Lengyelországban terjeszkedik a DHL

A Cainaio Network, az Alibaba Csoport logisztikai vállalata bejelentette, hogy együttműködési megállapodást írt alá a DHL eCommerce Solutions-szal, vagyis a Deutsche Post DHL e-kereskedelmi részlegével. Az egyezmény értelmében a német társaságnak meg kell vásárolnia a Cainiao lengyelországi érdekeltségének egy részét. A partnerség célja, hogy fejlessze és gyorsítsa a házon kívül…

Példaértékű együttműködés

A piacvezető NavigátorVilág szaklapunk kiadójának kezdeményezésére találkoztak a magyarországi szállítmányozási, logisztikai és fuvarozási érdekvédelmi szervezetek képviselői, hogy többek között egy együttműködés keretein belül összehangolják 2023 szakmai konferenciáinak menetrendjét. A megállapodás célja, hogy az egyes eseményeket ne torlódással rendezzék, ezzel elősegítve egymás munkáját. Ebben a törekvésben a NavigátorVilág is élen jár,…

Török kampány

A Turkish Cargo vadonatúj reklámkampány három kisfilmjével népszerűsíti a viszonylatokat összekötő központját, a SMARTIST-ot. Az isztambuli repülőtér területén működő létesítménynek több mint 340 desztinációval van kapcsolata, több mint 50 országot lehet elérni innen mindössze 4 órányi repülőúttal, és legalább 2 millió tonnányi árut kezel évente. A logisztikai központ számtalan árufajtát…