NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Digitalizált dokumentumkezelés és automata pozicionálórendszer – interjú Ráfel Dániellel, a METRANS Konténer Kft. operatív igazgatójával

Digitalizált dokumentumkezelés és automata pozicionálórendszer – interjú Ráfel Dániellel, a METRANS Konténer Kft. operatív igazgatójával

Nagy Ladislav ügyvezetőhöz hasonlóan Ráfel Dániel is 2016-ban, még a csepeli terminál építési fázisában csatlakozott a METRANS-hoz, elsőként az operációs területen.

– Hogyan kapcsolódott be a BUCS terminál üzemeltetési feladataiba?

– Nemcsak a 160 ezer négyzetméteren elterülő terminál kialakításában, hanem a munkaerőtoborzásban és a dolgozók oktatásában is részt vettem. Az anyavállalat mindenben segítségünkre volt. A toborzást 2016 nyarán kezdtük el: első körben 20 főt vettünk fel, akik a cégcsoport dunaszerdahelyi terminálján tanultak be. A létszám folyamatosan bővült, a terminál üzemeltetését 2017 elején 50 fővel indítottuk el, de ma már 150 főt alkalmazunk. A kezdeti gépparkunk is jelentősen bővült, ami pozitív hatással van az operációs tevékenységre. Ezen a területen is arra törekszünk, hogy maximális szolgáltatást tudjunk biztosítani.

– Miként épül fel az Ön által vezetett operatív terület?

– Öt részleg tartozik a felelősségi körömbe. Az M+R részleg a konténer-átvizsgálást és -javítást végzi 16 hegesztő és 4 technikus munkatárssal. A technikai részleg a rakodógépek karbantartásáért felelős. A közutas részleg a dunaszerdahelyi ügyfélszolgálat és a közúti fuvarozó partnereink közötti kapcsolatokért felelős, tehát ők gyakorlatilag a fuvarszervezést végzik. A depókontroll részleg a diszpécserek és a gépkezelők napi munkáját koordinálja. S végül az úgynevezett depó-in/out részleg a beérkező, illetve a kimenő kamionokat, valamint a gépkocsivezetőkkel kapcsolatos adminisztrációt menedzseli.

– Milyen fejlesztésekkel korszerűsítik a folyamataikat?

– Az adminisztrációs munkafolyamatainkat nagyban megkönnyíti a saját fejlesztésű dokumentumkezelő rendszerünk (Document Management System, DMS), amelyben minden beérkező, papíralapú dokumentumot digitálisan rögzítünk, majd ezeket lefűzzük, és a METRANS cégcsoporton belül már csak elektronikus formában továbbítjuk, illetve kezeljük. Mindenki ebben a rendszerben dolgozik, és cégcsoportszinten itt érhető el minden érintett fél számára az összes információ, egy adott konténerhez kapcsolódó teljes dokumentáció. Így a terminálra beérkező, illetve innen kimenő konténerek aktuális státuszáról mindig valós idejű információ áll rendelkezésre, és a teljes körű nyomon követés biztosított. A fejlesztéseink között külön kiemelendő a közel egy éve bevezetett automata pozícionálórendszer, amelynek köszönhetően a darus kolléga, miután felvette a vonaton vagy közúton beérkező konténert, egy gombnyomással utasítást ad a rakodógépnek, hogy az automatikusan, a rendszer által kijelölt tárolóhelyre menjen a rakománnyal. Ezzel jelentős időt tudunk megtakarítani. Ezt a magyarországi terminálon vezettük be először, és ezt követően vették át a megoldást a cégcsoport más termináljain. Ezek az előremutató fejlesztések a forgalombővülés miatt váltak szükségessé, hogy az operatív feladatokat egyre hatékonyabban tudjuk végezni.

– A terminál üzemeltetésében hogyan jelentkezik a fejlődés?

– Ma már napi 3 vonatpár a jellemző forgalma a BUCS terminálnak, amelyek zökkenőmentes kiszolgálását immár egy 3. bakdaru is segíti. A terminál így a közúti és vasúti kiszolgálásban is az elméleti leggyorsabb technológiai időket tudja biztosítani a terminálon belül, míg további konkrét intézkedések a kapu előtti várakozási időket csökkentették jelentősen. A 3. bakdaru üzembehelyezésével a 45 perces átlagos kamion-fordulóidő 30 percre csökkent. Ez lassan már az elméleti minimum szintje az adminisztrációs kötöttségek és a szükséges ellenőrzések miatt. Napi két kiszolgálási csúcsidő van a terminálon, a javulás itt is érzékelhető.

– Az ügyfelek milyen formában érzékelik a fejlődést?

– Lehetőség van a konténerek depóztatására, amit eleinte csupán néhány hajóstársaság használt ki, de ez az üzletág is látványosan fejlődött a terminál nyitása óta, így ma már szinte minden jelentős hajóstársaság igénybe veszi ezt a szolgáltatásunkat. Konténerjavítással is foglalkozunk: a terminálon az üres konténerek állapotfelmérését minden esetben elvégezzük, és szükség esetén a kisebb javításokat is elvégezzük az erre a célra kialakított két, egyenként 500 négyzetméteres, fedett műhelyterületen. A kezdetek óta vállaljuk a konténerek tisztítását, amit magasnyomású mosóberendezéssel végzünk, és ma már egyszerre 10 konténert tudunk megtisztítani. A közúti forgalom növekedésével szükségessé vált a teherautók fogadására és indítására használt 2 sáv bővítése is, és jelenleg 3 sávon fogadjuk a kamionokat. A termináli operáció folyamatos, így a hét minden napján, 24 órában állunk az ügyfeleink rendelkezésére, mind a közúti, mind a vasúti kiszolgálásban.