van annak a hírnek, hogy Hamburgban elkészült az első 240 utas szállítására berendezett Airbus A321neo. A Wizz Air még 2015-ben 110 ilyen típusú repülőgépet rendelt, amelyeket várhatóan 2019 és 2024 között vesz át lila-kék színekben. Az eredeti A321-est egykoron 220 főre székezték be maximálisan, de a low-cost cégek kérésére később 230-ra növelték a befogadóképességet, többek között a keskenyebb utasülések alkalmazásával. Ilyen repülőgépek érkeznek manapság a hazai vezető diszkont légitársasághoz is. A gyártó programja alapján a további fejlesztésekkel még 10 embert lehet a fedélzetre venni változatlan törzshossz mellett, az ígéretek szerint nem rosszabb körülmények között, mint amit eddig megszokhattak az utasok. A további ülések elhelyezése érdekében módosul a konyha és a mellékhelyiség a gépen, valamint extra keskeny üléseket alkalmaznak majd. A maximális biztonság érdekében újfajta első ajtót és több vészkijáratot kell beépíteni a típusba, hogy a repülőgép esetleges vészelhagyása rendben, az előírt idő alatt megtörténhessen. Ez a típusvariáns képezi az alapját a megnövelt hatótávolságú A321LR-nek is, amelyet akár transzatlanti útvonalakra is ajánl a gyártó.

 

Bővülő termékpaletta

Az Airbus globális szerepét erősíti az iparág idei egyik legnagyobb bejelentése, hogy a jövőben az európai légitársaság vezetésével alapított CSALP (C Series Aircraft Limited Partnership) fogja értékesíteni, gyártani, illetve tovább fejleszteni a Bombardier C Series repülőgépeket. Az aláírt megállapodás szerint a cég 50,01 százalékos részesedése az Airbus kezében lesz, a Bombardier 31 százalékot, az Investissement Québec pedig 19 százalékos részesedést birtokol. A vállalatot tehát az Airbus irányítja, a héttagú igazgatóságba négy tagot az európai gyártó delegál, kettőt a kanadai Bombardier, egyet pedig Québec tartomány. A megállapodás hatására az Airbus termékpalettája kibővül a modern 100–150 üléses C Series típusokkal, így a gyártó a 40 személyes regionális gépeitől a 700 fős „légi bálnákig” tud repülőgépeket ajánlani az ügyfeleinek. Később vélhetően összefésülhető a terméksor, és az átfedésben érintett 150 fős, régebbi fejlesztésű A319-es típus jövőjét kell átgondolni. Az eredeti C Series gyártósor Kanadában marad, de az Airbusnak az Egyesült Államokban, Mobile-ben működő öszszeszerelő üzeme is beszáll a C Series repülőgépek gyártásába, így elkerülve az USA védővámjait. A felek határozott célja, hogy az Airbus globális értékesítési, marketing- és ügyfél-támogatási hátterével jelentősen emelkedjenek a C Series eladási számai. A globális óriás beszállítói lánca pedig kedvezőbb feltételeket teremt majd a gyártáshoz és a terméktámogatáshoz. A tranzakciót a két gyár igazgatótanácsa, valamint a Québec-i kormányzat is jóváhagyta, de a véglegesítésre 2018 második feléig várni kell.

A cikk a KözlekedésVilág november-decemberi számában jelent meg.