NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

10 éves az Orangeways – a nemzetközi személyszállítás új modellje

Tíz éve alapította az Orangewayst a korábban idegenforgalmi területen, az autóbuszos üzletágban dolgozó Kovács Miklós, aki a vállalkozását a fapados légitársaságok mintájára hozta létre, az autóbuszos közlekedésben úttörőként kiemelt hangsúlyt helyezve az informatikára.

Kovács Miklós, az Orangeways Group elnök-vezérigazgatója

A magyar tulajdonú cég első számú stratégiai célja az egyedülálló online foglalási rendszer kiépítése volt, amivel komoly konkurenciát teremtett a nemzetközi menetrend szerinti személyszállítási piacon akkor jelen lévő Volánbusz, valamint a romániai személyszállítási vállalkozások számára. Az indulás évében négy autóbusszal és 12 gépkocsivezetővel szolgáltattak, de a megkezdett informatikai fejlesztések ellenére is csak néhány ezres utasszámot sikerült elérniük a piackutatás alapján kiválasztott akkori három, Budapest–Bécs, Budapest–Prága és Budapest–Kolozsvár útvonalon. 2009-ben már nyereségesen működött a cég, meg is nőtt az étvágyunk, és minél gyorsabban, minél nagyobb szeletet szerettünk volna kihasítani az autóbuszos közlekedési tortából, vázolta az akkori elképzeléseket Kovács Miklós.

A piac kedvezően reagált az Orangeways indulására, amely gyorsan fejlődési pályára állt. Azonban minden közgazdasági tankönyv szerint egy ekkora volumenű fejlődésnek vannak hátulütői, előbb-utóbb kudarcok is jelentkezhetnek a vállalkozás életében. Ádáz verseny folyt a piacon, megnőtt a fluktuáció, ami minőségromlással járt, a konkurencia előszeretettel próbálta elcsábítani a jól képzett sofőrjeiket. Az alvállalkozók munkáját nehezen tudták ellenőrizni, márpedig sok panaszt kaptak az általuk nyújtott szolgáltatások nem megfelelő színvonala miatt. A gyors növekedés részeként több Orangeways nevű gazdasági társaság alakult, amelyek a rossz tulajdonosi és menedzsmentdöntések miatt idővel eltűntek a piacról.

A kezdeti sikerek, majd kudarcok után tudatosan háttérbe vonultunk, rendeztük a sorainkat, új üzleti modellt dolgoztunk ki, és racionalizáltuk a cég működését. Mára elmondhatjuk, szakmailag és gazdaságilag egyaránt felkészültünk arra, hogy ha 2019. december 31. után valóban lesz piaci liberalizáció, akkor sikeresen tudjunk szerepelni a közbeszerzési pályázatokon, folytatta az elnök-vezérigazgató.

Az új működési modellben egy Orangeways vállalat van, amely a járatokat saját járművekkel és autóbusz-vezetőkkel üzemelteti, jelenleg összesen 12 európai városba. Autóbuszaik átlagéletkora 7 év, mindegyik jármű tehermentes, így kedvezőbb árakat tudnak biztosítani partnereiknek. Nagy hangsúlyt fordítanak a flotta megújítására: 4 új Mercedes, 60 férőhely feletti és 12 új FOTON típusú kínai autóbuszt vásárolnak. Az utóbbiakban kevesebb az ülőhely, de mindent tudnak és lényegesen olcsóbbak, tehát gazdaságosabban üzemeltethetők. Reményeink szerint más megállapodásokat is sikerül kötnünk a kínaiakkal, a FOTON buszokat szeretnénk Európában forgalmazni, illetve egy közös karbantartó szervizközpont létrehozását tervezzük, jelentette be Kovács Miklós.

A szolgáltatási portfólió legfontosabb része az elmúlt tíz évben folyamatosan fejlesztett online foglalási rendszer, illetve a buszokon utaskísérők alkalmazása, akik a menetjegyek ellenőrzésén túl magyarul, angolul és legalább még egy európai nyelven tudják tájékoztatni az utasokat, heti rendszerességgel járnak képzésekre, ahol a munkájuk során felmerülő feladatok, helyzetek megoldását gyakorolják.

A közlekedésbiztonságot minden körülmények között, kompromisszumok nélkül igyekeznek szavatolni, ezért a gépjárművezető-képzésre kiemelten figyelnek. Sofőrjeik több százezer kilométert vezettek már balesetmentesen, de két IRU-okleveles gépkocsivezetőt is foglalkoztatnak, ők egymillió kilométernél is többet ültek a volán mögött anélkül, hogy baleset részesei lettek volna.

A társaság egy Illatos úti, előbb bérleményként használt, majd megvásárolt ingatlanon végzi a tevékenységét, itt kapott helyet mind az irodai, mind a műszaki, javító állomány, amire az elmúlt tíz évben még nem volt példa. Az irodaépület mögötti 3000 négyzetméteres csarnokban márkafüggetlen karbantartó bázist alakítottak ki, ahol bérjavításokkal is foglalkozik az általuk képzett szerelőgárda, akik között több elektromossághoz értő szakember dolgozik. Teljes körű vizsgasort hoztak létre, ezzel is jelezve, hogy nem tűrnek hanyag munkát, ami korábban esetleg előfordult az alvállalkozói üzemeltetésben lévő autóbuszoknál. Újjászervezték az ügyfélszolgálatot, amely 0–24 óráig várja a megkereséseket. A panaszos ügyek utasigényeknek megfelelő kezelése érdekében problémamegoldó kommunikációs tréningeket tartanak a munkatársaiknak.

A cikk a KözlekedésVilág 2017. július-augusztusi számában jelent meg.