Az optimalizálás jegyében – interjú Vass Róberttel, a DKV Euro Service Hungary ügyvezető igazgatójával

Nem eseménymentes 2019 az üzemanyag- és útdíjkártya-szolgáltató cégek számára: változik a működési környezet, szigorodnak a szabályok, nőnek az ügyfelek terhei, új útdíjakat vetnek ki, és hosszas előkészületek után indul az intelligens fedélzeti egység korszaka. A DKV-nak a piac igényeire adott válaszairól a magyarországi képviselet vezetője, Vass Róbert ügyvezető igazgató nyilatkozott lapunknak.

– Milyennek látja a közúti fuvarozási piacot?

– Úgy tapasztaljuk, hogy konszolidációs fázisban tart néhány éve, köszönhetően többek között az állandósult sofőrhiánynak a nemzetközi fuvarozásban. A tendencia nem javult, inkább felerősödött az utóbbi időszakban: hiába állnak az ügyfeleink rendelkezésére a szükséges eszközök, nincs megfelelő (szakképzett és megbízható) sofőr az autókra. A Brexit kérdése (a kilépési körülmények körüli bizonytalanság) is negatív hatással borzolja a piacot. Ezenkívül a lassuló járműipar, a csökkenő gyártókapacitások is hozzájárulnak a futásteljesítmények és az árumennyiségek csökkenéséhez (adott esetben fuvarozócégek megszűnéséhez), a fuvardíjak árszintjének stagnálásához és a visszafogott előrejelzésekhez.

– Ha – legalábbis nemzetközi szinten – nem nő az üzemanyag-felhasználás, akkor milyen fejlődési lehetőségei vannak egy kártyaszolgáltatónak?

– A fentiek ellenére a DKV csoportszinten jól teljesít, ami jelentős részben abból ered, hogy az üzemanyagkártyát és útdíjfizetést is igénylő nehéztehergépkocsis üzletág mellett már foglalkozunk a céges személyautóflottákkal is, Európa-szerte folyamatosan terjeszkedő aktivitással. A belföldi fogyasztásra fókuszálunk furgonok esetében is, mert ebben a 3,5 tonnánál kisebb kategóriá­ban látunk fejlődési potenciált akkor is, ha itt egyelőre még nem kell útdíjat fizetni; bár a Mobilitási Csomag elfogadása várhatóan kötelezettségeket ró majd rájuk is. Az egyre gyakrabban felmerülő igényeket mindenesetre képesek vagyunk kiszolgálni, ami a forgalmunk bővítését biztosíthatja. Jelenleg Európa országaiban mintegy 60 ezer, ebből hazánkban több mint 720 töltőállomás fogadja el a DKV kártyát – ezáltal a legnagyobb független hálózattal bírunk Magyarországon –, és a DKV pontok számának növelése folyamatos.

– Hogyan alakul az árbevételük másik pillére, az útdíjakból eredő forgalom?

– A kisebb volumenek és kevesebb futás mellett is áthaladnak a kapukon az autók, ráadásul áremelésekre is sor került (például a német és az osztrák útdíj esetében), tehát ez az üzletágunk számottevő mértékben bővül ebben az évben. Az új rendszerek csatlakozása szintén a malmunkra hajtja a vizet, ilyen például a cseh útdíj december 1-jei bevezetése. Az értékesítést már szeptemberben elkezdtük, és gőzerővel fordítottuk a kapacitásainkat ügyfeleink támogatására, méghozzá könnyített eljárással, hiszen átmenet és halasztás nélküli, mennyiségében is kevés idő áll rendelkezésre az indulásig. Aki rendszeresen járatja az autóit arrafelé, annak időben kell gondoskodnia az előkészületekről: a regisztrációról és az OBU (On-Board Unit, fedélzeti egység) beszerzéséről. A magyar ügyfelekre kevésbé jellemző, de máshol fontos, így már a szerb útdíj fizetése is megoldott DKV kártyával.

– A cseh útdíjfizető készülék a korábban használtnál fejlettebb, GPS-alapú, leginkább a szlovákoké hasonlítható – de nem EETS-kompatibilis, hogy integrálható lenne az intelligens megoldásba, az ún. szuperboxba. Mi hiányzik ahhoz, hogy egyre inkább egyetlen fedélzeti egységre legyen szükség?

