Újabb beruházással erősíti kutatási és fejlesztési részlegét a Siemens Mobility Budapesten

A Siemens Mobility hosszabb távú terveinek részeként 6,2 milliárd forint értékű új beruházással bővíti kutatás-fejlesztési tevékenységét Budapesten, amely 40 új munkahelyet teremt magasan képzett fejlesztőmérnökök számára. A projektet a Külgazdasági és Külügyminisztérium 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség közreműködésével. A Siemens Mobility közel…

Tanítani való sikertörténet – interjú Horváth Istvánnal, a Color Sped alapítójával és Horváth Ákos ügyvezetővel

A Color Sped Kft. egyike azoknak a családi tulajdonú vállalkozásoknak, amelyeknél a kimondott szó még mindig felér egy szerződéssel, és ahol a dolgozók megbecsülése első számú prioritást élvez. Az érdi központú vállalat idén kerek évfordulót ünnepel, ebből az alkalomból a két ügyvezetővel jártuk körül a cég fontosabb állomásait. – A…