– Az EETS uniós irányelv egyfajta ajánlás, nem kötelező érvényű, de a logika valóban azt kívánná, hogy az újonnan induló rendszerek már elsőre csatlakozzanak a szuperbox rendszeréhez, kielégítsék annak műszaki követelményeit. Hogy nem így történik, annak az az oka, hogy nem európai, hanem országos hatáskörbe tartozik az adott rendszert üzemeltető szolgáltatók kiválasztása. A csehek mindenesetre ígérik, hogy tervezik a rendszerük fejlesztését EETS-kompatibilisre.

– Hol tart most a DKV-s szuperbox fejlesztése és értékesítése?

– Habár év elején még májusra irányoztuk elő a saját fejlesztésű termékünk piacra lépését, az eddigi hónapok a műszaki háttér fejlesztésével és alapos, mindenre kiterjedő tesztelésekkel teltek, hogy ne félkész, hanem üzembiztos megoldással álljunk elő. Így mostantól, októbertől érhetők el a DKV Box Europe korszerű készülékek, amelyek egyesítik magukban a belga, német, osztrák, francia, spanyol, portugál útdíjak fizetési lehetőségeit. Úgy látom, hogy még évekig fog tartani, mire valamennyi ország rendszerét képes lesz magába foglalni, és elérjük a célt: a szélvédőt beborító boxok helyett egyetlen fedélzeti egység működését. A régiónkban a csehek, szlovákok, lengyelek és mi magunk is hátul vagyunk ebben a sorban, még hosszú időbe telik a rendszereink átalakítása. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a regionális fuvarok miatt megmaradnak majd ezzel párhuzamosan az egyszerűbb OBU-k is, a felhasználók számára testre szabottan kínálva költséghatékony választási lehetőségeket.

– A szolgáltatók forgalmának növekedésével és – a drágább készülékek okán – a technológia fejlődésével egyidejűleg az ügyfeleik költségei is nőnek, ami visszahúzó erővel hathat. Hogyan tudják feloldani ezt?

– A rájuk nehezedő nyomást folyamatosan figyelemmel kísérjük, hiszen ezáltal tudunk számukra többletszolgáltatásokat nyújtani: például optimalizáljuk az útvonalakat, hogy az elérhető legnagyobb kedvezményeket érvényesíthessék. A gazdaságos felhasználás és a hatékonyság maximalizálása meghatározó kulcsszavak az ügyfeleinkkel való viszonyban, a sűrű fillér elve alapján éves szinten akár eurótízezreket is kitehetnek a közreműködésünkkel nyerhető megtakarítások.

– Milyen szerepet játszik a DKV az elektromos járművek piacán?

– A klímatéma most világszerte hangsúlyos, de Németországban különösen erős a zöld vonal, komolyan támogatják is az elektromos járművekből álló flották beszerzését és üzemeltetését, például a töltők közterületi, telephelyi és ma már akár otthoni infrastruktúrájával is. E két utóbbi típusú végpontok gyártásában, kiépítésében, továbbá értékesítésében vagy bérbe adásában a DKV az Innogyval együttműködésben vesz részt a piaci versenyben. Emellett a közterületeken áramot árusító szolgáltatók részére a töltőoszlopokon már DKV kártyával is lehet fizetni. A rendszer már elterjedten működik Németországban, és terjeszkedünk Franciaországban is; Nyugat-Európában már 100 ezer áramvételező elfogadóhely alkotja ezt a hálózatunkat.

– Milyen fejlesztések várhatók 2020-ban?

– A digitális szolgáltatásokra fókuszálunk: folyamatosan korszerűsíjük a felhasználói élményt a honlapunkon, és nagy hangsúlyt fektetünk az útvonalak előbb említett optimalizálására. A partneri kúthálózatunk bővítése természetesen napirenden marad valamennyi országban, így idehaza is. Pillanatnyilag még nem jellemző Magyarországon, de érdekes lehet számunkra a flotta- és a furgonos üzletág fejlesztése; ügyfeleink már kezdik igényelni ezt a szolgáltatást is.

 

Varga Violetta